2018. augusztus 30.

Ki jelenti fel az amerikai elnököt?

Megnéztem "A Pentagon titkai" című filmet és elfogott az olvashatnék: Miért bukott meg Nixon elnök? A Watergate-botrány miatt, oké, de nem megbukott, hanem valaki megbuktatta, azaz kitől félhet az amerikai elnök? És hogyan zajlott ez, lemondott, elitélték, lecsukták, vagy mi volt...? Előfordulhat ez Trumppal is?

Kritika Spielberg filmjéről

1971-ben tizenhatodik éve tart az aktuális vietnámi háború és már a negyedik amerikai elnök küldi a jenki fiúkat a tengeren túlra. Eisenhower, Kennedy, Johnson és Nixon... két republikánus és két demokrata elnök, mind próbálják elhitetni a világgal, hogy mennyire nyerésre állnak. Majd Robert McNamara védelmi miniszter titkos tanulmánya kiszivárog a sajtóhoz és kiderül a háború áldozatainak valós száma és az, hogy a négy elnök nem csak a választóknak hazudott, de a parlamentnek is. Először a New York Times, majd a sokkal kisebb Washington Post hozta le az ún. Pentagon Papers szerkesztett részleteit és csak hajszálon múlt, hogy nem jutottak börtönbe emiatt. Valaki megvédte őket.

A film nem csak a tényfeltáró újságírásról szól, abban az Oscar-díjas "Spotlight" sokkal jobb volt. A "Pentagon titkai" szól a nők egyenjogúságáról, mert a mai napig százszor jobban megkérdőjelezik egy női vezető merész döntéseit a kollégák, a tulajdonosok és a közvélemény is. Szól a profizmusról, ahogyan Spielberg gyönyörű képsorokkal emléket állít a késő estig ceruzával javító szerkesztőknek, az egész éjjel dolgozó nyomdászoknak és a kora hajnalban rohanó újságkihordó fiúknak.



A film szól persze a sajtószabadságról is. Ha a New York Times és a WaPo nem írták volna meg a Pentagon Papers sztorit 1971-ben, vagy az USA főügyésze felszólítására abbahagyták volna a kiszivárgott aktákból való cikkezést, ha a kormány nem rángatja a két újságot a Legfelsőbb Bíróság elé, és az nem védi meg a sajtót (az amerikai elnökkel szemben!)... akkor a WaPo biztosan nem hozza le 1972-ben egy bizonyos Bernstein és Woodward sztoriját: a Watergate-botrányt. Nixon pedig sikeres elnökként megy nyugdíjba. A "Pentagon titkai" azt a történetet mondja el, ami kimaradt "Az elnök emberei" című filmből. Az új filmnek az utolsó kockája konkrétan a réginek az első kockája - nem tudom hány embernek tűnt fel, de a szüleim kiszúrták rögtön.

A két film együtt a demokrácia alapjairól szól. Meddig tart az amerikai elnök hatalma és kik azok, akik megállíthatják, ha túl messzire megy? A független bíróságok, a független parlament és a szabad sajtó - ez a három együtt kell hozzá. Ezért nem szerencsés a film magyar címe, mert nem a Pentagon titkairól szól, hanem ahogy az angol cím "The Post" sugallja, a Washington Postról és a szabad sajtóról. Angolszász országokban nem véletlenül hívják a sajtót több száz éve így is: The Fourth Estate, a negyedik hatalom.

Mi az első három hatalom? Az ókori görögök szerint egy demokracia három, egymástól független és egymás hatalmát sakkban tartó pilléren áll:

  1. Legislative, a törvényhozó, a parlament, USA-ban a Kongresszus
    (ahol az alsó- és felsőház még egymást is sakkban tartják)
  2. Judicative, az igazságszolgáltató, a bíróságok, élükön a Legfelsőbb Bíróság
  3. Executive, a végrehajtó, a kormány, az FBI, az ügyészség, élükön az elnök
  4. ...és a nem hivatalos: a számonkérő szabad sajtó, aki sakkban tartja a másik hármat

Minden demokrácia kicsit más, de akkor vannak a szabályok jól kitalálva, ha a négy pillér a lehető legkevésbé függ egymástól, akkor van egymásra a legtöbb ellenőrző hatalmuk.

Na de Nixon végül lemondott, elítélték, lecsukták, vagy mi volt...?

Watergate-gyorstalpaló

A republikánus Richard Nixon az első négy éves elnöksége után 1972-ben az újraválasztásán dolgozott és mivel mindig novemberben van a választas, ilyenkor az egész év a kampányról szól. A kampány kellős közepén, 1972 júniusban, öt férfi betört a demokrata párt kampány-központjába, a Watergate épületbe. A rendőrség elfogta őket, a bíróságok pedig heteken belül el is ítélték őket. Itt meg is állt volna a történet, ha nincs Bob Woodward és Carl Bernstein, akiket Robert Redford és Dustin Hoffmann játszott "Az elnök emberei" című filmben.

A Washington Post két fiatal riportere (kis segítséggel) kinyomozta, hogy azok nem sima betörők voltak, hanem volt CIA és FBI ügynökök, a kormány megbízásából, a betörés célja pedig illegális lehallgatókészülékek elhelyezése volt. A firkászok sejtették, hogy magasról jött az utasítás, de nem tudták mennyire. Ha csak egy picit korábban jelennek meg a WaPo cikkei, akkor Nixon nem lesz elnök és az egész Watergate-botrány kimarad a történelemkönyvekből - de túl későn jelentek meg. Nixont novemberben hatalmas fölénnyel újraválasztotta az ország. Pártja viszont 44%-os kisebbségben volt a parlament mindkét házában, fura az amerikai választási rendszer.

Ki vétkezett Watergate-nél? A 3. pillér, a kormány, az FBI, és ha tudott róla, akkor az elnök.

Ki derítette ki? A 4. pillér, a szabad sajtó, aki viszont csak azért merte ezt megírni, mert egy évvel korábban a 2. pillér, a Legfelsőbb Bíróság, megvédte ezen jogat, errol szól a Spielberg film.

