New York Marathonra készülés - Angliában

Jó ideje nem írtam futásról, egy héttel az év nagy versenye előtt lassan időszerű összefoglalni az ide vezető utat. Vasárnap lesz a New York City Marathon és az idei felkészülés sem volt kalandoktól mentes.

Van, akinek január elsején kezdődik egy új fejezet, nálam az elmúlt években mindig novemberben kezdődött, a maraton lefutásával. 2009 Philadelphia, 2010 New York, 2011 New Jersey & New York és idén megyek az ötödikre. A tavalyi év volt a legjobb, békében egymással a testem és lelkem, kerek volt a világ, örömből futottam. Idén ismét váratlan lapokat osztott az élet és a novembernek megint komoly tétje van. Van egy jó mondás, ismeretlen szerzőtől:

When life knocks you down... Calmly get back up, smile, and very politely say: 'You hit like a bitch'.

Tavasszal, New Yorkból Londonba költözésem után nehezen találtam a fogást a hely földrajzi adottságain: hideg van, esik az eső, északon vagyunk, ezért korán sötétedik, nincs se Central Park, se Margitsziget. A városban rengeteg park van, de mind kicsi, nincs kivilágítva, nincs kút és az utak sem aszfaltozottak. A Temze partján a városban nincs rakpart vagy futóút. Ezért tavasszal kénytelen voltam az utcán futni, de az nem igazi tréning, nem lehet 4 perces ezreket tolni egy vékony járdán, amin jön szembe a babakocsi.

 

Csak nyáron költöztem végre a Hyde Park sarkára, ami az egyetlen kivétel. Nagy, egy kör pont 6 km, mint a Margitsziget, kivilágítva, vannak kutak, aszfalt és más sportolók, nem érzed egyedül magad. Egyetlen probléma: a környező kerületekben aranyárban a lakbér, de végül sikerült egy megfizethető kéglit találni. Innentől fellendült a sport nálam is. Érdekességek a Hyde Parkból: sok mókus, hattyú, kacsa, lúd, rengeteg kutya és lovasok! Van pár lovasiskola is a környéken, igen, képzelj el egy istállót mondjuk a XIII. kerületben a Jászai Mari tér felett egy bérház belső udvarában, ott felülnek a srácok és léptetnek lassan a Margitszigetre, ahol aztán lehet a futósáv mellett körbe ügetni. Így csinálják a Hyde Parkban, nagyon cukik.

A Hyde Parkban gyakorol a Household Cavalry, a brit katonaság egy elit alakulata, akik 1660 óta kizárólag a királyi család védelmét szolgálják. Hatalmas lovak, hosszú sörénnyel, délceg katonák, formagyakorlatokat végeznek egyenruhában, nagyon látványos. És szerencsére van rengeteg futó is a Hyde Parkban, de főképp csak kora reggel és az esti, munka utáni órákban. Délután alig vannak hétvégén is, este 8 után pedig effektív teljesen üres a park. New Yorkban a Central Parkban simán vannak futók éjfélig.

Az angol futóversenyek szintén mások USA-hoz képest. Egyrészt itt nincs egy fedőszervezet, mint a NYRR így kicsit nehézkesebb összevadászni különböző weboldalakról a versenyinfókat. Kevesebb nagy verseny van, a vidéki félmaratonok létszáma 1000-2000 között van csak, míg egy bármilyen szakadt hétvégi kis 8k-s versenyen New Yorkban 6000 ember izgul reggel hatkor a rajt előtt - pedig elvileg London és NYC simán egyméretű és -kaliberű városok. Angliában később van a rajt is, 9-10 óra körül. Ez mondjuk kellemes, nem kell ötkor kelni mint a New York-i versenyeknél, de bevallom annak is jó a hangulata, amikor a NY Subway vasárnap hajnal 6 órakor tele van buliból hazafelé kóválygó ittas fiatalokkal és párezer rajtszámot viselő izgatott futóval :)

