London és New York nagyon hasonló abban is, hogy mennyire kiürül az ünnepek alatt. Mindkét városban jóval nagyobb a máshol születettek aránya más városokhoz képest és az év végén úgy fest a város, mint egy kolesz hétvégén. Még a hindu főnököm is karácsonykor látogat haza Indiába!
Sok éve élek távol otthontól, de karácsonykor nem hazamenni... csak egyszer volt ilyen New Yorkban. Nagyon üresek voltak az utcák, a boltok egy része bezárt vagy csak röviden nyitott ki, persze rengeteg a turista, de a barátaid mint elutaztak - magányos tud lenni. Abban az évben szerveztem egy kis karácsonyi vacsit magyar barátoknak és megosztottam egy idegennel a kanapémat, még egy pár futócipőt is kapott ajándékba (pár évvel később fényévekkel jobb félmarathont futott nálam, jó helyre került).
Mindenki ismeri az érzést, amikor elutazunk otthonról csak néhány szükséges ruhadarabot viszünk, nem ilyenkor vagyunk a legelegánsabbak. Nekünk kollégistáknak ez fordítva van, amikor hazamegyünk akkor hagyom hátra a változatos ruhatáramat és egy hétig ugyanabban a farmerben látogatom végig a családot és barátokat. Mint egy turista, úgy én is észreveszem, hogyan változik Budapest minden alkalommal, de én értem a feliratokat is. Az idei kedvenceim:
Jöhet itt sárgacsekk, VISA kártya vagy Paypass, bizonyos dolgok nem változnak |
TILOS! És mellesleg élteveszélyes is, te marha |
Ceruzával alatta: "De miért?" |
Nem rajzfüzet - a Sümegi várban találtam |
A két hét alatt a sok családi és baráti beszélgetésből ezek a visszatérő motívumok tűntek fel nekem, idézem:
Kontár itt mindenki, a kőműves, az orvos, az autószerelő, egyik sem ért hozzá, csak összecsapja és még drága is, ezért állok a háta mögött.
Az adót nem fizetem be, jegyet sem vettem és megúsztam, megoldottuk okosba, számla nélkül "Mert hülye azért nem vagyok".
Sűrűn jönnek szóba a pályázati pénzek, a kisember szintjén is számomra meglepően központi téma ez. Az a laptop? Nem kell igazán, de arra volt támogatás, így vettünk. Ha a 90-es évek a privatizációról szóltak, akkor a 2000-es évek a pályázatokról és támogatásokról. Mint ha másképpen nem is lehetne vállalkozást alapítani.
Kevesen kérdeznek, a legtöbben mesélnek...
A "Menjek vagy maradjak?" téma mindenhol, ami nem meglepő, rengetegen költöztek külföldre alig pár év alatt, a fél Dunántúl meg ingázik a sógorokhoz. Ahogy bészelgettem idősebb rokonokkal feltűnt, hogy ez egyáltalán nem új téma. A nagyapám 1930-ban költözott Hajdú-Biharból Pestre, családjából elsőként. Egy másik rokon a II. világháború után mint katona került Pestre és fényesen indult a karrierje. Kérdeztem tőle, hogy nem akart-e a katonaságnál maradni, kicsit tovább a kötelezőnél? Akart, de a földet meg kellett művelni, hazahívták.
Ugyanúgy ma is vannak húszévesek, akik ezzel küzdenek: tanuljak az ország másik oldalán vagy válasszam a közelit? Dolgozzak egy nagyobb cégnél a városban bérlakásban lakva vagy egy kisebben a szomszéd faluba átbringázva? Budapesten és falun ugyanúgy vannak szülők, akik vagy bátorítjak a gyereket világot látni, vagy csak nem ellenzik, vagy kifejezetten az otthonmaradást javasolják. Mert mit tanulnál te azoktól ott nyugaton (ezt Pesten hallottam)? Aztán a földet ki fogja megművelni, a disznót ki fogja levágni, az öcsédet ki hozza el majd a suliból?
Nekem itt Londonban a mindenféle nációból lévő barátaim többsége nem itt született, vagyis ők a "Menjünk!" opciót választották. Nyilván nem jó, ha mindenki elmegy, az pláne nem, ha csak kevesen jönnek vissza, de egyik barátom sem bánta meg, hogy elindult és szerencsét próbált valahol távol, egyedül. Ez viszont nem csak az ő érdeme, erre jöttem rá most, hanem a szüleié és családjáé is, mert amíg ő otthontól távol tanult, addig a föld meg lett művelve, az öcsi el lett hozva a suliból. Megoldották, kitermelték, hogy az a gyerek okosodjon, majd több tudással, szélesebb világlátással, felnőttként tudjon hazatérni. Ehhez nem is kell messzire menni: minden barátom azt említi élete sorsdöntő pillanataként, amikor koleszba ment egyetemre. Teljesen új emberek és gondolatok, hatalmas felelősség és szabadság. Ezzel azt is értem, hogy lehetsz bárki: 18 éven át a környezeted kialakított rólad egy képet és ez a kép alakította a sajat képedet magadról is. A koleszban viszont az lehetsz, aki akarsz, egy teljesen új lap.
Ahogy vége az ünnepeknek, úgy telik meg a London nevű kollégium újra élettel. Megint a saját szobádban alszol, ahol te allítod a fűtést, a saját reggelidet eszed hurka és bejgli helyett, összefutsz a kolitársakkal és beszámolunk egymás karácsonyi szokásairól. A francia barátom mondta tegnap a hazalátogatására utalva, hogy van náluk egy mondás: A családod kapod, a barátaidat választod. Szerintem ez egy magyar mondás, mondtam neki majd ittunk egyet erre. Akkor megnyugodtam, van dráma mindenhol, ettől szép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése