2017. január 4.

Hazamennek a kollégisták

London és New York nagyon hasonló abban is, hogy mennyire kiürül az ünnepek alatt. Mindkét városban jóval nagyobb a máshol születettek aránya más városokhoz képest és az év végén úgy fest a város, mint egy kolesz hétvégén. Még a hindu főnököm is karácsonykor látogat haza Indiába! 


Sok éve élek távol otthontól, de karácsonykor nem hazamenni... csak egyszer volt ilyen New Yorkban. Nagyon üresek voltak az utcák, a boltok egy része bezárt vagy csak röviden nyitott ki, persze rengeteg a turista, de a barátaid mint elutaztak - magányos tud lenni. Abban az évben szerveztem egy kis karácsonyi vacsit magyar barátoknak és megosztottam egy idegennel a kanapémat, még egy pár futócipőt is kapott ajándékba (pár évvel később fényévekkel jobb félmarathont futott nálam, jó helyre került).

Mindenki ismeri az érzést, amikor elutazunk otthonról csak néhány szükséges ruhadarabot viszünk, nem ilyenkor vagyunk a legelegánsabbak. Nekünk kollégistáknak ez fordítva van, amikor hazamegyünk akkor hagyom hátra a változatos ruhatáramat és egy hétig ugyanabban a farmerben látogatom végig a családot és barátokat. Mint egy turista, úgy én is észreveszem, hogyan változik Budapest minden alkalommal, de én értem a feliratokat is. Az idei kedvenceim:

Jöhet itt sárgacsekk, VISA kártya vagy Paypass, bizonyos dolgok nem változnak

TILOS! És mellesleg élteveszélyes is, te marha

Ceruzával alatta: "De miért?"

Nem rajzfüzet - a Sümegi várban találtam

A két hét alatt a sok családi és baráti beszélgetésből ezek a visszatérő motívumok tűntek fel nekem, idézem:

Kontár itt mindenki, a kőműves, az orvos, az autószerelő, egyik sem ért hozzá, csak összecsapja és még drága is, ezért állok a háta mögött. 

Az adót nem fizetem be, jegyet sem vettem és megúsztam, megoldottuk okosba, számla nélkül "Mert hülye azért nem vagyok". 

Sűrűn jönnek szóba a pályázati pénzek, a kisember szintjén is számomra meglepően központi téma ez. Az a laptop? Nem kell igazán, de arra volt támogatás, így vettünk. Ha a 90-es évek a privatizációról szóltak, akkor a 2000-es évek a pályázatokról és támogatásokról. Mint ha másképpen nem is lehetne vállalkozást alapítani. 

Kevesen kérdeznek, a legtöbben mesélnek...

A "Menjek vagy maradjak?" téma mindenhol, ami nem meglepő, rengetegen költöztek külföldre alig pár év alatt, a fél Dunántúl meg ingázik a sógorokhoz. Ahogy bészelgettem idősebb rokonokkal feltűnt, hogy ez egyáltalán nem új téma. A nagyapám 1930-ban költözott Hajdú-Biharból Pestre, családjából elsőként. Egy másik rokon a II. világháború után mint katona került Pestre és fényesen indult a karrierje. Kérdeztem tőle, hogy nem akart-e a katonaságnál maradni, kicsit tovább a kötelezőnél? Akart, de a földet meg kellett művelni, hazahívták. 

Ugyanúgy ma is vannak húszévesek, akik ezzel küzdenek: tanuljak az ország másik oldalán vagy válasszam a közelit? Dolgozzak egy nagyobb cégnél a városban bérlakásban lakva vagy egy kisebben a szomszéd faluba átbringázva? Budapesten és falun ugyanúgy vannak szülők, akik vagy bátorítjak a gyereket világot látni, vagy csak nem ellenzik, vagy kifejezetten az otthonmaradást javasolják. Mert mit tanulnál te azoktól ott nyugaton (ezt Pesten hallottam)? Aztán a földet ki fogja megművelni, a disznót ki fogja levágni, az öcsédet ki hozza el majd a suliból?