A JPMorgan Chase Corporate Challenge a világ 14 metropoliszában évente megrendezendő 3.5 mérföldes verseny széria, amin a pénzügyi világ cégei indíthatnak futókat, bőven 20.000 rajtoló felett minden városban. Voltam ezen NY-ban is párszor, nyilván képviseltem a cégem idén is a londonin. Nagyon profi szervezés, a meglepő, hogy itt egy futóversenyt simán bezavarnak földútra és füves mezőre is, én csak néztem boci szemekkel. Kevésbé meglepő, hogy szakadt az eső, 5 km-en ez nem zavaró, de a füves mezőn? Most futóverseny vagy sárban csúszkálás? Na mindegy, ennek ellenére pár másodperc híjjan megdöntöttem az 5k rekordomat, amit nem vártam volna.

British 10k után ázottan

A British 10k Nagy-Britannia legnépszerűbb versenye a London Marathon után és nagyon prominens helyeken megy: indul a Piccadillyn a Hyde Park sarkánál és érint minden nagy látnivalót, Trafalgar Square, St Paul katedrális, London Eye, Embankment, befutó pedig a Big Ben előtt. Na ez nem volt vidéki verseny, harmincezer induló... Viszont életveszély volt több okból is. Nem voltak rajtzónak! Az emberek érkezési sorrendben álltak rajthoz, én másfél órával előtte már csak kb. félmezőnyhöz tudtam beállni. Volt előttem két km-nyi embertömeg, akinek nagy része sokkal lassabb volt nálam. Nos ez elvileg egy komoly verseny, vagyis én tolom neki 4:20-as ezrekkel, előttem pedig vannak, akik 10 percesekkel sétálnak. Tényleg életveszély volt, sehol nem láttam még ezt a butaságot, mindenhol tempó szerint állítják fel a futókat. Aztán a tipikus londoni baromság a keskeny sávokkal. Bezavarnak egy harmincezres mezőnyt egy a Dob utca szélességű helyre, többször is. Végső agyrém: a frissítőpontokon nem papírpoharak voltak, hanem fél literes ásványvizes palackok. Az ásványvíz és a műanyag palack drága. Nehéz letekerni 180-as pulzusnál. Iszom belőle egy kortyot és eldobom. Másik 10 ezer ember eldobja, és csak nézzük a több ezer félig tele levő flakont az úton a lábunk alatt. Persze szakadt az eső, végig. :) Itt is pár másodperccel maradtam csak le az új 10k csúcsról és csini pólót/érmet kaptam.

Thames Half befutója

Az Up Tow Down Flow félmaraton a Temze partján viszont szikrázó napsütésben egy tényleg festői tájon történt. A rajtnál váratlanul megismerkedtem két csinos magyar futó lánnyal, menet közben fogtam egy triathlonos csajt nyúlnak (mindig a vállairól ismered meg a triathlonost), aki irgalmatlanul tolta le a mezőnyt nekem meg lobogott a nyelvem mögötte, üveghangon toltam a gépet, de az utolsó mérföldön hagytam elmenni, mert a 180-os pulzus már tényleg nem vicc a melegben 20 km felett. Igen, ez után mentem Strasbourgba, még aznap este, egyedül, kocsival... :) Azert itt is volt WTF, mert Dániel nem olvasta el az apróbetűs részt a nevezésnél: Mixed terrain. Végülis ők szóltak, földút, kátyúkkal, tehénszarral, sárral, de még hídon is mentünk át - csigalépcső egy félmaratonon?? Ilyet is csak az angolok tudnak.

