2016. december 10.

Nem te, te rendben vagy

Minden bevándorló ismeri ezt a mondatot: "Ja... nem te, te rendben vagy". Ez azután hallható, amikor valaki éppen tett egy negatív megjegyzést egy nagy csoportra, pl. minden külföldire vagy minden Kelet-Európaira, esetleg minden magyarra.



Érezted már azt, hogy akarva vagy akaratlanul egy csoporthoz tartozol és annak néhany tagja elrontja a bulit? Biztosan. Lehet, hogy Fradi vagy Újpest drukker vagy és míg te békésen mentél a meccsről hazafelé, közben mások bedobtak pár kirakatot. Az újság tele van negatív hírekkel rockerekről, bankárokról, mindenféle vallásúakról és lehet, hogy egyikbe te is beletartozol. De ha külföldön élsz, akkor jobban kitűnik, hogy külföldi vagy, mint a fradi-drukkerséged odahaza. Bár én fehér vagyok és szőke, nincs nagy orrom se körszakállam, zakóban és borotváltan járok dolgozni, az angolom remek, de ha kinyitom a számat, azért tudják, hogy kb. honnan vagyok.

Az első alkalom amire emlékszem, hogy elkapott ez az igazságtalanság-érzés, az 1989-ben volt, Bécsben. Tizenkét éves voltam csak és családom közel két éve lakott a sógoroknál, ami akkor még a Vasfüggöny túloldalának számított. Nem jártunk sűrűn haza, én a némettanulással voltam elfoglalva, egy év után már szinte otthonomnak éreztem Bécset. A magyarokról kifejezetten pozitív vélemenye volt az osztrákoknak, soha egy rossz szót nem hallottam senkitől, se a suliban se a sajtóban. Aztán '88-ban megkapták az emberek az ún. "világútlevelet", amivel a korábban csak szocialista országokba érvényes helyett már lehetett bárhova utazni. Voltak apró gondok, hogy nem lehetett pl. valutához jutni, de ennek ellenére elindult büszke népünk Trabikkal, Skodákkal, Ladákkal - elsősorban Bécsbe.

(c) mult-kor.hu

Én ezt a hullámot a másik oldalról szemléltem és onnan másként festett e korszak, mint ahogy a magyar köztudat szerintem emlékszik rá. A határnyitás után sokáig nem volt autópálya Bécs és Hegyeshalom között, így a hírhedt 10-es úton járt fél Európa Nickelsdorf-Zurndorf-Gattendorf-Parndorf vonalon Bécsbe. Az alíg 70 km-es szakaszt hamar átkeresztelték "Die Todesstrecke"-re, Ausztria legtöbb halálos balesetét jelző orszagútja lett. Ennek csak egy része volt betudható a keleti sofőröknek, akik szar autókkal, fékekkel, gumikkal, kiégett fényszórókkal és főleg megtömött utánfutókkal közlekedtek. A másik része annak volt köszönhető, hogy a 10-es út valóban nehezen belátható, még csak murvás leállósávval sem rendelkező, keskeny út volt, amin már a határnyitás előtt is voltak gondok a teherforgalom miatt. Az osztrák sajtóban inkább az első felével foglalkoztak ennek a problémának.

A Mariahilfer Strassen tárt karokkal várták a magyarokat, mert a forgalomnak bizony jót tettek az új kliensek. Az én szívem akkor szorult el, amikor megjelentek a "Minden lopást jelentünk a rendőrségnek" táblák a BILLA-ban, de magyarul. Később szlovákul is. Tizenkét évesen is valahogy éreztem, hogy ez furcsa módon rám is árnyékot vet, pedig senki sem tette szóva a suliban a többiek közül. 

Bécs után éltem Stuttgartban, Hamburgban, New Yorkban és sehol sem volt különösebb hír rólunk, mert itt kevés és nem feltűnő csoport voltak a helyi magyarok. Most felejtsük el azt, amit az otthoni politikáról írtak, az egy másik történet. Azt sosem varrják a kintélő magyarok nyakába, hogy mi történik otthon, csak azzal asszociálnak kimondva vagy kimondatlanul, amit honfitársaink kint alkotnak. 

Lépjünk Bécsből majdnem harminc évet Londonba, ahol e sorokat írom ma. Jóval több mint 100.000 magyar él London környékén, étteremben, kávézóban, patyolatban, mindenhol találkozol magyar kiszolgálóval. Lehet a buszvezető is magyar, csak vele nem beszélgetek (pedig kéne, de ne kalandozzunk el). Korábban írtam, hogy az itteni magyar ismerőseimnek semmi problémája nem lenne azzal, ha megszigorítanák a bevándorlók juttatásait, mert mi dolgozni jöttünk ide, nem érünk rá se betegnek lenni, se juttatási formanyomtatványokat kitölteni. Van melónk és toljuk az ipart, befizetjük az adót és felszedjük a szemetet magunk után.

De nem mindenki ilyen. Van ismerősöm, aki az első pár londoni évében úgy dolgozott, hogy nem fizetett adót - mármint azt kicsit se, amit kellett volna. Van olyan is, aki elhozta a Starbucksból a bögrét, mert nem volt odaláncolva - pedig jól keres! De múltkor a lángosos bódénál Camdenben a pultnal hallottam olyan magyar párbeszedet is, hogyan lehet több munkanélkülisegélyhez, családipótlékhoz jutni Angliában. 

Ennél is kellemetlenebb, amikor ilyet olvas az ember a Metró újságban reggel munkába menet: "Hungarian prostitution ring jailed after trafficking hundreds of women into Britain link" vagy "Hungarian sex trafficking gang turn university halls of residence into a brothel link" vagy "Hungarian jailed 25 years after admitting to killing partner in gruesome murder link"... Vajon egy illegális prostitúcióról szóló cikknél miért írják a címbe, nagybetűvel, hogy Hungarian? Nem tudom, de nem esik jól.

Amikor véletlenül meghallom, hogy egy ismerősöm szidja a külföldieket, semmi további szűrőt nem alkalmazva, vagy csak dicsőíti a Brexit-et azt felhozva, hogy végre haza lehet küldeni a külföldieket... akkor én megemlítem, hogy "Hello, én is külföldi vagyok". A válasz: "Ja... nem te, te rendben vagy". De miért nem mondja akkor azt, hogy a törvénysértő külföldieket kéne hazaküldeni, az adót csalókat, a szemetet elszórókat, ha erre gondol? Másrészt pedig miért gondolja azt, hogy az újságban szereplő bűnöző jobban jellemzi az ittélő magyarokat, mint én, Varga Dániel, aki mindig vesz villamosjegyet? Engem ismer személyesen, mégis azt feltételezi, hogy én vagyok a kivétel és az ismeretlen bűnöző a többség? Szerintem én vagyok a többség. 

És itt elgondolkodtam, hogy pl. a cigányokról, arabokról, menekültekről kialakult véleményem mennyire alapszik néhány idióta kihágásain, akiket ráadásul csak az újságból ismerek? És meglátom-e köztük a Varga Dánieleket, akik nem kerülnek újságba, mert felszedni a szemetet magad után az kicsit sem izgalmas?




2016. szeptember 25.

Túlélési tippek Londonhoz

Próbál az ember elbújni a magyar politika elől, de amikor szegény külügyminiszterünket szivatják a BBC-n és erről faggatnak az ismerőseim, akkor sajnos utolér még itt Angliában is. Több éve élek Londonban, gondoltam leírom, hogy mely környékeket kerülöm én - bár a No-Go zóna kifejezés teljesen nevetséges.


A kormány szórólapja szerint az európai nagyvárosokban, ahol sok bevándorló él, több száz No-Go zóna létezik, ahol a törvényeknek nem sikerül érvényt szerezni. Ilyet mondani Londonra annyira abszurd, mintha egy angol mondaná ugyanezt Budapestre, az itt élő ember azt sem tudja mit mondjon erre. Öt év alatt soha nem láttam ilyet, de még csak nem is hallottam ilyenről. Nem tudom hogyan cáfoljak több száz bármilyen dolgot, amiből nincs egy se. De elmondom mit láttam.


Volt szerencsém több európai nagyvárosban is élni több évet, születtem Budapesten, majd éltem Bécsben, Hamburgban, Stuttgartban, Londonban. Ebből a sorból egyértelműen mindegyik helyen több bevándorló él, mint Budapesten, most nem keresem ki pontosan, talán elhiszed bemondásra is. Egyik városban sem éreztem veszélyben magam, pedig jártam kikötőben, piroslámpás negyedben, a füvesek kerületében valamint hindu, arab meg fekete környékeken. Persze egy nagyvárosban észnél kell lenni, de ezt elmondhatja neked bárki, aki felköltözött Ópusztaszerről Budapestre, más világ. 

A poén kedvéért gondoltam megnézem, hogy Londonban van-e több gyilkosság vagy Budapesten. Én azt tippeltem, hogy arányaiban hasonló, de talán Londonban kicsit több, nagyobb a népsűrűség és sok ember kis helyen mindig bajjal jár. Nos 2011-ben volt Budapesten és Londonban is népszámlálás: 1.7 vs. 8.2 millió lakos. Ebben az évben a gyilkosságok száma 90 vs. 121 ember. Vagyis százezer főre osztva Budapesten 5.3 embert Londonban pedig 1.5 embert öltek meg. Az több mint 3x annyi Budapesten! A sportszerűség kedvéért: ez egy különösen jó év volt Londonnak és rossz Budapestnek, de a többi évet nézve is London nyer, csak nem ekkora különbséggel. És ne felejtsük el azt sem, hogy Londonban sokkal több a turista, mint Budapesten, mármint arányosan is: London csak 6.5x akkora mint Budapest (népességben), de 15x annyi turistát lát vendégül - és az ő bűnözésük is a város statisztikáját gyarapítja.

Forrás:
https://en.wikipedia.org/wiki/Crime_in_London
https://en.wikipedia.org/wiki/Demography_of_London
https://en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_Budapest
https://bsr.bm.hu
https://www.theguardian.com/travel/2016/may/20/london-record-visitor-numbers-2015-31-5-million
http://szakmai.itthon.hu/turizmus-magyarorszagon

Londonban tehát nemhogy No-Go zóna nincs, de még csak nem is egy kirívóan erőszakos hely, mondjuk Budapesthez képest. Érdekes, hogy a legtöbb bűncselekmény a belvárosban történik, én pedig laktam egy évet ennek a kellős közepén, a Green Park megállónál. Itt alig laknak egyébként, főleg irodaházak és hivatalok vannak a belvárosban, tök üres szombat-vasárnap délelőtt, akkor honnan jön a bűnözés? Itt van a turistanegyed Westminster és a bulinegyed Soho. 

Elmondom az öt év ittlétem alatt összegyűjtott személyes túlélési tippeimet, az én No-Go zónáimat Londonban. Kerülöm például a Chelsea és az Arsenal stadionok környékét, mert az angol focirajongók között mindig van néhány túl részeg és agresszív egyed. Kerülöm a reggeli csúcsforgalmat a metrón, ahol többezer ember van összepréselve és egymásra izzadunk, kedves mindenki, de nem élvezi senki. Bevallom, kerülöm a meleg-felvonulásokat is, egyszer megnéztem, nagyon vicces és színes, felőlem vonuljanak, de nem az én világom. Itt Londonban van egy másik hasonló rendezvény, aminek semmi köze a melegekhez, évente egyszer van egy meztelen biciklis felvonulás. Nem vicc, több ezren tekernek át a városon totál meztelenül, még csak nem is tüntetnek semmiért (vagy csak nekem nem jött le az üzenet). Sok cici és uborka, nyeregben, nagyon vidám mindenki, de nekem elég egy fotó erről a másnap reggeli újságban. Biztos öregszem.

Kifejezetten ajánlom ellenben, hogy ebédelj az Edgeware Road környékén, ahol remek libanoni vizipipás helyek vannak isteni bárányhússal. Menj el Shoreditch-be, ami egy fiatal, bulis, bizony füves negyed, bár én nem szívok, de nagyon laza partik vannak ott csupa jó arccal. Menj a Brixton Academy-be koncertre, sok érdekes embert fogsz látni. Menj el Whitechapel-hez, az arab negyedbe, nappal vagy este, a legjobb kajákat találod a piacon és az éttermekben is. A Camden-i magyar lángosos alap. Nézd meg nagy hindu templomot Neasdenben és a japán Pagodát a Battersea Parkban. És semmiképpen se hagyd ki a Notthing Hill Carnival-t augusztusban, ahol karib táncosok vonulnak fel két napon keresztül - ilyen színes partit még nem láttál!





Csináltam több képet is a Notting Hill Carnivalon: https://goo.gl/photos/vh4bUsjtLBPzvuvF8

London egy nagyon különleges hely, ahol 300 nyelven beszélnek és a lakosok egyharmada annyira bevándorló, hogy nem is itt született (ezzel második New York mögött). A fehér britek aránya 45%, a többiek nem-fehér britek vagy fehér nem-britek (mint én), szóval a többseg nem tőzsgyökeres angol. Az új polgármester sem fehér, sőt, muzulmán vallású. Erről jut eszembe egy gyors történet, első kézből.