Nekem itt Londonban a mindenféle nációból lévő barátaim többsége nem itt született, vagyis ők a "Menjünk!" opciót választották. Nyilván nem jó, ha mindenki elmegy, az pláne nem, ha csak kevesen jönnek vissza, de egyik barátom sem bánta meg, hogy elindult és szerencsét próbált valahol távol, egyedül. Ez viszont nem csak az ő érdeme, erre jöttem rá most, hanem a szüleié és családjáé is, mert amíg ő otthontól távol tanult, addig a föld meg lett művelve, az öcsi el lett hozva a suliból. Megoldották, kitermelték, hogy az a gyerek okosodjon, majd több tudással, szélesebb világlátással, felnőttként tudjon hazatérni. Ehhez nem is kell messzire menni: minden barátom azt említi élete sorsdöntő pillanataként, amikor koleszba ment egyetemre. Teljesen új emberek és gondolatok, hatalmas felelősség és szabadság. Ezzel azt is értem, hogy lehetsz bárki: 18 éven át a környezeted kialakított rólad egy képet és ez a kép alakította a sajat képedet magadról is. A koleszban viszont az lehetsz, aki akarsz, egy teljesen új lap.

Ahogy vége az ünnepeknek, úgy telik meg a London nevű kollégium újra élettel. Megint a saját szobádban alszol, ahol te allítod a fűtést, a saját reggelidet eszed hurka és bejgli helyett, összefutsz a kolitársakkal és beszámolunk egymás karácsonyi szokásairól. A francia barátom mondta tegnap a hazalátogatására utalva, hogy van náluk egy mondás: A családod kapod, a barátaidat választod. Szerintem ez egy magyar mondás, mondtam neki majd ittunk egyet erre. Akkor megnyugodtam, van dráma mindenhol, ettől szép. 

2016. december 10.

Nem te, te rendben vagy

Minden bevándorló ismeri ezt a mondatot: "Ja... nem te, te rendben vagy". Ez azután hallható, amikor valaki éppen tett egy negatív megjegyzést egy nagy csoportra, pl. minden külföldire vagy minden Kelet-Európaira, esetleg minden magyarra.



Érezted már azt, hogy akarva vagy akaratlanul egy csoporthoz tartozol és annak néhany tagja elrontja a bulit? Biztosan. Lehet, hogy Fradi vagy Újpest drukker vagy és míg te békésen mentél a meccsről hazafelé, közben mások bedobtak pár kirakatot. Az újság tele van negatív hírekkel rockerekről, bankárokról, mindenféle vallásúakról és lehet, hogy egyikbe te is beletartozol. De ha külföldön élsz, akkor jobban kitűnik, hogy külföldi vagy, mint a fradi-drukkerséged odahaza. Bár én fehér vagyok és szőke, nincs nagy orrom se körszakállam, zakóban és borotváltan járok dolgozni, az angolom remek, de ha kinyitom a számat, azért tudják, hogy kb. honnan vagyok.

Az első alkalom amire emlékszem, hogy elkapott ez az igazságtalanság-érzés, az 1989-ben volt, Bécsben. Tizenkét éves voltam csak és családom közel két éve lakott a sógoroknál, ami akkor még a Vasfüggöny túloldalának számított. Nem jártunk sűrűn haza, én a némettanulással voltam elfoglalva, egy év után már szinte otthonomnak éreztem Bécset. A magyarokról kifejezetten pozitív vélemenye volt az osztrákoknak, soha egy rossz szót nem hallottam senkitől, se a suliban se a sajtóban. Aztán '88-ban megkapták az emberek az ún. "világútlevelet", amivel a korábban csak szocialista országokba érvényes helyett már lehetett bárhova utazni. Voltak apró gondok, hogy nem lehetett pl. valutához jutni, de ennek ellenére elindult büszke népünk Trabikkal, Skodákkal, Ladákkal - elsősorban Bécsbe.

(c) mult-kor.hu

Én ezt a hullámot a másik oldalról szemléltem és onnan másként festett e korszak, mint ahogy a magyar köztudat szerintem emlékszik rá. A határnyitás után sokáig nem volt autópálya Bécs és Hegyeshalom között, így a hírhedt 10-es úton járt fél Európa Nickelsdorf-Zurndorf-Gattendorf-Parndorf vonalon Bécsbe. Az alíg 70 km-es szakaszt hamar átkeresztelték "Die Todesstrecke"-re, Ausztria legtöbb halálos balesetét jelző orszagútja lett. Ennek csak egy része volt betudható a keleti sofőröknek, akik szar autókkal, fékekkel, gumikkal, kiégett fényszórókkal és főleg megtömött utánfutókkal közlekedtek. A másik része annak volt köszönhető, hogy a 10-es út valóban nehezen belátható, még csak murvás leállósávval sem rendelkező, keskeny út volt, amin már a határnyitás előtt is voltak gondok a teherforgalom miatt. Az osztrák sajtóban inkább az első felével foglalkoztak ennek a problémának.