És Nixon attól, hogy az újság megírta a bűntényt, lemondott? Dehogy mondott. Támadta a sajtót, hazugnak, liberálisan elfogultnak és az emberiség ellenségének nevezte őket. Nixon nem adta magát olyan könnyen.

Először az 1. pillér kezdett nyomozni Nixon ellen, az elnök hivatalba lépése után mindössze egy hónappal, 1973 februárban. A demokrata többségű felsőház létrehozott egy különleges bizottságot azzal a céllal, hogy kiderítsen Nixon újraválasztásával kapcsolatos bármilyen bűntényt. Egy ilyen bizottsag csak nyomozhat, nem ítélhet, az a 2. pillér, a bíróságok dolga. Fékek és ellensúlyok.

Nem teljesen önként, de a 3. pillér is indított nyomozást pár hónappal később. A kormány, önmaga ellen nyomozott? Tulajdonképpen igen. Nixon új főügyészére a felsőház csak azzal a feltétellel adta áldását, ha az kinevez egy különleges ügyészt, vagy Special Prosecutort a Watergate-botrány felderítésére. Ez a pozíció olyan ritka esetre van fenntartva, amikor a hagyományos nyomozó szervek, mint az ügyészség vagy az FBI, nem alkalmasak a feladatra, mert vagy ők vagy a főnökük (vagy az elnök) közvetlenül érintettek.

A Watergate-botrány során 48 embert ítéltek el, köztük számos Nixon kormánytagot. Nem vádolta meg senki az elnököt, mert az amerikai elnököt nem lehet vád alá helyezni. Ki mondja ezt? Ez így szó szerint nincs benne az alkotmányban, de az alkotmányt megelőző időben, az 1780-as években, volt szó erről az Alapító Atyák közti levelezésekben és ők úgy látták, hogy a haderők vezetője ne legyen bírósági perben szolgálati ideje alatt.

Az amerikai elnököt soha senki sem jelentette fel.



All The President's Men Revisited - Robert Redford 2013-as Emmy-dijra jelolt dokumentumfilmje

A Watergate Special Prosecutor viszont messzebb ment, mint az USA történetében addig bárki: 1973 júniusában Archibald Cox felszólította Nixon elnököt bizonyos magnófelvételek kiadására, amit Nixon megtagadott! Üdvözöllek az USA eddigi történelmének legkomolyabb alkotmányos krízisében. Cox és Nixon vitáját végül a 2. pillér, a Legfelsőbb Bíróság döntötte el, Cox ugyanis bírósági úton perelte ki a szalagokat az elnöktől, a főnökének a főnökétől!

És Nixon attól, hogy átadta a bűnösségét bizonyító szalagokat, lemondott? Dehogy mondott. Helyette kirúgta Coxot, bár ez sem volt olyan könnyű. 1973 október 20.-án, a Saturday Night Massacre néven elhíresült estén, Nixon arra utasította a még friss és ropogós főügyészét, hogy állítsa le a nyomozást. A főügyész ezt megtagadta és azonnal lemondott. Nixon még ugyanazon az estén felszólította a helyettes főügyészt ugyanerre, aki szintén megtagadta és azonnal lemondott! Nixon ekkor az igazságügyi minisztérium harmadik emberét utasítja ugyanerre, aki végül kirúgja Cox különleges ügyészt. Az elnök csatát nyert... és sokak szerint itt vesztette el a háborút.

Az Alapító Atyák ugyanis mégis adtak eszközt az 1. pillér kezébe az elnököt leváltani, sőt, elítélni, de nem tették könnyűvé ezt az utat: az alkotmányos vádemelést, más néven Impeachment-et. A parlament alsóháza írja meg az Impeachment vádiratot majd szavazza meg 51%-os többséggel. Ezután a felsőház lefolytat egy tárgyalást a Legfelsőbb Bíró felügyelete alatt, végül százból 67 szenátor szavazatával az elnök elítélhető és leváltható. A leváltáshoz szükség van tehát az 1. pillér mindkét házához, a kétharmadhoz, a 2. pillér vezetőjére, valamint vádakra és bizonyítékokra, amelyek kiállják egy tárgyalás próbáját. Kicsit komplikáltabb, mint a hagyományos tizenkét fős esküdtszék.

Volt amerikai elnök ellen sikeres Impeachment valaha? Nem volt. Csupán két elnök ellen indindult Impeachment folyamat, mindkettő átment az alsóházban majd elbukott a felsőházban. Andrew Johnson 1868-ban egy szavazat híján úszta csak meg az elítélését. Bill Clinton volt a másik 1999-ben. Mindketten maradtak pozíciójukban következmények nélkül.

És Nixont elítélték, vagy mi van? A "szombat esti mészárlás" után pár hónappal nyújtották be demokrata képviselők az Impeachment indítványt az alsóházban, szavazásra viszont nem került sor. A demokrata többség miatt az alsóházi szavazás eredménye nem volt kérdéses, de az elnök körbekérdezett saját pártja billegő szenátorai közt és látta, hogy meglesz a kétharmad a felsőházban is. Még hat hónapot agyalt a dolgon, majd 1974 augusztusában élő TV-adásban olvasta fel a lemondását. A kamerák előtt kisétált a Fehér Ház kertjébe, két kezével victory jelet mutatott (!) és elrepült elnöki helikopterével, míg a világ tátott szájjal nézte a képernyőt. Richard Nixon a történelem első és azóta is egyetlen amerikai elnöke, aki lemondott.



És Nixont lecsukták, vagy mi van? Hova repült egyáltalán? Nem csukták le, a Marine One (meg gondolom egy repülő, meg egy autó) a kaliforniai birtokára vitte. A lemondást követő délben Gerald Ford alelnök felesküdött új amerikai elnöknek. A demokrata többségű parlament és a republikánus Ford is úgy döntöttek, hogy nem viszik bíróság elé a most már magánszemély Nixont. Ford pedig egy hónappal később teljes körű és feltétel nélküli kegyelemben részesítette, ezzel kizárva bármilyen későbbi felelősségrevonás lehetőségét. Nixon szabad emberként halt meg húsz évvel később és az utolsó napjáig ártatlannak mondta magát. A másik három pillér megbuktatta az elnököt, de nem hurcolta meg.

2017. június 8.

Gyorshajtási tanfolyam

Öt év Angliában élés után megkaptam az első gyorshajtási bírságomat és büszke vagyok rá. Mármint hogy ennyi ideig megúsztam. Választhatok: vagy száz font és 3 pont a jogsimon vagy ugyanannyiért elmegyek egy gyorshajtási tanfolyamra és nem kapok pontokat. Gondoltam egy cikknek jó lesz.


Először is befoghatja mindenki, mindössze 75-tel fotóztak le a 70-es táblánál. Ennyit a 10% toleranciáról, ami ezek szerint városi legenda. Az oktató azt mondta, hogy a legtöbb körzet nem büntet 10%-ig, de van, amelyik igen. A többiek gyorsan meg is kérdezték, hogy engem hol kaptak lencsevégre.

Angliában autópályán szerintem öröm vezetni, háromsávos, széles, egyenes utak és ha elég korán indulsz, nincs rajta senki. A legjobb pedig, hogy a fixen felszerelt, kitáblázott és rikító sárgára festett radarokon kívül én még nem láttam mérést. Miért rikító sárga? Mert a radarral vagy pénzt szedsz, akkor érdemes elrejteni, vagy a forgalmat lassítod és ezzel életeket mentesz meg, akkor érdemes feltűnőre pingálni. Az angolok az utóbbit gyakorolják.


A felső sebességhatár viszont nem túl barátságos: 70 mérföld, ami 110 km/h. Szerencsére amikor nincs forgalom, mindenki 80-90-nel megy, ami 130-140 km/h, azzal már ki lehet egyezni. A London és Bristol közötti 200 km-en vagy talán két trafi, remekül lehet haladni. Mihelyt azonban beérsz a városba, jobb ha nem is nézed őket: közel 10,000 trafipax van Londonban. Az üzenet számomra ez: kicsit szemet hunyunk az autópályán, de a városban nincs pardon. Szerintem korrekt.

Mivel nekem ez volt az első gyorshajtásom az elmúlt három évben és nem volt nagymértékű a túllépésem, ezért a büntetést nem, de a pontokat kiválthatom egy National Speed Awareness tanfolyammal. Négy órás, kora reggel vagy késő délután, a legtöbb embernek nem kell szabit se kivenni érte, de van szombati időpont is.

Számomra óriási felismerésekkel szolgált a tanfolyam, de nem a gyorshajtással kapcsolatban. Mindenki a saját kis szociális burkában él és engem nevezhetsz sznobnak, de egy bankban dolgozom, 400-as IQ-jú, kicsit autista IT-sokkal, ritkán találkozom normális emberekkel. Nálunk mindennek utána kell olvasni, ha mondasz egy számot, akkor tudni kell, hogy hol olvastad, hogy megmérted-e magad vagy más ellenőrzésére hivatkozol. Ha tévedsz egy ezrednyit, akkor soha többet nem vesznek komolyan a mérnök kollegák.

Tudom, hogy ha elhagyom ezt a kocka burkot, akkor a nem-mérnök emberek nem ilyenek, de ez a tanfolyam számomra hidegzuhany volt, még most is sokkban vagyok. Ne gondolj különlegesen lepukkant csapatra! Bementem a terembe, 19 fő, ebből 2-3 színes bőrű (két fekete, egy barna), voltak 60 év felettiek és 25 alattiak, férfiak-nők vegyesen, négyen az EU-ból, egy Dél Afrikai fehér fickó meg egy skót. Az öltözetük alapján teljesen átlagos városi emberek, pulcsiban, farmerben. Talán a szolis csávó, aki leüléskor kivágta a BMW kulcsát az asztalra kilógott picit, de húszból egy ilyen az szerintem normális.

Voltak hasznos infók is. Például szerintem meglepően kevés ember hal meg az angol utakon, 1700 ember évente egy 63 milliós országban. Londonban 120 ember, ebben autós, bringás, minden úton közlekedő ember benne van. Többre számítottam. Mennyiért felelős a gyorshajtás ebből? A halálok 25%-áért felel a gyorshajtás. Itt is többre számítottam, de az azért igaz, hogy így is a gyorshajtás a legnagyobb kategória, szorosan mögötte az ittas vezetés és a mobilnyomkodás.

A legmeglepőbb ez a kérdés volt: Hol halnak meg a legtöbben, városban, országúton vagy autópályán? Országúton! Pedig érthető, szembe mennek az autók, így ütközéskor összeadódik a sebességük, valamint tovább tart, mire kiér a mentő. Autópályán csak 5%-a történik a halálos baleseteknek, mert egy irányba mennek és be van kamerázva, így hamar kiér a mentő.

Na de mi sokkolt ennyire? Idézek pár szösszenetet a résztvevőktől:

  • "Tudtátok, hogy az EU-ból idejövők csak simán átírathatják az otthoni jogsijukat angol jogsira. Nem kell semmilyen vizsgát letenniük! És hogy ők okozzák a legtöbb balesetet!"
    --> Az első fele igaz, a második nem. Sőt, képzeld, még a turisták is vezethetnek angol jogsi nélkül, ahogy neked sem kell KRESZ-ből vizsgáznod minden országban, ahova elutazol.
  • "Ha terhes az asszony vagy más vészhelyzet van, akkor mehetek gyorsan, ugye?" Oktató: "Nem, csak a filmekben. Hívj mentőt, esetleg állíts meg egy rendőrautót, tudod, sziréna, képzett sofőrök..."
  • És még tucatnyi városi legenda a közlekedésről, a büntetőjogról, amik szájról szájra szállnak. Zsebében a wikipedia összes tudása, amibe elég lenne beírni, hogy "Ha százzal megyek a városban, akkor büntetett előéletű leszek?" --> Nem leszel.
  • 3 ember a 19-ből rosszul tudta az autópálya sebességhatárt!
  • 13 ember a 19-ből rosszul tudta az országúti sebességhatárt!!

A tanfolyam elérte a célját nálam, sokkal óvatosabban fogok vezetni innentől. Részben az elhangzott statisztikák miatt, meg a féktávról szóló demonstrációk miatt. De főleg azért, mert az utakon ezektől a marháktól függ az életem!

Ma este pedig ezen géniuszok fognak a következő kormányról szavazni, ahol a fő témák: az EU, nemzetközi kereskedelmi megállapodások, bevándorlás és biztonságpolitika, no meg az egészségügy finanszírozása (NHS). Akik azt nem tudják, hogy ha jön a faluvége tábla, akkor onnantól 60 mérföld per óra. Fasza...

2017. május 28.

Strong and stable - Anglia megint szavaz!

Két hét múlva újabb választás lesz az Egyesült Királyságban és az emberek már azt sem tudják, hol a fejük. 2014-ben volt a skót függetlenségi népszavazás, 2015-ben általános parlamenti választások, 2016-ban a Brexit népszavazás és most 2017-ben újra az egész országot az urnákhoz rángatják.


Vajon elmennek majd a fiatalok nagyobb számban, mint tavaly? Miről szól egyáltalán ez a kampány, az EU-ról, a hard vagy soft Brexitről, a bevándorlókról vagy más belpolitikai témákról? Egyelőre úgy tűnik, hogy a két nagy párt kerüli az EU témát, mert a felmérések szerint az emberek már unják...


Theresa May tavaly még az EU mellett kampányolt, majd pár hónappal később friss kormányfőként keményebb Brexit feltételeket javasolt, mint az EU ellenes tábor korábban valaha. Idén januárban azt mondta nem lesznek előrehozott választasok, majd májusban mégis kihirdette. Miért? És miért most, nem pedig az 'Article 50' benyújtása előtt?



A busz festése Photoshop, de ez a felirat plakáton valóban létezik Londonban
Hasznos Maynek az előrehozott választás, mert a saját pártján belül sok képviselő megkérdőjelezi a kurzusát azért, mert nem nyert választást; őket kellene irányba terelni. Ezen túl pedig történelmi mélyponton van az összes ellenzéki párt a felmérések alapján. Az elemzők arra számítanak, hogy May növelni fogja a konzervatívok jelenleg halvány többségét, a kérdés csak az, hogy mennyivel.

A kormányfő egyébként nem egyedül döntötte el, hogy legyenek választások, hanem az egész parlament megszavazta (a képviselők 97%-a!), majd a királynő is aláírta. Amikor May benyújtotta a parlamentnek az előrehozott választásokat, akkor 37%-kal vezetett pártja a második Labour Party előtt a felmérésekben. Miért szavazta akkor az ellenzék is? Optimisták. A cikk irása pillanatában ez az előny csökkent 8%-kal, de még így is nagy falat a Labournek megtartani minden képviselőjüket és további 97 széket szerezni a 650-ből, ami kellene a győzelmükhöz. Abban bíznak, hogy az elemzők tévednek, ahogy tavaly nyáron is tévedtek.


Azért kell a választás most, az 'Article 50' benyújtása után -és ez zseniális volt Maytől-, mert ezzel a Brexitből való kitáncolás esélye nulla közelébe került. Sarokba szorította a többi pártot, a Labour nem mer már az EU-ban maradás mellett érvelni, már csak a puha-kemény-durva Brexit vonalon kampányolnak (a többiek pedig túl kicsik labdába rúgni). Az csak hab a tortán, hogy alig pár hétük van csak az ellenzéknek felkészülni, így csak Maynek van több hónapja ismert terve és ő uralja a médiacsatornákat is (tegye fel a kezét, aki ismeri a Lib Dem jelöltjét).


A piacok örülnek már most, nem azért mert a Brexitet jó dolognak tartják, minden gazdasági elemző továbbra is felesleges baklövésnek tartja az EU-ból való kilépést. Viszont May, még ha rossz irányba is viszi az országot, de erősebb lesz a parlamentben, akkor kiszámíthatóbban fognak történni a dolgok. Arra lehet algoritmust írni és rizikót számolni. Nem akkora baj a befektetőknek, ha a britek megszívatják magukat, amíg határozottan és kiszámíthatóan teszik azt.


Mennyire lesz kemény a Brexit? A közöspiac alapvetően két dologbol áll: a szabad kereskedés és a szabad embermozgás. May szeretné az előbbit megtartani míg az EU azt mondja, hogy vagy mindkettő vagy semmi. De csak most kezd rádöbbenni mindkét oldal arra, hogy London mennyire különleges, hogy hány europai cégnek és szervezetnek van itt a központja, amit nehéz és drága máshova átvinni. Nem véletlenül voltak itt eddig: sehol sincs meg ez az infrastruktúra és emberanyag, se Párizsban, se Frankfurtban. Mindkét oldalnak jobb, ha nem kell ezeket sehova se költöztetni, de az EU nem adhat olyan ajánlatot Maynek, ami csábító lehet másnak is. 


Nincs kizárva, hogy meglesz az, amit May szeretne és az EU belemegy abba, hogy továbbra is kereskedhessenek de mégse kelljen az EU-s munkavállalokat beengedniük, de akkor megkérik az árát ennek. Konkrétan irgalmatlan pénzt fognak Angliától kérni ezért. Így lehet talán feloldani ezt a csomót és így tudja az EU is elrettentő példaként feltüntetni e megoldást más a kilépés gondolatával játszadozó ország felé. Ez egy optimista verzió, ha minden európai vezető okosan viselkedik, mind a 28.