Múlt héten lementem a sarki zöldségeshez, ahol Mohamed árulja a legjobb dinnyét Londonban. Nem tudom pontosan honnan jött, de a falak tele vannak arab feliratokkal és valami orientális andalító zene szól mindig. Árul egyébként lengyel kovászos uborkát is, mert pont a lengyel kultúrális központ mellett van a bolt és nem hülye. Elveszem a hatalmas dinnyét, fizetek, a visszajáró aprót bedobom a Vöröskereszt dobozba a kasszánál és köszönök. Otthon veszem észre, hogy mivel csak 10 fontot vittem, ezért az aprón túl még kellett volna visszakapjak egy ötfontost is, de nincs sehol. Visszamegyek és elmondom, hogy Helló, nem felejtettél el egy ötöst? Vagy itthagytam a pulton?

Mohamed azt mondja jó kérdés, ő se emlékszik, ha itthagytam a pulton bizony lehet, hogy a mögöttem álló vevő rakta el, de azt mondja nézzük meg. Van ugyanis a kassza fölött a plafonon egy kamera és azzal a mozdulattal máris előkerül egy ősrégi lepukkant laptop a kuplerájból és már kattingat is visszafelé a felvételen. Nem kell öt percet se visszatekerni és látjuk, hogy én adok egy tizest, ő nekem egy marék aprót majd becsukja a kasszát... Háá, csap a fejére, nem adtam vissza neked az ötöst! Sűrűn elnézést kér, odaadja a pénzt és jót nevetünk az egészen.

Én bírom a nagyvárosokat, színes emberekkel, a változatos kajákat és szerencsére London egy biztonságos keretet ad ennek. A bevándorlók kedvesek és dolgoznak, a fehérek és nem-fehérek  egyaránt. A rendőröknek még lőfegyverük sincs és mégis rend van. Nincs több kosz vagy bűnözés, mint bármelyik nagyvárosban annak ellenére, hogy ez Európa messze legnagyobb és legszínesebb városa. Lehetsz meleg, muzulmán vagy magyar, tartsd be a törvényeket és érezd jól magad.

Azok a józan szokások, amik Budapesten megvédenek a bajtól, itt is kiválóan működni fognak. Ennek ellenére nem mindenkinek való egy 8.5 milliós nagyváros. Engem szórakoztat, másokat ijeszt és én ezt meg tudom érteni. Nézz körbe a nagyvilágban, ne higgy el mindent a tévének és találd meg a helyed. 

Vannak Londonban is hülye bennszülöttek és hülye bevándorlók. A többség dolgozik látástól mikulásig. A kevés szabadidejében pedig megtalálta, hogyan lehet az angol és a többiek kultúrájából egy újat, egy londoni kultúrát kovácsolni, ahol nem az érdekel, hogy honnan jöttél, hanem hogy mit tudsz ehhez hozzátenni.



2016. július 28.

Brexit szavazás után egy hónappal

Eltelt egy hónap azóta, hogy a britek kiszavazták magukat az EU-ból és nem dőlt össze a világ, de nem is ugyanaz, ami volt. Egy kis júliusi update, Londonból.


Kis érdekesség, hogy a múltkori cikk megpörgette a számlálót rendesen... A blogom havi látogatottsága 3000 körül mozog, kicsit több, ha írok is valamit. Na a Brexit-es cikkem két nap alatt produkált 20.000 látogatót úgy, hogy csak facebookon volt megosztva (köszi az 548 órás srácoknak is). Évek múltan, ha visszaolvasom ezt, biztosan mosolygok majd ezeken a számokon, de üzenem a jövőbeni énemnek innen a poros 2016-ból, hogy akkor ezek nekem nagy dolgok voltak. Tudod Dani, itt még nem írt a National Geographic, hogy legyek a főállású fotóriporterük, az csak röviddel utána történt.


Forrás: thesaint-online.com
Sok dolog változott Angliában. Kezdeném az idegenellenes megnyilvánulásokkal. Nem a sajtóból veszem ezeket, mondok konkrét példát a közelemből. Ahol lakunk, London egyik fehér - nem éppen szakadt - kerületében van a sarkon egy lengyel kulturális központ. Az 1940-es évek óta létezik,  lehet ott lengyel könyveket kapni, csinálnak színházi előadásokat, könyvbemutatókat, vetítéseket, koncerteket, táncház, ilyesmi. A Brexit szavazás másnapján (!) valaki összefirkálta a lengyel épület falát: egy akasztott embert rajzolt.

Egyik közvetlen ismerősöm román, hatéves kislányával kimentek a játszótérre, ahova mindig járnak és odalépett hozzá egy foghíjas angol úriember a Brexit szavazás után pár nappal és megkérdezte: Ti miért vagytok még itt...? Közel öt év ittlétem alatt soha egyetlen ilyenről nem hallottam a környezetemben, London egy nagyon befogadó, toleráns, színes város. De a videki Angliában is vannak külföldi ismerőseim és csupa jót mondtak mindig. Ezek a xenofób emberek nyilván eddig is itt voltak, csak eddig nem volt sikkes idegenellenesnek lenni. Egy kis bevándorlóellenes kampány azonban csodákra képes.

Bár nekem nem mondott ilyet senki a szavazás előtt sem után, azért a változott hangulatot érzem én is. És csesz az ideg, bevallom. Biztosan vannak bevándorlók, akik visszaélnek az UK nyitottságával, de se nekem se a többi külföldinek nincs semmi ellenvetése, ha a juttatásaikat korlátozzák vagy akár kirakják őket. Mi dolgozni vagyunk itt és toljuk a melót ezerrel. Juttatások? Nekem öt év után még háziorvosom sincsen, nincs időm erre. Bevándorlók nélkul pedig ez az ország nem működne. Mindig felkapom a fejem egy boltba belépve: Na, megint egy idegen akcentus, és még kedves is. Nincs egy bolt, ahol angol lenne az eladó (talán a Tiffany vagy a Bentley) és ez teljesen rendben van. A katonaságban is egy egyetemet végzett ember nem ás árkot, mert magasabban kezd. Attól még a sorkatonából is lehet tábornok, csak lentebb kezdi.

Mi lesz most? Van új kormányfőnk, Theresa May, a politikai múltja alapján egy EU-szkeptikus, aki bár a "Remain" táborral kampányolt, most friss miniszterelnökként mégis kivezeti az UK-t az unióból. Bizarr? Egy cseppet. De egyelőre azon vitatkoznak az alkotmányjogászok, hogy tulajdonképpen kinek feladata a kilépést elindítani. A kormányfő indítja egy személyben vagy kell hozzá parlamenti szavazás? Ha utóbbi, az érdekes lesz, mert a képviselők 75%-a "Remain" párti és nem kötelesek a népszavazás eredményét figyelembe venniük. Szóval ezt még el kell döntsék maguk közt, addig pedig malmozunk. 

Malmozunk és gazdasági elemzéseket osztunk meg facebookon, ezt csinálja az értelmiség. Vagyis szart se, és ezen még jobban csesz az ideg. Az nyilvánvaló, hogy minden gazdasági lap, aki csak számít - The Guardian, Der Spiegel, TIME, New York Times, Wall Street Journal és a többiek - a szavazás előtt is egyetértettek abban, hogy a kilépés katasztrófa lesz az UK-nak. Azóta annyit korrigáltak, hogy most már Armageddonnak hívják. Az a baj, hogy az angolok egy generáció óta nem láttak inflációt. Ilyet mond a TV-ben egy angol kisvállalkozó, hogy ő nem aggódik, ha az EU-ból behozott árura ezután vám fog rakódni, majd továbbhárítja a vásárlóra - vagyis árat emel. A szakértő panel pedig elismerően bólogat, Yes, az angol vállalkozók szívósak! Nem kell egy Oxford PhD-nek lenni ahhoz, hogy lásd, ha mindenki 5%-ot emel, akkor elég hamar másfélszer annyiba fog kerulni minden. Én lemondok a reggeli croissant-ról a sarki kávézóban, te meg bezárod a boltot.

A nem-szándékos következmények... Én nem bántom a kilépés-szavazókat, hogy nem látták előre mindazt, ami az elmúlt egy hónapban történt. A kormányfő lemondott, a két ellenzéki párt vezetősége összeomlott, a font értéke zuhant 30 évet, a bankok pedig azon agyalnak, hogy húsz- vagy ötvenezer jólfizető pozit vigyenek-e Londonból Frankfurtba. Azt végképp nem lehetett előre látni, hogy ha az UK kilép az EU-ból, akkor Skócia függetlenné válhat, Észak-Írország pedig csatlakozhat Írországhoz, hogy az EU-ban maradhassanak. Pedig teljesen logikus: hova szeretne egy skót tartozni, egy kiszámíthatóan működő 500 milliós csoporthoz vagy egy káoszba dőlt 60 millióshoz, akik a mi összes erőfeszítésünk ellenére felvágták dalolva mindkét csuklójukat? Bürokrata Brüsszel ide vagy oda, de az EU még semmivel nem szivatta meg Skóciat, az angolok viszont most nagyon.

Az angol értelmiség szégyelli magát, látom az irodában. Egyrészt mert a világpolitika karikaturája lettek, másreszt a xenofóbia miatt. Ha feljön a Brexit téma, lesütik a szemüket előttem, a bevándorló előtt, mert egyetemet végzett embernek vérciki az idegengyűlölet. Ezen túl az ország képzettebb fele le van bénulva. A facebookon puffogáson túl semmilyen politikai aktivitást nem látok. Gyakorlatilag Theresa May kezében van minden kártya és nem tudjuk sem azt, hogy mikor fogunk kilépni, sem azt, hogy egyáltalán kilépünk-e!

Még simán meg lehetne akadályozni a kilépést és az angol barátaim ebben reménykednek. Csendben! Nincs polgári megmozdulás, ami próbálna nyomást gyakorolni May-re. Az a baj, hogy itt harminc éven át politikai stabilitás volt. Lehetett Labour vagy Tory kormány, finom igazításokkal kormányoztak, kiszámíthatóan, vagyis összességében nem volt hatalmas jelentősége, hogy melyik nyer, nem kellett körömszakadásig küzdeni valamiért vagy valami ellen.

Most viszont mások a tétek. A kormányváltás megvolt egy hét alatt, most következik az, hogy kilépünk-e az elmúlt 50 év békéjét és gazdasági fejlődését elősegítő Európai Unióból, meggyengítve magunkat és őket is? És hagyjuk-e szétesni az 1707 óta United Kingdom néven emlegetett másik szövetseget? Kedves angol értelmiség, ideje lenne előredőlni a karosszékben.





2016. június 25.

A Brexit reggele egy londoni bankban

Sokan írtatok nekem tegnap reggel, hogy milyen a hangulat Londonban, pláne egy bankban, miután az EU-ból való kilépésre szavazott a brit nép. A sokk nagyobb, mint hinnétek.


Kezdeném azzal, hogy milyen volt az elmúlt pár hét. Az angolok nem egy extrovertált népség és a nyugati világ szentháromságát itt végképp tilos megsérteni: a vallás, a politika és a pénz tabu témák. Időjárás és foci. Nekem alapvetően magyar, amerikai és angol barátaim alkotják a facebook ismerőseimet és ebből a háromból két tábor az, amely politikai cikkeket oszt meg a falán. Az angol barátaim soha, semmit.

(c) economist.com Derek Bacon
A június 23.-át megelőző három hétben ez erősen fordult. Annyira megijedtek a #Remain-pártiak, vagyis mindenki körülöttem, hogy folyamatosan osztották meg az érveket a közösségi oldalakon, még soha nem láttam ilyet angoloktól. A #Leave tábor nem csak az én hírfolyamomban, de úgy általában csendben volt. Miután a kilépést támogatókra (jogosan vagy nem) rásütötték a bigott, rasszista és idegengyűlölő jelzőket, senki sem akarta reklámozni, hogy ő inkább kilépne. De a felmérések mutatták, hogy ez a csendes erő nagyobb, mint gondolnánk.

Az érvek káoszából egy látszott kitűnni, de csak az utolsó héten: a bevándorlás kérdése. Hiába próbált a tanult nép statisztikákat megosztani arról, hogy sem az EU-s bevándorlók (mi), sem az EU-n kívüli bevándorlók (könnyebben felismerhető, szinesbőrű, netán még muszlim is) nem munkanélküliek, nem bűnözők, hanem magasabban képzettek mint az angol átlag és sokkal kisebb arányban vesznek igénybe segélyeket. Ellenben nagyobb arányban vállalkoznak, alapítanak céget, nyitnak boltot. A pakisztáni zöldséges a legjobb az én (amúgy fehér) környékemen, egy magyar barátomnak pizza-kemence-tisztító vállalkozása van, másik magyar barátomnak lakás-takarító cége. Tavaly a brit hatóságok lekapcsoltak egy kétszázfős illegális magyar prosti hálózatot, na ja, van ilyen is.


"Divided we fall"
(c) bbc.co.uk
De a vidéki 60 év feletti választónak (a nagyvárosok a maradásra szavaztak, a fiatalok is) ez fáj: a sarki kávézóban Cornwallban egy román kislány szolgál ki, míg pár éve még Charlotte volt a pultnál a szomszéd utcából. Csak Charlotte felköltözött Londonba egy jobban fizető állásba és nem fog visszajönni. Aztán a bácsi hazafelé menet látott egy albán családot, de simán lehetett magyar is, ahol a játszótéren furcsa nyelven kiabáltak a gyerekkel és még a szemetet is elszórták. Simán elhitte, hogy ez az EU hibája és a 'Get our country back!' tábor ezt mind megoldja. Amúgy Angliában is pont ezek a vidéki területek kapják a legtöbb EU-s támogatást. Kapták.

A választás reggelén korán mentem melóba, hogy lássam mit gondolnak a kollegák. Konkrétan alig volt dolgozás, mindenki olyan sokkos állapotban volt, hogy úgy éreztük ez a míting most nem olyan fontos. Nálunk az IT-n persze a kereskedelmet bonyolító rendszerek terhelését néztük és aktívan tuningoltuk a gépeket, hogy kibírják, ami ma jönni fog: rekordmennyiségű ügylet bonyolítása. Jött is, de talpon maradtak a rendszereink. Tőzsdezárás után pár órával pedig megteltek a sörözők Canary Wharfban és kivételesen nem a fociról beszéltünk.

A sokknak három oldalát láttam. Az egyik, ha itt élsz és benne vagy egy lakáshitelben (a legtöbb kollegám 35-45 év közötti), akkor a mai napon több pofont is kaptál: lement a lakásod értéke és lement a pénzed értéke is, fel fognak menni az árak és vele az infláció. Valamint egy nap alatt eltűnt a nyugdíjkasszád vagy egyéb befektetéseidnek a 30 százaléka. Egyetlen délelőtt alatt.

Aztán lemondott a két legnagyobb párt elnöke (Cameron már igen, Corbyn még nem, de le fog), mintha az amerikai demokraták és republikánusok egyszerre fejeznék le önmagukat. Ilyen sem volt még, akkor ki a tököm fog kormányt alakítani? A válság és a precedens-nélküliség az nem kifejezés.

De a legnagyobb sokk az, hogy az elmúlt években több országban is polarizálódnak a pártok, egyre szélsőségesebb jelöltek közül választhatunk. Jobb esetben van egy mérsékelt és egy őrült jelölt, de aggasztóan esélyes az őrült is. A briteknél, a franciáknál, Ausztriában, USA-ban, mindenhol - hogy most a magyar politikát ne piszkáljam.

Általában szoros az eredmény, de a józan ész választása azért győzött mindig. Nos ma a 'stupid' győzött. A tényeket mellőző félelem. Az öregek lenyomták a fiatalokat. A Brexit kampány egyik legnevesebb szülőatyja Michael Gove azt mondta, hogy 'A briteknek elegük van a szakértőkből'. Ez új korszak. Innentől ki mondja azt, hogy Donald Trump nem nyerhet a tényeket mellőző, félelemre építő kampányával?

A magyar sajtóban Földes András cikke tetszett - dehogy tetszett, mert lesújtó: http://index.hu/velemeny/2016/06/24/elkezdodott_az_emberi_hulyeseg_uj_korszaka/

A választás másnapján az angol sajtóban egyre több #Leave szavazó szólal meg, politikusok és egyszerű emberek, hogy ők sosem akartak kilépni, csak üzenni akartak Brüsszelnek, a kormánynak, az elitnek, hogy elégedetlenek. Meg az albán családnak, hogy szedjék össze a szemetet a játszótéren. De közben hitték, hogy úgysem fog nyerni a kilépés... A sokk Londonban a Brexit tényén túl tehát az, hogy Úristen mennyi idiótával élünk együtt és hogyan lehet őket visszahozni a tények világába?


2016. március 25.

Flashmob Barcelonában

Hogyan csinálj spontán futást ezervalahány futóval egy idegen országban és hogyan fuss sub-4 marathont felkészülés nélkül. Még mindig nem hiszem el egyiket sem, pedig a fotók szerint megtörtént.


Ott folytatom, ahol az előző fejezetet abbahagytuk, vagyis február van és a London Midnight Runners csapat keménymagja azt tervezi, hogy néhányan lefutják a Barcelona Marathont márciusban. Egyre több barátom csatlakozik, jópáran csak a buli kedvéért jönnek le, nem is a verseny miatt, tényleg nem drága a repjegy. De még pesti cimboráim is mennek a marathonra, látom facebookon.

Na jól van, nem tudok ekkora nyomásnak ellenállni, rábeszelem Ildit is egy hosszú hétvégére (egy percbe telt, kedvenc városa, mint kiderült) és egy másik négy perc alatt eldöntöm, hogy akkor már futom én is azt a marcsit. Csak azért kellett ilyen sokat gondolkodnom rajta, mert nálam a novemberi marathon után télen pihi van, nem edzek, csak feltöltődöm. Így volt ez idén is, míg okt-nov 200 km-es hónapok voltak, addig jan-feb éppen csak megkarcoltam a százat - az semmi, pár kocogás. Szóval ez egy party marathon lesz, csak az élmény és a társaság miatt megyek, öregurasan lekocogjuk.

Oana és Joel a pózkirályok
A flashmob magyarul villámcsődület, most néztem meg, nem is rossz fordítás. Nekünk elvileg nem ez volt a célunk, de így utolag kiválóan leírja, hogy mi is történt. Februárban már látszódott, hogy kb. tíz arc megy Barcelonaba a London Midnight Runners csapatból, köztük Greg az alapíto is. Egy marathon előtt mindenki szokott futni egy laza 8-10 kilit a helyszínen, nyilvan mi is, de akkor ez legyen éjfélkor, a név mégis kötelez. Gondoltuk, hogy jó buli lenne, ha néhány helyi arc is csatlakozna hozzánk, de senkit nem ismerünk Barcelonában. Azért csinálunk egy facebook event-et és az egyik csapattag Matteo elküldi három spanyol haverjának, akik nem is barcelonaiak.

Másnap reggel 4.600 ember volt feliratkozva az eventre... További pár hét múlva 12.000 ember és a facebook szerint több százezren látták. Greg és a többiek ijedten néztek, mert mondjuk egy tucat emberre számítottak. Ez egy haveri társaság, semmi cég nincs mögöttük, a londoni éjszakai futásokon az eddig legnagyobb csapat kétszáz fős volt és azt már határeset mozgatni. Az ekkora rendezvényt be kéne jelenteni, de akkor a város kötelez rendőri kiséretre és mentőautókra, ami mind megoldható, csak pénzbe kerül. Az nekünk nincs, belépot meg nem szedhetsz egy spontán éjjeli futásra előre... lesz ami lesz!