A Mariahilfer Strassen tárt karokkal várták a magyarokat, mert a forgalomnak bizony jót tettek az új kliensek. Az én szívem akkor szorult el, amikor megjelentek a "Minden lopást jelentünk a rendőrségnek" táblák a BILLA-ban, de magyarul. Később szlovákul is. Tizenkét évesen is valahogy éreztem, hogy ez furcsa módon rám is árnyékot vet, pedig senki sem tette szóva a suliban a többiek közül. 

Bécs után éltem Stuttgartban, Hamburgban, New Yorkban és sehol sem volt különösebb hír rólunk, mert itt kevés és nem feltűnő csoport voltak a helyi magyarok. Most felejtsük el azt, amit az otthoni politikáról írtak, az egy másik történet. Azt sosem varrják a kintélő magyarok nyakába, hogy mi történik otthon, csak azzal asszociálnak kimondva vagy kimondatlanul, amit honfitársaink kint alkotnak. 

Lépjünk Bécsből majdnem harminc évet Londonba, ahol e sorokat írom ma. Jóval több mint 100.000 magyar él London környékén, étteremben, kávézóban, patyolatban, mindenhol találkozol magyar kiszolgálóval. Lehet a buszvezető is magyar, csak vele nem beszélgetek (pedig kéne, de ne kalandozzunk el). Korábban írtam, hogy az itteni magyar ismerőseimnek semmi problémája nem lenne azzal, ha megszigorítanák a bevándorlók juttatásait, mert mi dolgozni jöttünk ide, nem érünk rá se betegnek lenni, se juttatási formanyomtatványokat kitölteni. Van melónk és toljuk az ipart, befizetjük az adót és felszedjük a szemetet magunk után.

De nem mindenki ilyen. Van ismerősöm, aki az első pár londoni évében úgy dolgozott, hogy nem fizetett adót - mármint azt kicsit se, amit kellett volna. Van olyan is, aki elhozta a Starbucksból a bögrét, mert nem volt odaláncolva - pedig jól keres! De múltkor a lángosos bódénál Camdenben a pultnal hallottam olyan magyar párbeszedet is, hogyan lehet több munkanélkülisegélyhez, családipótlékhoz jutni Angliában. 

Ennél is kellemetlenebb, amikor ilyet olvas az ember a Metró újságban reggel munkába menet: "Hungarian prostitution ring jailed after trafficking hundreds of women into Britain link" vagy "Hungarian sex trafficking gang turn university halls of residence into a brothel link" vagy "Hungarian jailed 25 years after admitting to killing partner in gruesome murder link"... Vajon egy illegális prostitúcióról szóló cikknél miért írják a címbe, nagybetűvel, hogy Hungarian? Nem tudom, de nem esik jól.

Amikor véletlenül meghallom, hogy egy ismerősöm szidja a külföldieket, semmi további szűrőt nem alkalmazva, vagy csak dicsőíti a Brexit-et azt felhozva, hogy végre haza lehet küldeni a külföldieket... akkor én megemlítem, hogy "Hello, én is külföldi vagyok". A válasz: "Ja... nem te, te rendben vagy". De miért nem mondja akkor azt, hogy a törvénysértő külföldieket kéne hazaküldeni, az adót csalókat, a szemetet elszórókat, ha erre gondol? Másrészt pedig miért gondolja azt, hogy az újságban szereplő bűnöző jobban jellemzi az ittélő magyarokat, mint én, Varga Dániel, aki mindig vesz villamosjegyet? Engem ismer személyesen, mégis azt feltételezi, hogy én vagyok a kivétel és az ismeretlen bűnöző a többség? Szerintem én vagyok a többség. 

És itt elgondolkodtam, hogy pl. a cigányokról, arabokról, menekültekről kialakult véleményem mennyire alapszik néhány idióta kihágásain, akiket ráadásul csak az újságból ismerek? És meglátom-e köztük a Varga Dánieleket, akik nem kerülnek újságba, mert felszedni a szemetet magad után az kicsit sem izgalmas?




2016. szeptember 25.

Túlélési tippek Londonhoz

Próbál az ember elbújni a magyar politika elől, de amikor szegény külügyminiszterünket szivatják a BBC-n és erről faggatnak az ismerőseim, akkor sajnos utolér még itt Angliában is. Több éve élek Londonban, gondoltam leírom, hogy mely környékeket kerülöm én - bár a No-Go zóna kifejezés teljesen nevetséges.