Jó lenne ez nekünk, Angliaban élő magyaroknak? Persze, a hard Brexitnél minden jobb, így több esélye van annak, hogy a font nem gyengül tovább és hogy megmaradnak a mostani állaslehetősegek. Mik a kilátásaink a további vízummentességre? Ezügyben beszéltem két bevándorlási ügyvéddel és csak annyit mondtak: ha tudsz Residency Card-ot vagy állampolgárságot szerezni két éven belül, akkor azonnal láss neki, mert ma még van jogod kiváltani. Holnap meg nem tudjuk mi lesz.



2017. április 17.

Midnight Runners a színfalak mögött

Az alábbi cikkem a frissen induló Bridge Magazin hasábjain jelent meg a múlt hónapban. A London Midnight Runners futóklub kétéves történetéről és a színfalak mögötti munkáról írtam, hamár volt olyan szerencsém, hogy beválasztottak a Crew tagjai közé.


Két bevándorló 2015 januárjában, a lengyel Greg és a dán Christian eldöntötték, hogy csinálnak egy szociális kísérletet. Sokat dolgoznak, ezért főleg késő este futnak a városban munka után, egyedül. Kíváncsiak voltak, hogy ha meghirdetik Facebookon, hogy Midnight Run, akkor vajon hányan jönnek.

Amikor én csatlakoztam, akkor voltak négy hónaposak, annyit tudtam, hogy 23:45-kor legyek a Westminster Bridge déli lábánál. Az ilyen felhívásoknak én ritkán (sosem) tudok ellenállni, ezt a bagázst látnom kell. Voltunk kb. harmincan, Greg mindenkit üdvözölt, kis bemelegítés után irány a Tower Bridge. Nyomtunk egy kellemes 10 km-t a Temze partján, éjfélkor, sehol senki, csak a záró pubokból jönnek ki dülöngélő emberek és próbálnak taxit fogni. A futás végén egy klubban kötünk ki a Westminster Plaza Hotel aljában, ahol a ruházatunk és csapzott hajunk erősen elüt az ott megszokott kikent közönségtől, de mivel kedd van, éjjel fél kettő, üres a hely, mi meg szomjasak vagyunk, ezért a biztonsági őr befelé invitál minket.

A Barcelona Midnight Run

Hogyan változott a csapat azóta?


2015 nyara végén már minden alkalommal zenére futottunk. Először egy, majd több hordozható hangszóróval a telefonunkról toltuk a rockot. Jelentős hangerővel vonultunk át a városon, de mivel minden ház előtt 1-2 másodperc alatt elsuhantunk, senkit sem zavart, integettek nekünk, pár turista még be is csatlakozott a következő sarokig. 2015 végén jöttek képbe a Tabata gyakorlatok. Innentől a tíz kilométeres futást négy helyen megszakítottuk High-Intensity erősítő gyakorlatokkal, az utca közepén. Burpees, squats, planks, fekvőtámaszok meg egy csomó másik, aminek a nevét se tudom, de ha 100 ember csinálja körülötted és üvölt a Green Day a hangszórókból, akkor összeszorított fogakkal megcsinálod te is.

A fotóknak mindig is különleges szerepe volt a csapat életében. Az első évben Tanya futott velünk, egy román származású svéd csaj, aki Londonban jár a művészeti főiskola fotós szakára és elképesztően tehetséges. Nem bánta, hogy én is hozom a kamerát, pedig ő Canonos, én meg Nikonos, de persze nem mertem ezeket a korai próbálkozásaimat megmutatni akkor még senkinek. Éjfélkor futókat fotózni Londonban egy különleges kihívás: sötét van és mozognak, jó gyorsan. A háttér teljesen káprázatos, a London Eye, a Big Ben, a St Paul katedrális, a Tower Bridge… ha megtalálod a jó szögeket, akkor világbajnok képeket lehet csinálni. Végül pedig az emberek: fiatalok (nyilván, ki más ér rá kedden éjfélkor?), huszonévesek, akik már úgy nőttek fel, hogy mindig fotózta őket valaki. Vagyis nem szégyenlősek, sőt, pózolnak, bejelölik magukat, ha feltesszük, megosztják. Többen direkt azért jönnek le hozzánk és nem más klubokhoz, mert szeretnének ők is profi képeket magukról, futva, a Sharddal a háttérben.

A Russian Twist gyakorlat... Oana és a Shard

Kapitányok sorsa


Barcelonába már az új kapitányokkal mentünk tavaly márciusban, ugyanis amikor a londoni futásaink már 250 fősek voltak kedd esténként, akkor Greg húsz fősre bővítette a kapitányok létszámát. Ekkor kért meg engem is, hogy akarok-e a szervező csapat része lenni. Várj, kicsit bővebben: hogyan lettünk 250 fősek? A havi egy éjféli futásból lett heti egy, minden kedden, viszont előre hoztuk este nyolcra. Így már hazaértél az utolsó metróval akkor is, ha futás után még bevágtál velünk egy italt. Ennyi embert mozgatni már több embert kíván, én például mindig a mezőny legvégén futottam és figyeltem, hogy senki se tévedjen el a lassúak közül, még bőven azelőtt, hogy Greg felkért volna bármire.

Hogyan kerültünk Barcelonába? Egyszerű sztori: miután kiderült, hogy a csapatból hárman is feliratkoztak a Barcelona Marathonra, mi többiek gondoltuk, hogy lemegyünk mi is szurkolni, olcsó a repjegy, péntektől vasárnapig, valami lepukkant szállást csak találunk. Mire eljött a hétvége, már tizenketten voltunk feliratkozva a versenyre és harmincan jöttek el a Midnight Runners csapatból szurkolni. Innentől már egyértelmű, hogy csináltunk egy FB-eventet “Barcelona Midnight Run” címmel péntekre, egy kellemes éjféli átmozgató kocogás a tengerparton a verseny előtt két nappal. Másnap reggelre 6000 (hatezer!!!) ember volt feliratkozva… Az event napjáig 12400 ember regisztrált úgy, hogy meg sem mondtuk, hogy hol lesz a rajt, azt csak a futás előtt három órával posztoltuk. A többi történelem, senki sem tudja, hogy pontosan 1000 vagy 3000 ember jött le, minden esetre a Platja de la Barcelona nevű kilométer hosszú homokos strand promenádján én nem láttam a tömeg végét. Vasárnap aztán lefutottuk a maratont is.