Péntek délre megérkezett mindenki a londoni csapatból, délután találkozunk mind a húszan egy terepbejárásra a kikötőben. Vajon hol lehet többezer embert átvinni forgalomtól védve, kellően széles járdán és hol lehet megállni párszor az úton egy kis kondizásra? Mert a Midnight Runners futások mindig tarkítva vannak squatolásokkal, fekvőtámaszokkal, burpeekkel - na de többezer emberrel? Egyébkent mi van, ha csak tíz ember jön le? Semmi, mi ugyanolyan jól fogjuk érezni magunkat, éjfélkor futni Barcelona Beach-en magában is jó dolog. Nagy a tanácstalanság az arcunkon, fogalmunk sincs, hogy mi vár ma éjfélkor.

A pontos találkozó helyszínt csak három órával az event előtt publikáljuk facebookon, Plaça de les Drassanes, este tíz óra, lesz zene meg futás, gyertek. Hoztuk Londonból nem csak a szokásos kézben hordozható vezéteknélküli hangszóróinkat, hanem a hátizsák méretü beatboxokat is, amik szintén wireless kapják a zenét. Mindegyik ugyanazt a playlistet játssza szinkronban és állati jól szólnak, komoly disco hangerővel, beszakad a dobhártyád. És ebből van három...


Este tíz előtt fél órával még alig vagyunk ötvenen, de már ezek is beszélnek mindenféle nyelvet. Dumálunk velük, több országból jött maratonfutók, németek, svédek, magyarok, amerikaiak, angolok. Az időpont előtt negyed órával aztán elszakad valami, minden irányból tömött sorokban jönnek az emberek és már nem tudunk beszélgetni, csak tátott szájjal nézzük mi történik. Tanya és én nagy kamerával körözünk a tömegben, mint két ausztrál juhászkutya, probáljuk megörökíteni az esemény méretét és energiáját. Tízkor már pattanásig feszült az izgalom, én vagyok a szervezők egyike, de én sem tudom, hogy most mi lesz, Greg majd biztos feláll valamire aztán mond pár szót...

Greg felül George nyakába, Oanát pedig Joel veszi fel, angolul és spanyolul kiáltanak a tömeghez, csak pár mondatot mondanak, aminek a vége Greg szokásos csatakiáltása:

- When I say Midnight, you say Runners... Midnight??
- R U N N E R S !!
- Midnight ??
- R U N N E R S !!
- Midnight ??
- R U N N E R S !!

Port of Barcelona és a mezőny vége
Legalább ezren vagyunk, de efelett saccolja meg az, aki szokott ilyen tömegeket látni, én csak annyit tudok, hogy előttem egy kilóméterre is csak futókat látok tömött sorokban és nem látom a végét. Megszólalnak a hangszórók, atom hangos a zene és elindul a tömeg a kikötőből a beach felé, futva, énekelve, ugrálva, éljenezve. A legtöbb embernek fogalma sincs, hogy ki az a London Midnight Runners, de nem baj, eljöttek, futnak, szó szerint remeg a talaj alattunk!

Egy órával később, tíz km futás és nágy squatolós megálló után a hatalmas tömeg a Barcelona Beach homokos partján ugrál, a zene még mindig dübörög, úgy látom itt nem lesz beszédmondás, csak egy nagy organizmusként ugrál a tömeg és ünnepli a nem tudom mit... magukat. Egyetlen rendőrautó csatlakozott hozzánk a futás során, felkapcsolta a szirénáját, de hang nélkül, csak jelezte, hogy itt vagyunk ha kellünk. Korrekt, bár kiváncsi lennék, hogy a rádión mit szólt be a központba, amikor meglátta a több mint ezer futót a parton, ezek vajon miért tüntetnek?

A Grand Finale
Tíz percig tart ez a rendkívüli ünneplés a parton, sok szelfi készül, majd kikapcsoljuk a zenét és néznek az emberek, hogy ennyi? Ja, ennyi. Nem hazudok, öt perc múlva egyetlen pofa sem volt a parton. A tökéletes flashmob.

Képek: https://picasaweb.google.com/daniel.varga12/MidnightRunnersInBarca

--------

A vasárnap reggel korán kezdődik, 8:30-kor van a rajt, vagyis 6 előtt reggelizünk, amit tegnap este vettünk a boltban, mert a hotelben még nincs nyitva a breki. Barcelona a tökéletes város, kellően kicsi hogy könnyen odaérj bárhova, de elég nagy, hogy már legyen metró. A rajtnál nem sikerul találkoznom a londoni csapatommal, Ildi kisér és nyugtat, hogy ne féljek, jó lesz. Felkészules nélkül marcsira jönni? Legkésőbb most felmerül, hogy elment-e az eszem, a 42.2 nem játék. Egyedül állok 20.000 rajtoló között, furcsa érzés, amikor megüti a fülem magyar szó, pont előttem áll két fiú és két lány, magyarok, éppen szelfiznek. Beugrok a képbe hátulról, tízpontos photobomb, méltatlankodva fordulnak hátra. Meglátják a trikómon a "Tűnj ki a tömegből, csak FUSS" feliratot és kérdezik: Te is magyar? Bemutatkozom, mire az egyik srác azt mondja, Várj, nem te szoktál a futóblogon írni? Nyújorkról? Közben az egyik lány már be is taggel a fotón, amit már posztol is. Szerintem nekem elverik a kis seggem otthon, hogy a rajt előtt miféle szöszik jelölnek be, de közben eldörren a rajt, na koncentráljuk.
A tízpontos photobomb
Minden izgalom eltűnik, egy marathon mezőnyben úgy érzem magam, mint a delfin, akit visszaengednek az óceánba. Boldog vagyok, elememben vagyok, mekkora hangulat van, mindenki mosolyog, haha, na megnézlek titeket három óra múlva. Felkészülés hiányában nincs tervem de így nincs semmilyen nyomás sem, úgy futok, ahogy kényelmes. Csak arra figyelek, hogy elegáns legyek, könnyed, mint egy gazella, mert ettől fog sokáig tartani a gép, nem az óvatos csoszogástól. Ildi ír SMS-t, hogy 27 km-nél vár a piros bringáknál a metrómegálló után, meglepően hamar odaérek. Közben találkozom még két magyarral, elsőbálozók, hallottam, ahogy dumáltak mellettem. Összefutok véletlenül Újhelyi Tamással is, akit két éve láttam utoljára a palacsintabulimon a New York Marathon előtt, most meg itt csámpázik előttem Barcelonában.