A kormány szórólapja szerint az európai nagyvárosokban, ahol sok bevándorló él, több száz No-Go zóna létezik, ahol a törvényeknek nem sikerül érvényt szerezni. Ilyet mondani Londonra annyira abszurd, mintha egy angol mondaná ugyanezt Budapestre, az itt élő ember azt sem tudja mit mondjon erre. Öt év alatt soha nem láttam ilyet, de még csak nem is hallottam ilyenről. Nem tudom hogyan cáfoljak több száz bármilyen dolgot, amiből nincs egy se. De elmondom mit láttam.


Volt szerencsém több európai nagyvárosban is élni több évet, születtem Budapesten, majd éltem Bécsben, Hamburgban, Stuttgartban, Londonban. Ebből a sorból egyértelműen mindegyik helyen több bevándorló él, mint Budapesten, most nem keresem ki pontosan, talán elhiszed bemondásra is. Egyik városban sem éreztem veszélyben magam, pedig jártam kikötőben, piroslámpás negyedben, a füvesek kerületében valamint hindu, arab meg fekete környékeken. Persze egy nagyvárosban észnél kell lenni, de ezt elmondhatja neked bárki, aki felköltözött Ópusztaszerről Budapestre, más világ. 

A poén kedvéért gondoltam megnézem, hogy Londonban van-e több gyilkosság vagy Budapesten. Én azt tippeltem, hogy arányaiban hasonló, de talán Londonban kicsit több, nagyobb a népsűrűség és sok ember kis helyen mindig bajjal jár. Nos 2011-ben volt Budapesten és Londonban is népszámlálás: 1.7 vs. 8.2 millió lakos. Ebben az évben a gyilkosságok száma 90 vs. 121 ember. Vagyis százezer főre osztva Budapesten 5.3 embert Londonban pedig 1.5 embert öltek meg. Az több mint 3x annyi Budapesten! A sportszerűség kedvéért: ez egy különösen jó év volt Londonnak és rossz Budapestnek, de a többi évet nézve is London nyer, csak nem ekkora különbséggel. És ne felejtsük el azt sem, hogy Londonban sokkal több a turista, mint Budapesten, mármint arányosan is: London csak 6.5x akkora mint Budapest (népességben), de 15x annyi turistát lát vendégül - és az ő bűnözésük is a város statisztikáját gyarapítja.

Forrás:
https://en.wikipedia.org/wiki/Crime_in_London
https://en.wikipedia.org/wiki/Demography_of_London
https://en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_Budapest
https://bsr.bm.hu
https://www.theguardian.com/travel/2016/may/20/london-record-visitor-numbers-2015-31-5-million
http://szakmai.itthon.hu/turizmus-magyarorszagon

Londonban tehát nemhogy No-Go zóna nincs, de még csak nem is egy kirívóan erőszakos hely, mondjuk Budapesthez képest. Érdekes, hogy a legtöbb bűncselekmény a belvárosban történik, én pedig laktam egy évet ennek a kellős közepén, a Green Park megállónál. Itt alig laknak egyébként, főleg irodaházak és hivatalok vannak a belvárosban, tök üres szombat-vasárnap délelőtt, akkor honnan jön a bűnözés? Itt van a turistanegyed Westminster és a bulinegyed Soho. 

Elmondom az öt év ittlétem alatt összegyűjtott személyes túlélési tippeimet, az én No-Go zónáimat Londonban. Kerülöm például a Chelsea és az Arsenal stadionok környékét, mert az angol focirajongók között mindig van néhány túl részeg és agresszív egyed. Kerülöm a reggeli csúcsforgalmat a metrón, ahol többezer ember van összepréselve és egymásra izzadunk, kedves mindenki, de nem élvezi senki. Bevallom, kerülöm a meleg-felvonulásokat is, egyszer megnéztem, nagyon vicces és színes, felőlem vonuljanak, de nem az én világom. Itt Londonban van egy másik hasonló rendezvény, aminek semmi köze a melegekhez, évente egyszer van egy meztelen biciklis felvonulás. Nem vicc, több ezren tekernek át a városon totál meztelenül, még csak nem is tüntetnek semmiért (vagy csak nekem nem jött le az üzenet). Sok cici és uborka, nyeregben, nagyon vidám mindenki, de nekem elég egy fotó erről a másnap reggeli újságban. Biztos öregszem.