3 órás duathlon

Nyár közepén volt egy tényleg forró nap: 30 fok, hőségriadót hirdettek a skótok (azoknak 18 fok felett már perzselődik a bőrük). Persze hogy erre a napra esett a London Duathlon, a világ legnagyobb duathlonja, nem hagyhattam ki - de mi a bánat az a Duathlon? Az kérlek a Triathlon kisöccse :) Nem vicc, ez is három részből áll, csak úszás nélkül: 10k futás, 44k bringa és 5k futás. Ugyanúgy megvan a kétszeri váltás, a feeling teljesen hasonló, csak nem leszel vizes. A Richmond Parkban a világ végén, egy órás vonat után még fél órát bringáztam a rajtig, hát nem volt közel. Mi volt a meglepő? Az, hogy évek óta nem ültem bringán és imádtam minden percét (a seggemről másnap inkább ne beszéljünk). Azért kemény volt, mert Angliában a Triathlon és a bringa nagyon népszerű sportok, a középső részen nagyon durva sebességkülönbséggel húztak el mellettem. Még jó, hogy a Andrássy úton edződött a forgalomhoz való érzékem, megszoktam, hogy a vállunk felett mindig nézzük, jön-e a tizenhatos busz, és igen, itt is túl keskenyek voltak a sávok. Az utolsó 5k-n viszont az angolok dőltek ki egyik a másik után, ekkor már három órája voltunk a 30 fokos napon, de úgy látszik mégiscsak egy szittya magyar vagyok, nyeltem a port és előztem vissza a mezőnyt, akik lealáztak a bringás rész alatt.

Augusztustól októberig már masszívan a maraton felkészülési időszaka. Tavasszal nagyon jó időket futottam a rövidebb 5-10-20k távokon, erősebb voltam, mint valaha, de a hosszúaktól elszoktam szépen. A kéthónapos edzés végén jön a check: 32km - bumm a fejbe. Egyedül, öt kör a Hyde Parkban, komolyan azt hittem meghalok, annyira szarul ment. Magas pulzus, lassú tempó, hatalmas fájdalmak 20k felett. Bekarcoltam, 5:57-es átlag, borzasztó volt, egy haláltusa. Bizony idén nem volt meg az a 6-7 félmaraton, mint New Yorkban eddig mindig. Egy hét múlva újra, 32km, most már szebb pulzus, 5:29-es átlag. Alakul, de még azért aggódom. Nem is kicsit, szar vagy Dani, meg fogsz dögleni novemberben. Tolok pár frissítő félmaratont, lendületes 10k-kat, de finoman, mert nagyon félek a tipikus "verseny előtt utolsó pillanatban belehúzok" fajta lesérüléstől, ami már velem is előfordult tavaly, tavaly előtt, meg azelőtt... De aztán október elején, amikor már nem kéne hosszút futni, kérek még egy felmérőt magamtól: 28 km, lazán, könnyedén, 5:15-os átlaggal úgy, hogy a végén sprinteltem és egyáltalán nem voltam fáradt. Na ez már döfi! Mehetünk New Yorkba.

Én már most elégedett vagyok: 35 évesen sikerült jobb formába hozzam magam, mint valaha, pedig már öt éve futok, minden évben magasabb szinten. Jobb időim vannak alacsonyabb pulzus mellett, mint bármikor eddig. Kivételesen nem sérültem le az edzésterv végére. Nagyokat alszom, nagyokat eszem és sok olyan emberrel találkozom, akik pozitív energiát adnak. Az ötödik maraton, persze, van rutin, a kajálás, lelki felkészülés az utolsó héten, a versenyre pakolás, mind régi ismerős mozdulatok.

Szervezek idén is palacsinta partit a magyar futóknak a verseny előestéjén, ahova viszek házilekvárt a Bakonyból, Brooklynba. Izgulok, naná, félek is, rendesen. A Verrazzano Bridge lábánál állni napfelkeltekor, 47.000 másik futóval, a mezőny elején a világ maraton-elitjével egy különleges kiváltság. Élvezni fogom Brooklynban sok high-five-ot kiosztani a mexikói gyerekeknek, Williamsburgben integetni az ortodox zsidó kalapos bácsiknak, Queensben fejet rázni a fekete Gospel kórus zenéjére, felküzdeni magam Manhattanben a 1st Avenue véget nem érő zsibongásában, kerülni egyet Bronxban afrikai tam-tam dobok hangjára. Végül beérkezni Manhattanbe a Fifth Avenue-ra és a 35k tábla után szembenézni minden félelmemmel, kételyemmel és gyengeségemmel.