Egy éve volt pontosan a Paris Marathon, ahol 30 km-től futott velem Ildi, de már nem tudott segíteni rajtam, beszédképtelen túlélő módban érkeztem meg akkor a találkozónkhoz és onnan csak romlott. Ma nem tudom mi van, de ógy találkozom vele, hogy éppen csak bemelegedtem, még van bőven tartalékom, a 4 órás marcsi tempóján belül vagyunk és ezen mindketten meg vagyunk lepődve. 27 km-től a végéig kisér Ildi, nem sokat beszélünk, de rengeteget jelent. Így nem fordulok be, van kihez szólni, van kit figyelni a tömegben, hogy el ne hagyjam, friss maradok fejben is. Tartsuk ezt az 5:40-et, kérdi 35 kilinél? Aha, jó lesz, mondom erősen lihegve. És onnantól ő figyeli a tempót, szól ha gyors vagy lassú vagyok.

A marathon utolsó pár kilómétere olyan, mint egy kényszerleszállás. A pilóták úgy hívják, hogy crash landing és én is inkább erre gondolok. Ahogy a filmben látod James Bondot zuhanni, úgy zuhanok én is. Nincs már üzemanyag, a hajtómű csak lendületből pörög, minden műszer villog és sípol, hogy baj van, de te úgy csinálsz, mintha kontrollálnád a dolgot. Letörik a jobb szárny, ez nem leszállás hanem becsapódás lesz de tudom, hogy a sok műszer közül csak egyre kell figyelni: a pulzusra. Piros már az is, 171-et ver percenként de ezt még pont öt percig bírnia kell, utána felrobban és elájulok. Honnan tudom? Mert már csináltam olyat. Na hol fogunk becsapódni, 41 kilinél vagy kibírja a célig? Csőlátás van, előttem hullanak ki a versenyzők, Ildi kiszáll a mezőnyből és a járdán fut tovább, nem lassulok, 175 a pulzus, még négyszáz méter, fokusz, kar lendül, lélegezz... LEVEGŐ!!

Ez volt a 13. maratonom, márc. 13.-án, 3:57 óra alatt, életem második legjobb ideje, de a legprofibb versenyemnek tartom. A gépem lezuhant, de pontosan a célban robbant fel és én mint egy katapultálás után fekszem pár percet a földön, Barcelona közepén egy éremmel a nyakamban. Felkelek, meglátom a magyar elsőbálozó srácot, akit tizenöt kilinél láttam utoljára, sikerült négy órán belül, elsőre, de most görcsöl a combja, mondom feküdjön hanyatt, lenyújtom a lábát. Megtalálom Ildit és a nyakába borulok, nélküle sehol sem lennék... Megtaláljuk a Midnight Runners-eseket majd egyszercsak szembejön Sziszi, akivel a Vienna Marathont futottam együtt két éve és azóta nem láttam, a feleségét keresi.

Sportos páros
Még bő egy órát maradunk, hogy a csapatunk utolsó tagja is befusson, a fiatal Ben 3:06-ot tolt, a 48 éves -és ezzel a fiatal társaságban egy kicsit furcsán festő- Janet pedig 3:08-at, ezzel harmadik lett a kategóriájában és csalódott volt! Az utolsó srác öt óra felett jött be, de megvárjuk, mert ez egy ilyen csapat. Ez volt Barcelona, nézem a képeket és még most sem hiszem el, hogy ez megtörtént.

Képek: https://picasaweb.google.com/daniel.varga12/BarcelonaMarathon



2016. január 23.

London Midnight Runners

Sok futócsoportnak voltam már tagja, de idén találkoztam egy nagyon különlegessel. Még nem fejtettem meg mi adja a London Midnight Runners varázsát, de valahogy mindenkiből a legjobbját hozza ki emberileg.


2015. májusában mentem le először a kedd esti Midnight Run nevű eseményre, ha jól emlékszem Ani rángatott le, mint ez legtöbbször lenni szokott. Ennyit tudtam: 23:45-kor legyél a Westminster Bridge-nél és éjfélkor fogunk futni 10 km-t. Nekem ennél több nem kell, hogy csomagoljam a pulcsit, a fejlámpát, az ilyen őrültségekhez szükséges cuccokkal van tele a fél szekrényem otthon. Kiváncsi voltam, kik ezek?

Bemelegítés a London Eye előtt nulla fokban
Éjfélre összejött kb. 30 ember és úgy látszott egy Greg nevű szakállas srác itt a főnök, neki köszöntek a legtöbben, ő üdvözölt mindenkit. Egy harmincas évei közepén lévő erős fickót képzelj el, nem kifejezetten futó alkat, a hegymászást inkább kinézem belőle, de a megragadó inkább az a magabiztos energia volt, ami áradt belőle, vele elmennék a Himalájára is. A többiek mindenféle emberek, ducik, sportosak, fiúk, lányok teljesen vegyesen, 25-40 év között.

Az első különleges, hogy zenével futnak, nem is halkan! Hatalmas party az egész. Van három hordozható hangszórójuk, amik ugyanazt a playlistet játsszák egyszerre. Vagyis amikor emberek ittasan támolyognak az utolsó metró felé, pár turista bóklászik a Temze partján, akkor megjelenünk mi harmincan, dübörgő zenével, mint a kis halak az óceánban úgy kerüljük ki villámgyorsan a lassabb halakat és állunk össze csapattá ismét. A spontán szurkolóinknak adunk pacsikat, mire felocsúdnak mi már el is húztunk.

A Westminster Bridge-től a London Eye mellett suhanunk a déli parton, fordulunk a Tower Bridge-nél, el a St Paul katedrálishoz és vissza a Big Benhez. A 10 kilis futás során 4x is megállunk, azt hiszed pihenni? Oh, nem. Felülések, burpeek, planking, squatting, én ezeknél kiköpöm a tüdőmet, de ha a többiek is csinálják, nincs pofám pihenni. Ez a lényege a konditermes oráknak is, vágom, csak én jobban szeretek a szabadban lenni. Na ez egy mini outdoor gym class, futásnak álcázva.

Jövő héten lesz egy éves a London Midnight Runners csoport, még mindig ingyenes, de rengeteg minden változott. A keddi futások este 8-kor kezdődnek, hogy több ember le tudjon jönni, de azért havi egyszer éjfélkor van, csak hogy hűek maradjunk a névhez. Minden vasárnap van egy hosszú futás a Hyde Parkban, 20-30 km közötti távon. Ezen túl vannak speciális események is.