Kifejezetten ajánlom ellenben, hogy ebédelj az Edgeware Road környékén, ahol remek libanoni vizipipás helyek vannak isteni bárányhússal. Menj el Shoreditch-be, ami egy fiatal, bulis, bizony füves negyed, bár én nem szívok, de nagyon laza partik vannak ott csupa jó arccal. Menj a Brixton Academy-be koncertre, sok érdekes embert fogsz látni. Menj el Whitechapel-hez, az arab negyedbe, nappal vagy este, a legjobb kajákat találod a piacon és az éttermekben is. A Camden-i magyar lángosos alap. Nézd meg nagy hindu templomot Neasdenben és a japán Pagodát a Battersea Parkban. És semmiképpen se hagyd ki a Notthing Hill Carnival-t augusztusban, ahol karib táncosok vonulnak fel két napon keresztül - ilyen színes partit még nem láttál!





Csináltam több képet is a Notting Hill Carnivalon: https://goo.gl/photos/vh4bUsjtLBPzvuvF8

London egy nagyon különleges hely, ahol 300 nyelven beszélnek és a lakosok egyharmada annyira bevándorló, hogy nem is itt született (ezzel második New York mögött). A fehér britek aránya 45%, a többiek nem-fehér britek vagy fehér nem-britek (mint én), szóval a többseg nem tőzsgyökeres angol. Az új polgármester sem fehér, sőt, muzulmán vallású. Erről jut eszembe egy gyors történet, első kézből.

Múlt héten lementem a sarki zöldségeshez, ahol Mohamed árulja a legjobb dinnyét Londonban. Nem tudom pontosan honnan jött, de a falak tele vannak arab feliratokkal és valami orientális andalító zene szól mindig. Árul egyébként lengyel kovászos uborkát is, mert pont a lengyel kultúrális központ mellett van a bolt és nem hülye. Elveszem a hatalmas dinnyét, fizetek, a visszajáró aprót bedobom a Vöröskereszt dobozba a kasszánál és köszönök. Otthon veszem észre, hogy mivel csak 10 fontot vittem, ezért az aprón túl még kellett volna visszakapjak egy ötfontost is, de nincs sehol. Visszamegyek és elmondom, hogy Helló, nem felejtettél el egy ötöst? Vagy itthagytam a pulton?

Mohamed azt mondja jó kérdés, ő se emlékszik, ha itthagytam a pulton bizony lehet, hogy a mögöttem álló vevő rakta el, de azt mondja nézzük meg. Van ugyanis a kassza fölött a plafonon egy kamera és azzal a mozdulattal máris előkerül egy ősrégi lepukkant laptop a kuplerájból és már kattingat is visszafelé a felvételen. Nem kell öt percet se visszatekerni és látjuk, hogy én adok egy tizest, ő nekem egy marék aprót majd becsukja a kasszát... Háá, csap a fejére, nem adtam vissza neked az ötöst! Sűrűn elnézést kér, odaadja a pénzt és jót nevetünk az egészen.

Én bírom a nagyvárosokat, színes emberekkel, a változatos kajákat és szerencsére London egy biztonságos keretet ad ennek. A bevándorlók kedvesek és dolgoznak, a fehérek és nem-fehérek  egyaránt. A rendőröknek még lőfegyverük sincs és mégis rend van. Nincs több kosz vagy bűnözés, mint bármelyik nagyvárosban annak ellenére, hogy ez Európa messze legnagyobb és legszínesebb városa. Lehetsz meleg, muzulmán vagy magyar, tartsd be a törvényeket és érezd jól magad.

Azok a józan szokások, amik Budapesten megvédenek a bajtól, itt is kiválóan működni fognak. Ennek ellenére nem mindenkinek való egy 8.5 milliós nagyváros. Engem szórakoztat, másokat ijeszt és én ezt meg tudom érteni. Nézz körbe a nagyvilágban, ne higgy el mindent a tévének és találd meg a helyed. 

Vannak Londonban is hülye bennszülöttek és hülye bevándorlók. A többség dolgozik látástól mikulásig. A kevés szabadidejében pedig megtalálta, hogyan lehet az angol és a többiek kultúrájából egy újat, egy londoni kultúrát kovácsolni, ahol nem az érdekel, hogy honnan jöttél, hanem hogy mit tudsz ehhez hozzátenni.



2016. július 28.

Brexit szavazás után egy hónappal

Eltelt egy hónap azóta, hogy a britek kiszavazták magukat az EU-ból és nem dőlt össze a világ, de nem is ugyanaz, ami volt. Egy kis júliusi update, Londonból.


Kis érdekesség, hogy a múltkori cikk megpörgette a számlálót rendesen... A blogom havi látogatottsága 3000 körül mozog, kicsit több, ha írok is valamit. Na a Brexit-es cikkem két nap alatt produkált 20.000 látogatót úgy, hogy csak facebookon volt megosztva (köszi az 548 órás srácoknak is). Évek múltan, ha visszaolvasom ezt, biztosan mosolygok majd ezeken a számokon, de üzenem a jövőbeni énemnek innen a poros 2016-ból, hogy akkor ezek nekem nagy dolgok voltak. Tudod Dani, itt még nem írt a National Geographic, hogy legyek a főállású fotóriporterük, az csak röviddel utána történt.