Mi van egy ilyen csapat mögött?


Előszor is nincs mögötte feltétlenül pénz, se North Face, se Nike (pedig kérdeztük őket). Az egyetlen szponzoráció, amit sikerült tavaly nyárra elérni az az, hogy kaptunk néhány tucat Midnight Runners feliratú trikót az Under Armourtól. Meg egy tucat mobil hangszórót az Ultimate Ears-től, ez is segít, hiszen a zenés futás lett a márkajegyünk. Az UA számára egy zenére futó csapat, akikről mindig profi képek készülnek, amit a tagok aztán ezrével osztanak meg saját csatornáikon, a lehető legjobb ingyen reklám, ezzel mindenki jól járt.

A csajok érkezése - második szülinapi futás januárban

A jelen


Tavaly nyár végén egy átlagos keddi futáson már több mint négyszázan voltak. A szervező csapat rengeteget dolgozott, hogy ezek zökkenőmentesek legyenek. Van több útvonalunk és az aktuálisat mindig bejárjuk előző este, hogy van-e útépítés valahol, elférünk-e mindenhol. Kinézzük, hogy mely pontokon lehet majd megállni és a Tabata gyakorlatokat csinálni. Minden hónapban más Spotify playlistről szól a zene, ezt Joel válogatja össze több napos munkával. Minden hangszórón ugyanaz a zene szól a futás alatt, egyszerre indítjuk el a rajtnál, valakik elöl, középen, valakik a végén futnak közülünk. Csilla szerzett egy konditermet, akik megengedik, hogy a hátizsákjainkat letegyük náluk a futás alatt. Ő intézi minden keddre a pubot is, akik szívesen látnak (és ahol el is fér) száznál több szomjas futó, ahol netán kapunk valami kedvezményt is.

A Tabata gyakorlatokat közösen találjuk ki, kedd délután Marina kinyomtatja, futás előtt fél órával a publikus találkozótól egy sarokra a járdán elpróbáljuk Oana vezetésével, hogy ne nézzünk már ki amatőröknek. Amióta Tanyának beindult a profi fotós karrierje, azóta Máté és én fotózunk felváltva, néha együtt, de akkor más objektívvel, hogy kiegészítsük egymást. Alkalmanként csak én lövök vagy 1200 képet, ebből kiválogatni majd megvágni a húsz jót több napig tart utána (munkába menet a metrón szoktam laptopon). Feltölteni és kommentárt írni alájuk már nincs energiám, ezt JB és Laura csinálják. JB egyébként katona a Royal Armyban és pár hónapja elvitték Szomáliába békét fenntartani. Esténként van kis szabadideje, a táborukban van Internet, így a Mogadishu mögötti sivatagból írogatja nekem a képek alá a vicces szövegeket.

Kapcsolat


A húsz fős crew-nak kevesebb mint fele angol, ami véletlenül tökéletesen tükrözi London lakosságát, ahol 45% a fehér angolok aránya. Az elmúlt két évben szoros barátok lettünk, pedig előtte nem ismertük egymást. A futásokat, amik most már a kedd esti 10 km + Tabata mellett vasárnapi hosszú futásokkal és havi egy Londonon kívüli terepfutással bővültek, még mindig magunknak csináljuk, aztán hogy harmincan vagy háromszázan jönnek... majd kiderül. Egy London méretű városban szörnyen egyedül tudod érezni magad, amikor megérkezel. Hiányzik a családod és az összes barátod. Szerintem viszont pont hogy sosem kell egyedül érezned magad, mert nincs az az őrült hobbi, amire ne találnál száz másik bolondot ebben a hatalmas cirkuszban. Csak ki kell mozdulni. A családodat és gyerekkori barátaidat kaptad, nem kellett mást csinálni, mint megszületni és suliba menni. Itt tenni kell érte, de mihelyt kimozdulsz otthonról, bármihez találsz társaságot.

Fejlődünk mindannyian a Midnight Runners által, Sarah egy éve még utálta az irodai munkáját, ma főállású személyi edző, nálunk jött rá, hogy neki a mozgás a mindene. George volt az első, aki lerakta a UK Athletics által hitelesített Runner Coach 1, 2 és 3-as szintű vizsgákat, azóta már a csapat fele Certified Runner Leader, nemsokára az edzői vizsgáink is meglesznek. Mind letettük a két napos elsősegély vizsgát is egy volt mentős cimborának köszönhetően, elvileg tudok szívmasszázst adni és sebeket ellátni, ha kell. Minden futásnál van nálunk két közepes elsősegély-csomag, defibrillátor (AED device) pedig van Londonban minden metrómegállóban vagy bármelyik irodaház portáján. Bejegyeztettük a logót, amit Sami tervezett, mert nem csak Ironman, hanem grafikus is, és a csapatot, mint non-profit futóegyesület. Fél év tesztelés után van egy iPhone és Android felületünk a Mindbody app alatt. Jómagam a fotózásban fejlődtem, ezt mondják mások, de látom én is. Pedig nem ma kezdtem, amióta 1991 karácsonyán megkaptam az első tükörreflexes gépemet apámtól, folyamatosan fejlődöm. Inspirációt és motivációt adtak a Midnight Runners-esek és így rengeteg időt töltöttem fotózással az elmúlt két évben. Kezdetben másokat imitáltam, később a saját stílusommal fűszereztem meg.

Elsősegély-tanfolyamon a csapat

Ahogy jobban megismertem a srácokat, el sem hiszem, hogy közéjük csöppentem. Az egyik egy start-up cégeknek tőkét szerző befektető, a másik informatikus, van személyi edző, fotómodell, katona, biológus kutató (kettő is), egy Oxford PhD marketinges, spanyoltanár és ügyvéd. Számomra ők szimplán futók, az egyik a Tabata gyakorlatokért felel, a másik a pubokat szervezi, a harmadik nyomtat, a negyedik a zenéket válogatja. Hogy lehet az, hogy ilyen különböző emberek egyszer csak összejönnek és az energiájukat megszorozva csinálnak valamit, ami sokkal nagyobb bármelyikőnknél?