A 110th St-nel meglátni a Central Parkot, második otthonom, a szívem csücske, pár könnyet biztos elhullajtok megint. Megnézem megvannak-e még kedvenc cseresznyefáim, virágaim, mosómedvéim. Rákanyarodva a 57th St-re remélem már nem lesz kérdés, hogy a kétségeimmel vívott harcomban én leszek felül és megtépázva, izzadtan, véresen, de azt tudom majd mondani: You hit like a bitch.
 

Central Park, 2010, 40 km-nél

Szepen oregedni

Ez a par 62 eve hazas, a bacsi 90 eves, eljottek a helyi orvosi rendelobe egy kis kivizsgalasra, olaj- es legszurocsere, de a varoteremben volt egy zongora, mire ok:

A kovetkezo kep pedig New Yorkbol van, egy un. mixed-couple, vagyis kulonbozo borszinu par. Sugarzik a szeretet beloluk. Ezzel HONY munkajat szeretnem reklamozni, egy fiatal srac, aki nehany eve inditotta a Humans Of New York projektet. Maszkal az utcakon es random portrekat keszit emberekrol, akik szerinte tipikus New York-iak. Orult tehetseges, ma mar nagyon nepszeru is es felismerik az utcan, de senki nem kap portret, aki onkent jeneltkezik, o valasztja ki az alanyait. Minden kep alatt van par szo, amit valtott veluk.

Vegyes-paros a Madison Square Parkban, (c) HONY

A par ezt mondta Brandonnek: "We were both involved in the Civil Rights Movement. We met 47 years ago on a picket line." 

Kis nyelvlecke, a Civil Rights Movement az az amerikai mozgalom es tuntetesek sorozata 1955-68 kozott, aminek eredmenyekeppen a feketeknek nem kellett tobbe kulon buszon utazniuk, kulon etterembe jarni es kaptak valasztojogot. Igen, 1865-ben Lincoln elnok torolte el a rabszolgasagot, de meg szaz evig kulon buszon utaztak... Ismert alakjai a mozgalomnak voltak Malcolm X, Martin Luther King Jr. es Rosa Parks. A "picket line" pedig tuntetok sorat jelenti, altalaban egy munkahely elott, megakadalyozva a tobbiek bejutasat, hogy a sztrajk teljes legyen. Aki megis bemegy dolgozni, arra mondjak, hogy He's crossing the picket line. 

Mindenesetre kovessetek a Humans Of New York munkassagat, nekem minden reggel mosolyt csal az arcomra: humansofnewyork.com vagy facebookon.

New Yorkban élő magyarok

Mostanában népszerű téma az online sajtóban a fiatalok tömeges távozása Magyarországról. De mi a helyzet New Yorkkal, vajon oda is sokan mennek?

A mai sajtó főleg az elmúlt pár évben világgá indult magyarokról ír, első körben 2004 után, amióta az EU-ban vagyunk, majd 2008 után egy második, egyre erősödő hullámban. Legtöbbször Londonról írnak, amit itt élve nem csodálok, rengeteg magyar van. A újságírok által is előbányászott statisztikák nem adják vissza a valós képet. Londonban gyakorlatilag minden Starbucks és Pret A Mangerben látok egy magyar kiszolgálót, az utcán és buszon állandóan hallasz magyar szót. Ma már szerintem minden pesti fiatalnak van pár itt élő haverja. Több magyar étterem sokféle magyar programot szervez, múlt héten volt Presser koncert Rúzsa Magdival, Quimby, Ákos, Edda, van itt minden.

New York-i magyarok filharmonikus koncerten a Central Parkban

New York egészen más, sokkal kevesebb magyar van. Ott még tényleg ha találkoztok az utcán, rácsodálkozol, Nahát, te hogyan jöttél ki? Elvileg 1.5 millió magát magyar számazásúnak valló ember él az USA-ban, ebből 77.000 Magyarországon is született, de ez az egész 300 milliós országban. New York City ebből alig pár ezer.