Forrás: thesaint-online.com
Sok dolog változott Angliában. Kezdeném az idegenellenes megnyilvánulásokkal. Nem a sajtóból veszem ezeket, mondok konkrét példát a közelemből. Ahol lakunk, London egyik fehér - nem éppen szakadt - kerületében van a sarkon egy lengyel kulturális központ. Az 1940-es évek óta létezik,  lehet ott lengyel könyveket kapni, csinálnak színházi előadásokat, könyvbemutatókat, vetítéseket, koncerteket, táncház, ilyesmi. A Brexit szavazás másnapján (!) valaki összefirkálta a lengyel épület falát: egy akasztott embert rajzolt.

Egyik közvetlen ismerősöm román, hatéves kislányával kimentek a játszótérre, ahova mindig járnak és odalépett hozzá egy foghíjas angol úriember a Brexit szavazás után pár nappal és megkérdezte: Ti miért vagytok még itt...? Közel öt év ittlétem alatt soha egyetlen ilyenről nem hallottam a környezetemben, London egy nagyon befogadó, toleráns, színes város. De a videki Angliában is vannak külföldi ismerőseim és csupa jót mondtak mindig. Ezek a xenofób emberek nyilván eddig is itt voltak, csak eddig nem volt sikkes idegenellenesnek lenni. Egy kis bevándorlóellenes kampány azonban csodákra képes.

Bár nekem nem mondott ilyet senki a szavazás előtt sem után, azért a változott hangulatot érzem én is. És csesz az ideg, bevallom. Biztosan vannak bevándorlók, akik visszaélnek az UK nyitottságával, de se nekem se a többi külföldinek nincs semmi ellenvetése, ha a juttatásaikat korlátozzák vagy akár kirakják őket. Mi dolgozni vagyunk itt és toljuk a melót ezerrel. Juttatások? Nekem öt év után még háziorvosom sincsen, nincs időm erre. Bevándorlók nélkul pedig ez az ország nem működne. Mindig felkapom a fejem egy boltba belépve: Na, megint egy idegen akcentus, és még kedves is. Nincs egy bolt, ahol angol lenne az eladó (talán a Tiffany vagy a Bentley) és ez teljesen rendben van. A katonaságban is egy egyetemet végzett ember nem ás árkot, mert magasabban kezd. Attól még a sorkatonából is lehet tábornok, csak lentebb kezdi.

Mi lesz most? Van új kormányfőnk, Theresa May, a politikai múltja alapján egy EU-szkeptikus, aki bár a "Remain" táborral kampányolt, most friss miniszterelnökként mégis kivezeti az UK-t az unióból. Bizarr? Egy cseppet. De egyelőre azon vitatkoznak az alkotmányjogászok, hogy tulajdonképpen kinek feladata a kilépést elindítani. A kormányfő indítja egy személyben vagy kell hozzá parlamenti szavazás? Ha utóbbi, az érdekes lesz, mert a képviselők 75%-a "Remain" párti és nem kötelesek a népszavazás eredményét figyelembe venniük. Szóval ezt még el kell döntsék maguk közt, addig pedig malmozunk. 

Malmozunk és gazdasági elemzéseket osztunk meg facebookon, ezt csinálja az értelmiség. Vagyis szart se, és ezen még jobban csesz az ideg. Az nyilvánvaló, hogy minden gazdasági lap, aki csak számít - The Guardian, Der Spiegel, TIME, New York Times, Wall Street Journal és a többiek - a szavazás előtt is egyetértettek abban, hogy a kilépés katasztrófa lesz az UK-nak. Azóta annyit korrigáltak, hogy most már Armageddonnak hívják. Az a baj, hogy az angolok egy generáció óta nem láttak inflációt. Ilyet mond a TV-ben egy angol kisvállalkozó, hogy ő nem aggódik, ha az EU-ból behozott árura ezután vám fog rakódni, majd továbbhárítja a vásárlóra - vagyis árat emel. A szakértő panel pedig elismerően bólogat, Yes, az angol vállalkozók szívósak! Nem kell egy Oxford PhD-nek lenni ahhoz, hogy lásd, ha mindenki 5%-ot emel, akkor elég hamar másfélszer annyiba fog kerulni minden. Én lemondok a reggeli croissant-ról a sarki kávézóban, te meg bezárod a boltot.