Nem mindenki született arra, hogy indítson egy céget, egy mozgalmat vagy egy futóklubot. Még az sem megy bárkinek, hogy 400 ember elé kiálljon és levezessen egy bemelegítést. Nekem egyik sem fekszik, mondtam is Gregnek, amikor felkért kapitánynak, hogy én nem tudok ott elöl állni. De terelem a tömeget akkor is, ha nem kérnek meg rá. Minden első marathonjára vagy ultrájára készülő embernek osztom az észt, ha kéri, ha nem. Ám főképpen a fotóim azok, ami a csapat számára felbecsülhetetlen értékkel bírnak. Nem alapítottam klubot, még csak nem is vagyok igazi Crew Captain. Találtam azonban egy tortaszeletet, amivel hozzá tudok járulni egy különleges mozgalom sikeréhez és ez nem kis elégedettséggel tölt el. Ezért vannak itt a többiek is. A futás csak ürügy.


2017. március 28.

Kapaszkodjatok: Két nap múlva Brexit!

Azt mondta a brit kormányfő, hogy március végén benyújtja a válópert a többi 27 országnak, jön a Brexit, az 'Article 50'. Mi Londoniak, mi bankban dolgozók arra készülünk, hogy kedden vagy szerdán egy csoda híján ez meg is történik. Izgalmas hét lesz.


Történt valami izgalmas az elmúlt nyolc hónapban a népszavazás óta? Volt egy-két fordulat, de semmi váratlan. Az egyetlen akadály, ami a Brexit útjába került, az az ún. Miller-eset volt. Gina Miller, egy Brit-Guyanában született üzletasszony, beperelte az angol kormányt, hogy szerinte a kormány nem léptetheti ki az országot az EU-ból a parlament jóváhagyása nélkül. Ez azért volt érdekes, mert a Brexit népszavazás előtt a parlamenti képviselők kb. 70%-a támogatta az EU-ban maradást. Az ügy a Legfelsőbb Bíróságig ment, akik január 24.-én Millernek adtak igazat. Mi lesz, ha a parlament nem szavazza meg?

Két nappal később a kormány benyújtotta az ún. Brexit-törvényt a parlament elé. Február 8.-án az Alsó Ház 80%-os támogatás mellett fogadta el. Ezek ugyanazok a képviselők, akik nyolc hónappal korábban még többségben az EU mellett voltak.

Március elején a Felső Ház 58% igennel, azaz nem elsöprő de azért szolid többséggel, két függelékkel küldte vissza a Brexit törvényt az Alsó Háznak. Az elsőben azt kérték, hogy a törvénybe kerüljön bele az Angliában élő EU-s állampolgárok (vagyis én és 3.3 millió másik gazdasági bevándorló) tartózkodási jogának a garantálása, ahogy azt a Brexit kampányolók anno ígérték. A másik függelék azt kérte, hogy a végső megállapodást az EU-val a parlamentnek meg kelljen szavaznia, mielőtt az élesbe megy.

Az Alsó Ház március 13.-án halvány (53%-os) többséggel elutasította mindkét függeléket. Három nap múlva a királynő aláírta a Brexit törvényt. És ennyi volt a Brexit ellenállás. A Miller-per és a Lordok Háza.

Volt egy Unite For Europe című felvonulás tegnap Londonban, a Római Szerződés 60. évfordulója alkalmából, de előtte nyolc hónapig sehol semmi. A rendőrség becslésére hivatkozva a szervezők azt mondják, hogy 100.000 ember vonult fel. Ott voltam és őszintén megmondom, hogy meghatóbb volt, mint gondoltam. Rengeteg pozitív transzparenssel vonult a tömeg békésen a Hyde Parktól a Parlamentig, ahol egyik szpíker a másik után tartott beszédet arról, hogy miért akarnak egy nyitott és befogadó Angliát. Ahol az itt dolgozó, itt családot alapító bevándorlók sorsa nem alku tárgya #NotABargainingChip. Ahol nem hergeljük a népet egyetlen vallás ellen sem csak azért, mert egy őrült késsel rohangált a Westminster hídon. Hónapok után, amikor én és sok másik nem itt született barátom is elgondolkoztunk azon, hogy akarunk-e olyan országban maradni, ahol minden nap arról vitatkoznak a sajtóban, hogy a "mi fajtánk" tönkreteszi-e az országot vagy sem, jól esett ennyi pozitív energia. Rengeteg fiatal volt, 18 év alattiak is. A BBC News nem reagálta túl a dolgot, egy rövid cikk, ami nem fért fel a főoldalra még vasárnap este sem.

Nem látok senkit sem ünnepelni, Brexit-hívőket sem. Aggodalom és beletörődöttség, akivel csak beszélek, de tény, hogy nem sokat vagyok Londonon kívül. Biztosan nincs a Brexit oldalnak egy a káoszból felemelkedett vezetője, a kilépés kampánynak egyik híres arca sem vállalt (vagy nem tudott szerezni) vezető pozíciót a népszavazás után. De nincs a Pro-Europe oldalnak se vezetője, aki egy ellenállást vagy legalább tiltakozást szervezne.

Van egy kormányfőnk, akinek az ölébe hullott a miniszterelnökség Cameron lemondása után, aki az EU-ban maradásra buzdított tavaly és most mégis ő fog egy olyan Brexitet lebonyolítani, aminek a feltételei sokkal durvábbak mindennél, amit a korábbi ellenfelei valaha mondtak.