A három év alatt, amit ott éltem, nagyon sokféle magyart ismertem meg és nem tudnék egy csoportot sem kiemelni, hogy belőlük több volna, inkább mindegyik féléből van néhány. Amik kapásból beugranak: a két világháborúban és 56-ban kivándoroltak leszármazottai, már amerikaiak, de még beszélnek magyarul, többségük inkább a zsidó közösségeken keresztül találkozik mint a magyaron. Vannak akik hozzámentek egy amerikaihoz, vagy magyarhoz amerikai útlevéllel. Vannak egyetemisták ösztöndíjjal, akiknek nagy része itt is marad, vagy HAESF-es szakmai gyakorlaton, akik hazamennek. A 90-es évek óta vannak zöldkártyalottó-nyertesek, a 2000-es évek közepén pedig sok tanár (általános- és középiskola) jött New York City-be egy azóta már nem létező program keretén belül. Újabban a multi nagyvállalatok hoznak ki embereket belső áthelyezéssel. És persze vannak az illegálisok, akik kijöttek túristaként, itt maradtak, és nem mehetnek haza. Vagy mehetnek, de akkor fel kell adniuk mindent, amit itt felépítettek - róluk írtam korábban.

Miért nem említettem azt a fajtát, aki csak kijön és elkezd munkát keresni, talál majd sikeres lesz? Mert ilyenről nem tudok, talán egyről, de neki kinti családi vállalat segített. Az USA-ba ugyanis vízum kell. Munkavízum, amihez állás kell. Először tehát értsük meg, hogy az EU mekkora fantasztikus luxus a világ sok más pontjához képest egy magyarnak, mert Londonba kijössz vasárnap, hétfőn állást keresel és szerdától dolgozhatsz. Igen, ennyire egyszerű, szólsz a magyar NAV-nak, hogy mostantól UK társadalombiztosításon vagy és csók. Az EU frankó dolog.

Az EU előtt is lehetett azért külföldre menni, én 1995-ben kértem osztrák diákvízumot, 2000-ben német munkavízumot sorban állva a Stefánián. Nem volt nagy kaland egyik sem, interjúztam, kaptam állást, a cég benyújtotta, én vittem a papírokat a követségre és pár hét múlva megvolt. Az USA-ba bevándorlás vagy csak átmenetileg itt dolgozás nagyon más - főleg 2001 óta!

Amerikába jelenleg munkavízumot szerezni nagyon nehéz. Hatalmas akadályok a hatóságok részéről, költséges, hosszadalmas egy cégnek elintézni, konkrétan $10.000 felett fog rád költeni és 1 évet rád várni, de az igazán aggasztó, hogy nem garantált hogy megkapod. A németeknél még az EU előtt is az volt a nagy különbség, hogy tisztán le voltak írva a feltételek és ha teljesítetted őket, jöhettél. Nem így Amerikában. Ha megfelelsz minden – többféleképpen értelmezhető – követelménynek, akkor is van éves kvóta, amibe nem biztos, hogy beleférsz idén. Amióta pedig a munkanélküliség 10% felett van nemzeti szinten, a hatóságok is kötekedőbbek egy külföldi munkavízummal kapcsolatban akkor is, ha egy Goldman Sachs adja be azt. Neked pedig az a rizikó, hogy ha a céged leépít, van tíz napod felszámolni az egész életed és elhúzni az Óperenciás Tengeren túlra. Green Card nélkül szívás van, az pedig munkavízum birtokában is csak 5-6-7 év után lesz.

