2013. szeptember 18.

9/11 csendes hose

A 9/11-es New York-i támadások tizedik évfordulojan írtam, hogy a NY-iak meglepően keveset beszélnek az eseményekről. Amikor évforduló van, akkor sem sokat. Múlt héten volt a 12. évfordulója a World Trade Center katasztrófának és Londonban több emberrel is nosztalgiáztunk, hogy "Ohh, emlékszem, ott álltam a stuttgarti reptéren és döbbenten néztuk a TV-t a fejünk felett". Ilyet New Yorkban nem hallottam sosem. Ha ők nosztalgiáznának, az úgy hangzana, hogy "Ohh, emlékszem, az volt a nap, amikor nem jött haza az unokaöcsém..."

A Morgan Stanley központi épületében a Times Square-en van egy emléktábla hét névvel. Az alkalmazottak, akik életüket vesztették aznap. Minden évben virágkoszorúkat tesznek a tábla alá és csatlakozunk az egyperces néma megemlékezéshez, amit a New York Stock Exchange tart. Képzeld el, ahogy az a nyüzsgő hangyaboly, amit a Wall St-i tőzsdének ismerünk a hírekből, ahol floor brókerek kiabálnak és mutogatnak kereskedés közben, szeptember 11-én pontosan 9:25-kor megáll egy percre és teljes csend lesz. Ebben a pillanatban a Morgan Stanley irodákban is a hangosbemondó felszólít a csendre és mindenki félbeszakítja a telefonját, mindenki abbahagyja a gépelést. Az összes New York-i és londoni épületünkben.

Sosem értettem, hogy miért csak hét kollegánk neve van a táblán, amikor tobb mint 2700 alkalmazottunk dolgozott a WTC tornyokban. Még nem értek be dolgozni? Reggel kilenckor? Képtelenség. Véletlenül kaptam fel a fejem idén a történetre, miszerint a vállalat Corporate Security vezetőjének köszönhető mindez. Ő volt Rick Rescorla, akinek az életéből egészen biztosan filmet fognak csinálni egyszer, mert a 9/11-es mentőakció csak a méltó csúcsa volt egy nagyon különleges életnek.

Richard Rescorla Angliában látja meg a világot a két világháború között. A suliban rugby sztár lesz, 16 évesen otthagyja az iskolát és belép Her Majesty hadseregébe. Hat év aktív bevetés után a briteknél nem talál elég kihívást, ezért átrepül az USA-ba, önként jelentkezik az Armyba és mint gyalogsági tiszt megy Vietnámba. Sok háborús hős jött onnan vissza, de Rickre mindenki mint 'natural leader' emlékezik, aki semmitől sem hátrál meg és az embereit is győzelemre inspirálja, minden ellenállással szemben. Ezredesként jön vissza a háborúból, Silver Star és Purple Heart kitüntetésekkel. Fotója, ahogy egy bajonettes M16-os gépfegyverrel megy a dzsungelben, könyv címlapjara kerül.

Platoon Leader Vietnamban
2001-ben már masfél évtizede dolgozik a Morgan Stanley & Dean Witter banknál, a leszerelés után jogot végzett és a Corporate Security részleget vezeti. A World Trade Centerben dolgozott már 1993-ban is, amikor a mélygarázsban egy autóbombát robbantottak. Az épületnek nem lett semmi baja, de Rick kimenekített mindenkit a 22 emeletről, amit a Morgan dolgozók elfoglaltak. Sokan túlzásnak tartották.

Túlzásnak tartották saját főnokei is, ahogy a '93-as bomba után minden évben több evakuációs gyakorlatot tartott a Morgan alkalmazottaknak, míg más cégek nem csináltak ilyet a WTC épületekben. Többször mondta, hogy a következő egy repülő lesz, egy jó nagy. Nem tudta mikor, de biztos volt benne. Nem csak gyakoroltatta az épület kiürítését, hanem megafonjával diktálta a tempót is, gyorsabban, haladjunk, levenni a magassarkút. Ha volt terhes vagy mozgássérült, törött lábú dolgozó, akkor nem hagyta, hogy ők kimaradjanak a gyakorlatból, hanem visszaküldött értük valakit tolószékkel és lehozatta őket. Gyakorlásképpen.