A nem-szándékos következmények... Én nem bántom a kilépés-szavazókat, hogy nem látták előre mindazt, ami az elmúlt egy hónapban történt. A kormányfő lemondott, a két ellenzéki párt vezetősége összeomlott, a font értéke zuhant 30 évet, a bankok pedig azon agyalnak, hogy húsz- vagy ötvenezer jólfizető pozit vigyenek-e Londonból Frankfurtba. Azt végképp nem lehetett előre látni, hogy ha az UK kilép az EU-ból, akkor Skócia függetlenné válhat, Észak-Írország pedig csatlakozhat Írországhoz, hogy az EU-ban maradhassanak. Pedig teljesen logikus: hova szeretne egy skót tartozni, egy kiszámíthatóan működő 500 milliós csoporthoz vagy egy káoszba dőlt 60 millióshoz, akik a mi összes erőfeszítésünk ellenére felvágták dalolva mindkét csuklójukat? Bürokrata Brüsszel ide vagy oda, de az EU még semmivel nem szivatta meg Skóciat, az angolok viszont most nagyon.

Az angol értelmiség szégyelli magát, látom az irodában. Egyrészt mert a világpolitika karikaturája lettek, másreszt a xenofóbia miatt. Ha feljön a Brexit téma, lesütik a szemüket előttem, a bevándorló előtt, mert egyetemet végzett embernek vérciki az idegengyűlölet. Ezen túl az ország képzettebb fele le van bénulva. A facebookon puffogáson túl semmilyen politikai aktivitást nem látok. Gyakorlatilag Theresa May kezében van minden kártya és nem tudjuk sem azt, hogy mikor fogunk kilépni, sem azt, hogy egyáltalán kilépünk-e!

Még simán meg lehetne akadályozni a kilépést és az angol barátaim ebben reménykednek. Csendben! Nincs polgári megmozdulás, ami próbálna nyomást gyakorolni May-re. Az a baj, hogy itt harminc éven át politikai stabilitás volt. Lehetett Labour vagy Tory kormány, finom igazításokkal kormányoztak, kiszámíthatóan, vagyis összességében nem volt hatalmas jelentősége, hogy melyik nyer, nem kellett körömszakadásig küzdeni valamiért vagy valami ellen.

Most viszont mások a tétek. A kormányváltás megvolt egy hét alatt, most következik az, hogy kilépünk-e az elmúlt 50 év békéjét és gazdasági fejlődését elősegítő Európai Unióból, meggyengítve magunkat és őket is? És hagyjuk-e szétesni az 1707 óta United Kingdom néven emlegetett másik szövetseget? Kedves angol értelmiség, ideje lenne előredőlni a karosszékben.





2016. június 25.

A Brexit reggele egy londoni bankban

Sokan írtatok nekem tegnap reggel, hogy milyen a hangulat Londonban, pláne egy bankban, miután az EU-ból való kilépésre szavazott a brit nép. A sokk nagyobb, mint hinnétek.


Kezdeném azzal, hogy milyen volt az elmúlt pár hét. Az angolok nem egy extrovertált népség és a nyugati világ szentháromságát itt végképp tilos megsérteni: a vallás, a politika és a pénz tabu témák. Időjárás és foci. Nekem alapvetően magyar, amerikai és angol barátaim alkotják a facebook ismerőseimet és ebből a háromból két tábor az, amely politikai cikkeket oszt meg a falán. Az angol barátaim soha, semmit.

(c) economist.com Derek Bacon
A június 23.-át megelőző három hétben ez erősen fordult. Annyira megijedtek a #Remain-pártiak, vagyis mindenki körülöttem, hogy folyamatosan osztották meg az érveket a közösségi oldalakon, még soha nem láttam ilyet angoloktól. A #Leave tábor nem csak az én hírfolyamomban, de úgy általában csendben volt. Miután a kilépést támogatókra (jogosan vagy nem) rásütötték a bigott, rasszista és idegengyűlölő jelzőket, senki sem akarta reklámozni, hogy ő inkább kilépne. De a felmérések mutatták, hogy ez a csendes erő nagyobb, mint gondolnánk.