Huba, egy bank irodaházában a 42nd St-en

Amerikába legálisan kijutni ma tehát nagyon nehéz. Ennek sok következménye van, egyrészt kevés magyar van. Másrészt azok minőségibbek, másképpen nem tudom mondani. Londonba könnyű kijutni, nyilván van itt dögivel simlis magyar, aki a könnyebbik végét keresi a dolgoknak és nem viszi túl jó hírünket a világban. New Yorkban ilyet gyakorlatilag egyet sem ismertem meg. Az elszúrt bevándorlási törvények elég komoly szűrőt jelentenek, hogy akinek sikerült, az minimum leleményes, kitartó és elkötelezett volt. Van persze, akinek az ölébe esett, de az a kivétel. Emiatt a NY-i magyarok talán jobban meg is becsülik New Yorkot, mert sokat küzdöttek érte, legtöbbjük megpróbál beintegrálódni. Ebben segít persze az is, hogy távol Magyarország, ritkán lehet csak hazajárni, kevés Edda koncert van, szóval maradnak az amerikai dolgok. Nem baj ez, nem azért mondom, csak más Londonhoz képest, ahonnan nem kell lemaradni egy otthoni haverod esküvőjéről sem, mert csak 50 font a Ryanair és két óra a repülő.

A New Brunswick-i közösség New Jerseyben szervez minden évben magyar utcabált, lángossal, pörkölttel, mulatós zenével, azt nem szabad kihagyni, vannak a Magyar Háznak jó rendezvényei, a New York-i konzulátusnak szintén, az Upper East Side-i Szt. István templomnak is, a Hungarian Social bulijai meg pár magyar étterem (82nd St), cukrászda (Harlem), hentes (Brooklyn). Pici közösségek ezek, de lehet találni mindig pár jó arcot. Én próbáltam egy futó klubot összehozni több-kevesebb sikerrel, mindenesetre az idei New York City Maraton előtt újból megtartom a verseny előestéjén a szokásos palacsinta partimat.

A ma New Yorkba élni kiutazó magyarok (nem szeretem a kivándorlás szót, az olyan végleges, senki sem tudja, hogy örökre marad-e, kezdetben mindenki csak átmenetileg jön, aztán majd elválik, a kivándorlás, disszidálás régen volt, ma már tele vagyunk lehetőségekkel, nem kell egyetlen kártyára feltennünk mindent) tehát annyiból mások, hogy ők azért vannak itt, mert rohadtul itt akarnak lenni, sehol máshol, csak New Yorkban. Mert fejébe vette, hogy a Wall Streeten csinál karriert, vagy a Cornellen PhD-t, vagy csak simán járt itt és beleszeretett a Central Parkba vagy egy csinos lányba. Dolgozik éjjel-nappal, mert ez a város ilyen, lakik éveken át flatshare-ben roommate-ekkel használt bútorokkal, gond nélkül rúgja le az elhízott patkányt a metró peronjáról, viszont jótékonykodik és sportol, sok meleg barátja van és órákat tud vitatkozni melyik brunch helyen jobb a bagel.

Ott nyomtam a kilencediken en is

Hogy miért jönnek? Mindenki másért, a kérdés inkább az, hogy miért éppen New Yorkba? Senki sincs itt azért, mert ez volt a kézenfekvő, mint pl. London, ahova nem kell vízum és vár csomó haver. Érdemes NY-ba jönni? Erre három éve próbálok e blog hasábjain választ adni, röviden: Igen :) Könnyű más városhoz képest? Nem. Kintragadok majd örökre? Erre van esély, de a te életed, te írod – mindenesetre hidakat ne égess fel – sosem tudod mit hoz a holnap.

Partraszallunk Normandiaban

A nyar vegen iden vicces modon egymast koveto hetekre esett harom hosszu hetvege, a magyarok aug 20, az angol summer bank holiday es az amerikai Labor Day, mindharom irodanknak volt egy haromnapos hetvegeje, senki sem panaszkodhatott. Mar multkor Strasbourgbol visszafele a fejemben volt a kovetkezo tura terve: betorunk Normandiaba, megpedig kocsival. Szallas lefoglal, kocsit lemos, Pringles, Redbull es kesudio csomagolva, meg felveszem Helgat a varosban es induhatunk is.