Egyesek ekkor mar evakualtak
2001 szeptember 11-én Rick vekkere 04:30-kor csörgött, mint minden nap. Felvette szürke ingjét, személyre szabott, vékonycsíkos öltönyét egy piros selyem nyakkendővel és elsuhant a commuter train felé. Elvileg bent sem kellett volna lennie aznap. Az első becsapódás után pár perccel konkrétan ezeket mondta mobilon legjobb barátjának, Dan Hillnek:

- The dumb sons of bitches told me not to evacuate.
- They said it’s just Building One. I told them I’m getting my people the fuck out of here.

A Port Authority-re gondolt, a New York Area reptereit, hajózását, hídjait, metróit, vonatokat és épületeket felügyelő hatóság, akik az épületben maradásra utasították a WTC körüli cégek biztonsági vezetőit, így Ricket is. El akarták kerülni, hogy a lehulló darabok agyoncsapják az utcára menekülő embereket. Az épület összeomlásat pedig kizártnak tartották.

Rick válasza a Port Authoritynek:
- Everything above where that plane hit is gonna collapse.
- The overweight will take the rest of the building with it. And Building One could take out Building Two.

A 62 éves ezredes nem várta meg a második repülőt, már az első után azonnal elindította az évek során végsőkig begyakorolt evakuációt. Több mint 2700 Morgan Stanley alkalmazott volt szétszórva a déli torony 30 emeletén. Rick mindenkit a lépcsőkhöz terelt, pedig még jártak a liftek. Megafonjával nyugodt de szapora léptekre buzdított a volt Platoon Leader. Utoljára a tizedik emeleten látták, felfelé gyalogolt a lépcsőn pár a listáról hiányzó embert előkeríteni, amikor összeomlott a torony.

A Morgan Stanley hat alkalmazottja halt meg a WTC tornyokban, Rick volt a hetedik. Mindenki más kimenekült.

Rick Rescorla vezeti az evakuaciot a deli toronyban
Epilogus: A Department of Homeland Security a katasztrófa tizedik évfordulóján létrehozta a Rick Rescorla National Award for Resilience kitüntetést kimagasló vezetői teljesítményért egy civil részéről.

A History channel filmje: http://youtu.be/E9iLzu_bGys

2013. szeptember 10.

A zene mindig szol

Sokan azt hiszik, hogy a hosszutavfutas unalmas dolog. Pedig csak egy masik lelki sikra kell erni es nagyon izgalmas lesz minden perce egy haromoras futasnak. Ezert kell a szabadban futni, edzoteremben sosem ered el ezt a szintet.

Edzesek kozben is gondol az ember minden felere, a hulye fonok, aki nem erti miert nekem van igazam, a kovetkezo allasinterju vajon hogy sikerul vagy ha megbantottam valakit, akit nem kellett volna... van mit helyretenni odafont egy sima hetkoznapon is. Mire hazaerek altalaban jobban erzem magam es tartassal tudom megtenni, amit meg kell.

Egesz mas egy verseny. Bar nincs senkit legyoznom, de a fejemben lezajlo jatekok egy futoversenyen csupa izgalom. Az en kedvenc tavom a felmarathon, 21 km, kb. 1:45 ora, ezen atelek mindent, amitol a futas jo. Kell ra keszulni par napot, megfeleloen kajalni, aludni, kell strategia, melyik reszen milyen tempoval menjek es kell a preciz kivitelezes, vas akaraterovel.

A rajtra varva

Nemreg volt a Thames Half, egy terepfutas, nem meredek, de hepehupas foldutakon, szantofoldeken megy - vagyis az uj egyeni csucs kizarva. Akkor mit versenyezzek? Lefutni le tudom, ezert kar elmenni, valami cel kell. Kitalaltam, hogy megvalositom egyik regi almom, egy komoly futo teljesitmenyt viszek veghez, a 'negative split'-et. Annyit tesz, hogy a masodik fele legyen gyorsabb az elsonel. Konnyunek hangzik, de nem az!