Vasárrnapi hosszú futás a Hyde Parkban Christian vezetésével
November végén volt a Midnight2Midnight futás. Greg és a Core Midnight Runners csapat (róluk mindjárt bővebben) kitalálták, hogy fussuk a szokásos tíz kilis körünket 24x egymás után, váltóban. Szombat 0:01 órától 23:59-ig. Egy sebtiben összedobott weboldalon lehetett regisztrálni, hogy melyik idősávban akarsz futni. A 8 fős Core csapat vállalta, hogy minden órában valamelyikük elindul a körre akkor is, ha senki sem megy velük. A bázis a London Eye mögötti All Bar One Pub volt, akik tök rendesen egy húszfős asztalt adtak nekünk a sarokban, nyitástol zárásig. De ők csak tízkor nyitnak, addig a bejáratuk előtt fagyoskodtak azok, akik éppen a váltásra vártak és a többiek csomagját őrizték. Hangsúlyozom, ez egy teljesen amatőr, improvizált rendezvény.

Mi az akció célja? A regisztrációnál kértek egy 20 fontos adományt a Syria Relief and Development jótékony szervezetnek, amely Törökországban, Jordániaban és Libanonban nyújt humanitárius segítséget sátrakkal, étellel, ruhával szíriai menekülteknek.

Több mint ötszázan futottak, lejöttek újságírók és egy TV-stáb is. Csatlakozott Robert Young aka. Marathonman, aki 370 marathont futott 365 nap alatt, egy kisebb futóhíresség. Összejött 10.000 font (4.1 millió forint)! Vittünk le energiaszeleteket és ásványvizet a többieknek, én fotóztam. Ben, egy amerikai egyetemista, 12x futotta a kört a 24 óra alatt, cudar álmos volt az utolsón, de tartottuk benne a lelket. Esther "csak" öt karikát tolt, de ő vállalta a hajnali 4 órás kört, amit teljesen egyedül futott. Minden órában indult valaki, nem szakadt meg a kör. Ezeket a képeket lőttem.

Az élet ment tovább, de decembertől az átlag 20 fős keddi csapat néha 100 fős is volt, amiből a fele friss tag, ez több héten át, a facebook rajongók száma is többezresre nőtt. Futás közben dumálva kiderült, hogy többen is terveznek menni a Barcelona Marathonra, ami alig pár hét múlva lesz, márciusban. Csak a poén kedvéért csináltak egy facebook eventet: "The London Midnight Runners come to Barcelona", ami egy közösségi futás lesz pénteken éjfélkor, laza tempóban, zenével, a vasárnapi verseny előtti átmozgató a nagy parkban Barcelonában. Gondolta Greg, hogy ha futják a marcsit hatan, hátha eljön még tíz ember a barcelonai futók közül - na nem mintha ismernénk bárkit is ott. Másnap reggel Greg erősen dörzsölte a szémet, mert hihetetlen dolgot látott: Going: 1.6k, Interested: 4.8k, Invited: 1.6k. Vagyis hatezer embernél több rábökött a kis kezével, hogy érdekli. Gondolhattuk volna, hogy a spanyolok mindenben benne vannak, ahol van zene és éjfél körül kezdődik.

Elmondom, hogy én miért tartom különlegesnek ezt a közösséget. Biztos voltál már te is szervező vagy résztvevő különféle csapatokban és többnyire egy-két ember nagyon lelkes és aktív, a többiek legfeljebb lejönnek néha, de mindenki inkább csak azzal a három emberrel beszélget, akivel jött. A London Midnight Runnersnél ez más, talán az éjféli idő, talán a zene, vagy Greg és a többiek energiája, de ez egy hatalmas party, ahol rövid idő alatt csomó barátot szereztem. Kezdettől fogva kerestem a lehetőséget, hogyan tudnék én is hozzájárulni, mit tudnék beletenni. A többiek is. Nálam ez a fotózás lett, viszem a kamerámat minden eseményre és bár sosem kérkedtem velük, a jó képek nem maradnak hatás nélkül. Örültek neki és ma már minden alkalom előtt külön ír Greg, hogy Ugye jössz, mert kellenek a jó képek.

Greg a "Festive Run" karácsonyi futásra beöltözve (c) @tanyaraab
A másik különleges a csapat szinessége. Csak a spontán futás közbeni beszélgetéseim közben megismerkedtem 15+ nációval, egy fotóművésszel, filmrendezővel, egy fashion modellel, biológussal, bankárral, van itt minden. Csak azért, hogy alá tudjam támasztani az érzésemet, megkérdeztem Greget, hogy a Core Team tagjai hol születtek és polgári életükben mivel foglalkoznak?
  • Greg az alapító Lengyelországból, Product Manager egy IT cégnél, Mt. Blanc mászó, hivatásos őrült @gregexploring
  • Christian a társalapító Dániában született és Venture Capital befektető tech cégekben @cdoerffer
  • Oana a gimnasztikai gyakorlatokat vézenyli és Romániában született, egy utazási irodában dolgozik @oanadamian_
  • Tanya Svédországból fotográfiát tanul a University of Arts egyetemen @tanyaraab
  • Esther az örökke mosolygó szőke forgószél angol, marketinges, de amúgy totál geek @estherruns
  • Yasser a Masters képzését tolja a Westminster Business Schoolban és Jordániában született
  • Carlos egy internetes dizájner és Portugáliából jött @csantossilva
  • George egy kőkemény atléta, elképesztő távokat fut, angol, IT-s egy befektetési banknál @george.restall
Miután megkaptam a fenti válaszokat Gregtől, beigazolódott a sejtésem a csapat szinességét illetően, de rájöttem egy másik dologra is. Én ezen srácok egyikét sem úgy ismerem, hogy az angol marketinges vagy a dán befektető. Én úgy ismerem őket, hogy az egyik egy őrült jó futó, aki minden kezdőnek segít edzéstervekkel és technikai tippekkel, a másik ugyan lassan fut, de úgy guggol és fekvőtámaszozik mint egy világbajnok, a harmadik általában velem fut a legvégén, hogy a lassúak se legyenek egyedül és szeret fotózni, a negyedik mindig hoz egy plusz pár kesztyűt a fázósoknak.

Itt senkit sem érdekel, hogy mit dolgozol, mi a vallásod és hogy hol születtél, mert nem ez az, ami meghatározza az egyéniséged. Itt az adja a karaktered, hogy mit teszel bele ebbe a közösségbe. És amikor erre rájössz, onnantól jól fogod érezni magad Londonban.

Képek Tanyától: https://picasaweb/daniel.varga12/MidnightRunnersByTanya



George










Oana






Esther

Yasser


Christian - Tanya - Greg

A kedvenc fekvőtámasz-helyünk