A franciakrol sosem volt jo velemenyem, bevallom, szajhuzva es lassan szolgaltak ki, barhol is jartam naluk, nyelvet nem beszelnek, sosem ertettem, miert ez az orszag, ahova a vilagon a legtobb turista megy evente. Nem relativ, hanem abszolut. Az USA masodik ebben, a gazdasagi valsag ota pedzegetik is a sajtoban rendszeresen, hogy ez eleg szegyen rajuk nezve. Otven allam, egy egesz kontinens az o orszaguk, roskadasig gazdagon termeszeti szepsegekkel, hogyhogy nem ok az elsok? Talan enyhiteni kene a turista-vizum kiadasan, de ezen meg fogjak szivni a fogukat egy darbig, tulzottan felnek az illegalisan ottmaradoktol.

Kepek: https://picasaweb.google.com/daniel.varga12/Bretagne

Mont Saint-Michel

Rogton leszogeznem, hogy most eloszor, Normandiaban es a Bretagne-ban jarva lattam Franciaorszag jol mukodo es vendegszereto reszet. Este 10-kor a Mont Saint-Michel var-kolostorhoz erve egy hatamas parkolo fogad, ami tobbezer jarmure fel van keszitve, itt nem gurigaznak szarral. Es nyitva van keso este, meg ember is all a bejaratnal. Akire a kijovetelnel szukseg is volt, ugyanis elhagytuk a parkolo jegyet :) Akkor ezt figyeld: ejfelkor, videki Franciaorszagban, a soromponal allva Daniel megnyomja a "Segitseg" gombot a kocsibol kinyulva. Recseg a mikrofon, de beleszol valaki, elo ember, ebren van ejfelkor! Mondom "Bonsoir" mert azert nem vagyok bunko, de utana angolul folytatom, hogy Sorry vagyok, elhagytuk a jegyet, beszeljuk meg. A hagszoro angolul valaszol, az ejjel kozepen, hogy Semmi gond, kb. harom ora az realis? Aha. Akkor dugd be a hitelkartyad, annyit radobok es mehettek. Wow...

Magic Monastery

A kepek a Mont Saint-Michel kolostorrol magukert beszelnek, nem veletlenul az UNESCO vilagorokseg resze. Este is meg kell nezni, elkepesztoen szep. Es be kell menni, a 9 euros fizetos reszbe is, igen. A kolostor kerlekszepen ejfelig nyitva van, ejjel egykor dobjak csak ki az utolso latogatot, ez a kapitalizmus. Keresnek is rendesen, gondolom, es gyonyoru szep is minden, a Bences baratok ertik a dolgukat, nem csak Pannonhalman.

Ez a kolostor egy sziklara epult, ami egy km-re bent van a tengerben, apaly idejen sekely vizben at lehet kelni, ma mar van azert hid is. Elkepzeltem, hogy isz. 700 korul kisetalt feltucat Bences barat a barna togajukban mondjuk egy piknik kosarral es ott a sziklakon kint a viz kozepen ittak a jo francia bort. Egyszercsak megszolal Frère Jacques:

• Sracok, kene ide egy kolostort epiteni...
• Egy kis kapolnat? Remek otlet, Frère Jacques!
• En egy buzi nagy varra gondoltam...!
• Kedves Jacques, feltunt, hogy egy kilometerre vagyunk a parttol es meg nem talaljak fel a helikoptert ugy 1000 evig?
• Nem surgos projekt, az alapokat lerakhatnank mondjuk 80 ev alatt...
• Hat Bruder, abbol a jofajta cuccbol, amit szivsz, adj nekem is egy slukkot, legyszi.

Es mivel rabszolgasag akkor mar nem volt, komoly technika pedig meg nem, jo esellyel a baratok eleg sok teglat maguk hordtak oda fel. Ez riszpekt, akarmit is mondtok.

Meg akartam nezni mindenkeppen a D-Day, a Partraszallas helyszinet is. Nem nagy kitero, ott van Le Havre utan kicsivel de megeri. Ott allva eszembe jutott par baratom beszelgetese nemreg, akik azon fanyalogtak, hogy voltak valami draga tavoli helyen, de nem volt ott semmi egzotikus. Nos a kulonleges dolgokert meg kell dolgozni. Utana kell olvasni, le kell terni a foutrol es amikor ott vagy, segit egy kicsit a kepzeleted is.

