Nem te, te rendben vagy

Minden bevándorló ismeri ezt a mondatot: "Ja... nem te, te rendben vagy". Ez azután hallható, amikor valaki éppen tett egy negatív megjegyzést egy nagy csoportra, pl. minden külföldire vagy minden Kelet-Európaira, esetleg minden magyarra.

Érezted már azt, hogy akarva vagy akaratlanul egy csoporthoz tartozol és annak néhany tagja elrontja a bulit? Biztosan. Lehet, hogy Fradi vagy Újpest drukker vagy és míg te békésen mentél a meccsről hazafelé, közben mások bedobtak pár kirakatot. Az újság tele van negatív hírekkel rockerekről, bankárokról, mindenféle vallásúakról és lehet, hogy egyikbe te is beletartozol. De ha külföldön élsz, akkor jobban kitűnik, hogy külföldi vagy, mint a fradi-drukkerséged odahaza. Bár én fehér vagyok és szőke, nincs nagy orrom se körszakállam, zakóban és borotváltan járok dolgozni, az angolom remek, de ha kinyitom a számat, azért tudják, hogy kb. honnan vagyok.

Az első alkalom amire emlékszem, hogy elkapott ez az igazságtalanság-érzés, az 1989-ben volt, Bécsben. Tizenkét éves voltam csak és családom közel két éve lakott a sógoroknál, ami akkor még a Vasfüggöny túloldalának számított. Nem jártunk sűrűn haza, én a némettanulással voltam elfoglalva, egy év után már szinte otthonomnak éreztem Bécset. A magyarokról kifejezetten pozitív vélemenye volt az osztrákoknak, soha egy rossz szót nem hallottam senkitől, se a suliban se a sajtóban. Aztán '88-ban megkapták az emberek az ún. "világútlevelet", amivel a korábban csak szocialista országokba érvényes helyett már lehetett bárhova utazni. Voltak apró gondok, hogy nem lehetett pl. valutához jutni, de ennek ellenére elindult büszke népünk Trabikkal, Skodákkal, Ladákkal - elsősorban Bécsbe.

(c) mult-kor.hu

Én ezt a hullámot a másik oldalról szemléltem és onnan másként festett e korszak, mint ahogy a magyar köztudat szerintem emlékszik rá. A határnyitás után sokáig nem volt autópálya Bécs és Hegyeshalom között, így a hírhedt 10-es úton járt fél Európa Nickelsdorf-Zurndorf-Gattendorf-Parndorf vonalon Bécsbe. Az alíg 70 km-es szakaszt hamar átkeresztelték "Die Todesstrecke"-re, Ausztria legtöbb halálos balesetét jelző orszagútja lett. Ennek csak egy része volt betudható a keleti sofőröknek, akik szar autókkal, fékekkel, gumikkal, kiégett fényszórókkal és főleg megtömött utánfutókkal közlekedtek. A másik része annak volt köszönhető, hogy a 10-es út valóban nehezen belátható, még csak murvás leállósávval sem rendelkező, keskeny út volt, amin már a határnyitás előtt is voltak gondok a teherforgalom miatt. Az osztrák sajtóban inkább az első felével foglalkoztak ennek a problémának.

A Mariahilfer Strassen tárt karokkal várták a magyarokat, mert a forgalomnak bizony jót tettek az új kliensek. Az én szívem akkor szorult el, amikor megjelentek a "Minden lopást jelentünk a rendőrségnek" táblák a BILLA-ban, de magyarul. Később szlovákul is. Tizenkét évesen is valahogy éreztem, hogy ez furcsa módon rám is árnyékot vet, pedig senki sem tette szóva a suliban a többiek közül. 

Bécs után éltem Stuttgartban, Hamburgban, New Yorkban és sehol sem volt különösebb hír rólunk, mert itt kevés és nem feltűnő csoport voltak a helyi magyarok. Most felejtsük el azt, amit az otthoni politikáról írtak, az egy másik történet. Azt sosem varrják a kintélő magyarok nyakába, hogy mi történik otthon, csak azzal asszociálnak kimondva vagy kimondatlanul, amit honfitársaink kint alkotnak. 

Lépjünk Bécsből majdnem harminc évet Londonba, ahol e sorokat írom ma. Jóval több mint 100.000 magyar él London környékén, étteremben, kávézóban, patyolatban, mindenhol találkozol magyar kiszolgálóval. Lehet a buszvezető is magyar, csak vele nem beszélgetek (pedig kéne, de ne kalandozzunk el). Korábban írtam, hogy az itteni magyar ismerőseimnek semmi problémája nem lenne azzal, ha megszigorítanák a bevándorlók juttatásait, mert mi dolgozni jöttünk ide, nem érünk rá se betegnek lenni, se juttatási formanyomtatványokat kitölteni. Van melónk és toljuk az ipart, befizetjük az adót és felszedjük a szemetet magunk után.

De nem mindenki ilyen. Van ismerősöm, aki az első pár londoni évében úgy dolgozott, hogy nem fizetett adót - mármint azt kicsit se, amit kellett volna. Van olyan is, aki elhozta a Starbucksból a bögrét, mert nem volt odaláncolva - pedig jól keres! De múltkor a lángosos bódénál Camdenben a pultnal hallottam olyan magyar párbeszedet is, hogyan lehet több munkanélkülisegélyhez, családipótlékhoz jutni Angliában. 

Ennél is kellemetlenebb, amikor ilyet olvas az ember a Metró újságban reggel munkába menet: "Hungarian prostitution ring jailed after trafficking hundreds of women into Britain link" vagy "Hungarian sex trafficking gang turn university halls of residence into a brothel link" vagy "Hungarian jailed 25 years after admitting to killing partner in gruesome murder link"... Vajon egy illegális prostitúcióról szóló cikknél miért írják a címbe, nagybetűvel, hogy Hungarian? Nem tudom, de nem esik jól.

Amikor véletlenül meghallom, hogy egy ismerősöm szidja a külföldieket, semmi további szűrőt nem alkalmazva, vagy csak dicsőíti a Brexit-et azt felhozva, hogy végre haza lehet küldeni a külföldieket... akkor én megemlítem, hogy "Hello, én is külföldi vagyok". A válasz: "Ja... nem te, te rendben vagy". De miért nem mondja akkor azt, hogy a törvénysértő külföldieket kéne hazaküldeni, az adót csalókat, a szemetet elszórókat, ha erre gondol? Másrészt pedig miért gondolja azt, hogy az újságban szereplő bűnöző jobban jellemzi az ittélő magyarokat, mint én, Varga Dániel, aki mindig vesz villamosjegyet? Engem ismer személyesen, mégis azt feltételezi, hogy én vagyok a kivétel és az ismeretlen bűnöző a többség? Szerintem én vagyok a többség. 

És itt elgondolkodtam, hogy pl. a cigányokról, arabokról, menekültekről kialakult véleményem mennyire alapszik néhány idióta kihágásain, akiket ráadásul csak az újságból ismerek? És meglátom-e köztük a Varga Dánieleket, akik nem kerülnek újságba, mert felszedni a szemetet magad után az kicsit sem izgalmas?