Barmilyen verseny elso feleben annyira tele vagy energiaval, hogy meg az oradat nezve, a tempot folyamatosan ellenorizve is elkap a lendulet. Azt hiszed, hogy ez az 5:10 annyira konnyu most, hogy siman tolok 5:00-at majd a masodik tiz km-en. Es a masodik felen aztan majd' belepusztulsz es egy halaltusa lesz az egesz. Aki tenyleg megcsinalja a negative splitet, az jol ismeri magat es maximalisan fegyelmezett.

Lazulunk feltavnal

A rajt utan raallok a tempomra, huznak el mellettem az emberek, kis videki verseny, a parszaz fos mezony vegere kerulok. Beall a legzes, mozgas, a tempo es most van idom lazulni. Nezem a tajat, a folyot, kacsakat, a duci futokat mellettem, meg beszelgetek is veluk, a mezony vege laza hangulatu. Eszembe jut, hogy egy eve ezen a versenyen futottam utoljara zenevel...

Tavaly nyar ota egyszer sem volt fulemben zene, mar ket marathont letoltam csendben meg egy 24 oras 100 km-es versenyt is. Egyreszt a kituzott celra oszpontositok, minden percben. Masreszt szorakoztatom magam. Az agyad hatalmas jukebox. Tobb filmjelenet van a fejemben keppel, hanggal egyutt. Mikozben suhannak mellettem a fak, bokrok, legelok es tehenek, kozeledek a feltavhoz, ranezek az oramra, megjegyzem az idot. Nehezednek a labaim, beugrik Al Pacino, ahogy azt mondja:

You find out that life is just a game of inches.
On this team, we fight for that inch
Cause we know when we add up all those inches
that's going to make the fucking difference
between WINNING and LOSING
between LIVING and DYING.

Al Pacino - Any Given Sunday

Tizennyolc km-nel ideje gyorsitani, faj, mert masfel oraja futok, nem eppen kocogva. Faradok, lihegek, de most derul ki, van-e mit a tejbe apritanom. Most derul ki, jol ismerem-e magam. Most jon szemeim ele Az Utolso Mohikan vegso jelenete, Solyomszem es Csingacsguk rohannak fel a hegyre megakadalyozni Maguat, hogy elvigye a szoke lanyt. Futnak, szembe jonnek indianok, puff lelovi, masik harom, tomahawkkal levagja, rohannak tovabb. En is beerek harom futot, lenyomom oket, ott van meg ketto elottem, ezeket is, futok tovabb, a szoke lany NEM halhat meg!



Husz km-nel el kell donteni a csatat. Egy utolso erofeszites, minden tet az asztalon. Nem vesziteni jottunk, meglesz a negative split, ha beledoglok is. Mar alig latok, amikor a Gladiatorbol Russell Crowe azt mondja:

What we do in life, echoes in eternity!
Hold the line, stay with me!!
On my signal... unleash hell.


Akkor unleash hell, baratom... A vegso szaz meteren kinezek egy savot, ahol nem all utamban lassabb futo es az utolso szuszt preselve sprintelek. A befutonal allo szurkoloknak kialtok egy nagyot, YEEEEEAAAAAHHH, felemelem mindket karom, a tomeg tapsol es parszaz torok kialt vissza hatalmas YEAAAAAHHHH-vel. A szpiker a hangszorokon at mondja a nevem, "Give it up for Daniel Vagaraaaa!" Kiszurom a celvonalon ulo fotost, most lojjed appam, rad nezek, minden izmom pattanasig feszitve. Ebben a par pillanatban egy rocksztar vagyok... Az orara nezve latom a masodik fele nyolc masodperccel lett gyorsabb az elsonel.

"Unleash hell!"
Es bar hetfon visszamegyek a halando eletemhez, a fulemben a zene mindig szol.