A Brexit mellett kampányolók nem mondták azt, hogy hagyjuk ott a közös piacot. Nigel Farage a 90-es évek óta azt hangoztatta (kitartó pasi, meg kell hagyni), hogy Angliának a norvég modellt kellene követnie. A norvégok nem tagjai az EU-nak, de vámmentes hozzáférésük van a közös piachoz, cserébe az EU polgárok szabadon dolgozhatnak náluk. Nekem ez remek volna. Amikor viszont May arról beszél, hogy "Brexit means Brexit", akkor az (azon kívül, hogy esik a font árfolyama tíz százalékot minden alkalommal, ahogy mikrofonhoz nyúl) azt jelenti, hogy Anglia kilép a közös piacról és nem fogja beengedni az EU-s munkavállalókat, csak jelenleg ismeretlen feltételek mellett.

A "Leave"-re szavazók jogosan gondolhatják most, hogy minket kétszeresen is átvertek:

1. A buszok oldalán hirdetett "Heti 350 millió font megy majd az NHS-nek" szlogenről Nigel Farage a népszavazás másnapján beismerte, hogy "Azt hiba volt kiírni" (Az NHS az angol állami egészségbiztosítási rendszer).

2. A "Leave" kampányban ígért "Soft Brexit" helyett a kormány most "Hard Brexit"-et javasol az éppen áttolt törvényben.

Érdekes, hogy a briteknél egy népszavazás nem kotelező erejű, sosem volt az, ellenkezik a demokráciájuk legfőbb alapelvével: a parlamenté minden hatalom. Az UK-ban összesen három népszavazás volt háromszáz év alatt, kettő ebből az EU-val kapcsolatos. Ennek fényében méginkább megdöbbentő, hogyan nyúlhatott egy ilyen eszközhöz David Cameron azért, hogy lerendezzen egy a pártján belüli lázadást, de ez legyen a történészek fejfájása.

A népszavazásokról az angol politika véleménye Churchilltől, Thatcheren át a napjainkig mindig is az volt, hogy az a "diktátorok és demagógok eszköze", ami a parlament szuverenitását akarja megkerülni. A náci Németország példáját hozzák fel érvként, ahol 1934-ben Hitler egy népszavazással érte el azt, amit a parlamentben nem biztos, hogy elért volna: a kancellár és az államelnök pozicióját egyesítette egy Führer und Reichskanzler nevű titulusban, ezzel kiiktatva az utolsó demokratikus ellensúlyt az ambíciói útjából.  

A frissen újraválasztott David Cameron tehát kényszer nélkül mondott le a parlament 300 éves szuverén jogáról, amikor megígérte tavaly nyáron azt, hogy bárhogyan dönt a brit nép a referendumon, ő azt végrehajtja akkor is, ha nem ért vele egyet. Önként mondott le a kormányfőségről is (talán azt remélve, hogy az utókor így megbocsájtóbb lesz vele). Utódja May is önként vállalta fel, hogy végrehajtja az általa korábban nem támogatott kilépest, a lehető legdurvább formájában. A Legfelsőbb Bíróság megerősítése után, hogy csak a parlament hatalmazhatja fel a kormányt a kilépésre, az Alsó Ház szintén önként mondott le a parlament kontroll jogáról és adott szabad kezet a Brexittel kapcsolatban a kormányfőnek. Nem lesz több jóváhagyás, a Brexit törvény bármilyen EU-s megállapodásra felhatalmazást adott Maynek.

A bármilyen márpedig egy erős szó. Sok Brexit-szavazó mondja most, hogy mi nem mondtuk, hogy "bármi áron". Nekik annyit üzenek, hogy szerveződjetek, tiltakozzatok. A parlament még mindig szuverén. Amit ők hoztak döntést, azt ők vonhatják vissza.

Döntések

Skócia minden bizonnyal igyekszik nyomást gyakorolni Westminsterre. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök teljesen komolyan gondolja, hogy egy a britektől független Skócia visszaléphet az EU-ba. May szerint ez egy blöff. Szerintem is blöff egészen addig, amíg Nicolának nincs 27 aláírása, ugyanis minden EU tagállam megvétózhatja Skócia belépését az EU-ba. Kilépni az UK-ból és kizárva lenni az EU-ból pedig szar szitu. Nincs precedens erre, ezért kicsit bizonytalan ez az út. Ráadásul előbb azt kellene Nicolának elérnie, hogy mind a 27 ország elismerje Skócia függetlenségét. Közben öt EU-s ország még nem ismerte el Koszovó függetlenségét Szerbiától sem. Nem kicsit bizonytalan ez az út, hanem nagyon.

Mi itt a bankban, angolosan szólva, egy turbulens és volatilis hétre készülünk, ami csak annyit jelent, hogy a napi átlagos kereskedelmi mennyiség akár húszszorosa is beüthet. Nálunk az IT-n ez azt jelenti, hogy abbahagyjuk a hajón a folyamatos karbantartást, senki sem pucolja a WC-t vagy javítja az árbócot, hanem mindenki a fedélzeten figyel arra a részre, amiért felel, mert vihar jön és a rendszereknek bírniuk kell a terhelést. Elvileg a sok kereskedés jó egy banknak, mert minden ügyleten van egy kis díj, többek közt ebből élünk. De ez eltörpül amellett, hogy mennyit veszíthetnek azon, ha hirtelen sok befektetésnek, pénznemnek, részvénynek bezuhan az értéke, mert bepánikol a piac és ész nélkül adnak el amúgy értékes dolgokat. Szóval nincs öröm, de pánik sem, hónapok óta készülünk erre.

A britekkel szemben Amerikában teljesen más a helyzet, ott a Trump hívok  hangosan éljeneznek, hogy most végre minden jó lesz, a nem-Trump-hívők pedig nagyon komoly ellenállást szerveznek. Pedig ott a szavazás nem "advisory" jellegű volt, ettől még lehet konkrét intézkedéseknek ellenállni. Ennek köszönhetően Trump a hét muszlim ország beutazását tiltó rendelete a bíróságok által felfüggesztve, több kabinetjelöltje lemondásra kényszerítve és az egészségügyi törvénye a parlamentben megbuktatva. Az új költségvetése sokkoló, de még nincs megszavazva az sem. Az amerikai ellenállás éppen leckét ad a briteknek, hogyan lehet valamit demokratikusan, kisebbségben, megakadályozni.