Az érvek káoszából egy látszott kitűnni, de csak az utolsó héten: a bevándorlás kérdése. Hiába próbált a tanult nép statisztikákat megosztani arról, hogy sem az EU-s bevándorlók (mi), sem az EU-n kívüli bevándorlók (könnyebben felismerhető, szinesbőrű, netán még muszlim is) nem munkanélküliek, nem bűnözők, hanem magasabban képzettek mint az angol átlag és sokkal kisebb arányban vesznek igénybe segélyeket. Ellenben nagyobb arányban vállalkoznak, alapítanak céget, nyitnak boltot. A pakisztáni zöldséges a legjobb az én (amúgy fehér) környékemen, egy magyar barátomnak pizza-kemence-tisztító vállalkozása van, másik magyar barátomnak lakás-takarító cége. Tavaly a brit hatóságok lekapcsoltak egy kétszázfős illegális magyar prosti hálózatot, na ja, van ilyen is.


"Divided we fall"
(c) bbc.co.uk
De a vidéki 60 év feletti választónak (a nagyvárosok a maradásra szavaztak, a fiatalok is) ez fáj: a sarki kávézóban Cornwallban egy román kislány szolgál ki, míg pár éve még Charlotte volt a pultnál a szomszéd utcából. Csak Charlotte felköltözött Londonba egy jobban fizető állásba és nem fog visszajönni. Aztán a bácsi hazafelé menet látott egy albán családot, de simán lehetett magyar is, ahol a játszótéren furcsa nyelven kiabáltak a gyerekkel és még a szemetet is elszórták. Simán elhitte, hogy ez az EU hibája és a 'Get our country back!' tábor ezt mind megoldja. Amúgy Angliában is pont ezek a vidéki területek kapják a legtöbb EU-s támogatást. Kapták.

A választás reggelén korán mentem melóba, hogy lássam mit gondolnak a kollegák. Konkrétan alig volt dolgozás, mindenki olyan sokkos állapotban volt, hogy úgy éreztük ez a míting most nem olyan fontos. Nálunk az IT-n persze a kereskedelmet bonyolító rendszerek terhelését néztük és aktívan tuningoltuk a gépeket, hogy kibírják, ami ma jönni fog: rekordmennyiségű ügylet bonyolítása. Jött is, de talpon maradtak a rendszereink. Tőzsdezárás után pár órával pedig megteltek a sörözők Canary Wharfban és kivételesen nem a fociról beszéltünk.

A sokknak három oldalát láttam. Az egyik, ha itt élsz és benne vagy egy lakáshitelben (a legtöbb kollegám 35-45 év közötti), akkor a mai napon több pofont is kaptál: lement a lakásod értéke és lement a pénzed értéke is, fel fognak menni az árak és vele az infláció. Valamint egy nap alatt eltűnt a nyugdíjkasszád vagy egyéb befektetéseidnek a 30 százaléka. Egyetlen délelőtt alatt.

Aztán lemondott a két legnagyobb párt elnöke (Cameron már igen, Corbyn még nem, de le fog), mintha az amerikai demokraták és republikánusok egyszerre fejeznék le önmagukat. Ilyen sem volt még, akkor ki a tököm fog kormányt alakítani? A válság és a precedens-nélküliség az nem kifejezés.

De a legnagyobb sokk az, hogy az elmúlt években több országban is polarizálódnak a pártok, egyre szélsőségesebb jelöltek közül választhatunk. Jobb esetben van egy mérsékelt és egy őrült jelölt, de aggasztóan esélyes az őrült is. A briteknél, a franciáknál, Ausztriában, USA-ban, mindenhol - hogy most a magyar politikát ne piszkáljam.

Általában szoros az eredmény, de a józan ész választása azért győzött mindig. Nos ma a 'stupid' győzött. A tényeket mellőző félelem. Az öregek lenyomták a fiatalokat. A Brexit kampány egyik legnevesebb szülőatyja Michael Gove azt mondta, hogy 'A briteknek elegük van a szakértőkből'. Ez új korszak. Innentől ki mondja azt, hogy Donald Trump nem nyerhet a tényeket mellőző, félelemre építő kampányával?

A magyar sajtóban Földes András cikke tetszett - dehogy tetszett, mert lesújtó: http://index.hu/velemeny/2016/06/24/elkezdodott_az_emberi_hulyeseg_uj_korszaka/

A választás másnapján az angol sajtóban egyre több #Leave szavazó szólal meg, politikusok és egyszerű emberek, hogy ők sosem akartak kilépni, csak üzenni akartak Brüsszelnek, a kormánynak, az elitnek, hogy elégedetlenek. Meg az albán családnak, hogy szedjék össze a szemetet a játszótéren. De közben hitték, hogy úgysem fog nyerni a kilépés... A sokk Londonban a Brexit tényén túl tehát az, hogy Úristen mennyi idiótával élünk együtt és hogyan lehet őket visszahozni a tények világába?