Omaha Beach

A Normandiai Partraszallas 1944 juniusaban a vilagtortenelem legnagyobb vizrol inditott megszallasa, tobb mint 160 ezer amerikai, angol es kanadai katonaval. Eszak Franciaorszagnak egy 80 km-es szakaszan zajlott mindez, a leghiresebb reszt hivjak Omaha Beach-nek, itt allok en a kepeken. Egy baromi szeles, hosszu es igazabol szep part. Ahogy megtornek a hullamok elkepzeltem az 5.000 hajot, ami itt megjelent azon az esos reggelen. Balra felnezve latom a domboldalt, ahol a nemet katonak vedtek a partot egy viszonylag csekely tizezer fovel. Egyik oldalon Supreme Commander Dwight D. Eisenhower, a kesobbi USA elnok, a masikon Feldmarschall Erwin Rommel, a kesobbi ongyilkos. Felfoghatatlan csata dulhatott azon a parton, ahol most fiatal sracok eregetik a sarkanyt, becsukom a szemeim es eletre kel a strand, hallom a geppuskak zajat. A szomszedos amerikai temeto USA felsegterulete, amerikai zaszlo lobog a szelben - 10.000 kereszt es David csillag sorakozik a tokeletes zold gyepen.

Cape of Good Hope - 1999

Hasonlo elmenyem volt mar maskor is. A Joremenyseg Fokanal alltam Del Afrikaban es mellettem levo turistak mondjak, hogy Hat... tobbet vartam. Igazabol csak egy par szikla, jo, a tenger kicsit viccesen nez ki, a melegebb Indiai Ocean balra sokkal viagosabb mint a sotetkek, hidegebb Atlanti Ocean jobbra, de akor is csak par szikla az egesz. En lehunytam a szemem es elkepzeltem a Victoriat, Magellan utolso hajojat az otbol amivel utnak indult. Magellan ugye meghalt a Fulop szigeteken es nem elte meg a vilag elso foldkoruli utjat, de a Victoria fedelzeten 18 matrozzal befejezte az expediciot. Amikor meglattak a Joremenyseg Fokanak ismert sziklait, akkor tudtak, hogy talan tulelik, a neheze most mar mogottuk van.

Vagy a Victoria vizesesnel Zimbabweben, bar ott senki nem mondta, hogy tobbre szamitott, az azert elegge odaver :) De nem kapott sok figyelmet David Livingstone szobra, aki felfedezte es elnevezte e hatalmas vizesest 1852-ben. A talapzaton virit a mottoja az oreg Davidnek: "Christianity, Commerce and Civilization" amikor ezek meg igy egy mondatban szerepeltek. Bar nem pontosan itt tortent, hanem a Tanganyika tonal, de lecsukott szemeim elott ez a kep ugrik be, amikor Henry Stanley, az amerikai ujsagiro, aki az eltunt Livingstone utan indult es egy feleves expedicio utan vegre megtalalta az angol felfedezot, igy szol:

• Dr. Livingstone, I presume?
• En volnek.
• Hoztam neked postat otthonrol.
• Hagyd a postat, kis Earl Grey-t nem hoztal??

Kicsit elkanyarodtam, a lenyeg, hogy Normandia es Bretagne gyonyoru partokkal, kedves, angolul beszelo profi vendeglatassal buszkelkedhet, nem szabad kihagyni. De leterni a kitaposott osvenyrol sosem hiba. Akkor sem, ha kozben majdnem kifogy a benzined, mert a keskeny videki francia utakon ugy latszik vasarnap nincsenek nyitva a benzinkutak es ezert uresben gurulunk a lejtokon, hatha eljutunk az autopalyaig vagy itt alszunk a puszta kozepen a kocsiban - bar ket maratonfuto eleg szep tavot meg tudna tenni hajnalig ha kell... De ez mar egy kovetkezo tortenet.