Papírok nélkül - Floridában

Amióta megjelentek a New York-i magyarok és a Papírok nélkül cikkek, néha szoktak írni olvasók a saját történetükkel. Mindegyik egyedi és kalandos, de ez a történet különösen az. Íme egy fiatal magyar jogászlány két éve Floridától, Texason keresztül New Yorkig.

"Tavalyelőtt még szépen haladt a karrierem Magyarországon. Nagyon büszke voltam magamra, a Jogi Egyetemet éppen befejeztem, amikor a barátnőm nagy örömmel mesélte, hogy kimegy Amerikába dolgozni. Megismert egy munkaközvetítőt és a találkozóra én is elkisértem. A férfi elmondott minden lehetőséget, hogy mely államok közül választhatunk milyen órabérekkel. Pl. New Yorkban ortodox zsidó családoknál van házvezető női munka, Philadelphia, Texas és Floridában pedig szállodatakarítást lehet kapni. Persze elhúzta a mézesmadzagot is, hogy idővel akár felfelé is ívelhet a karrier nyelvtudástól függetlenül. Turista vízummal mentünk, tisztában voltunk vele, hogy három hónap után csak saját felelősségünkre tudunk maradni...

Valójában egy nagy adag kiváncsiság és kalandvágy volt bennem is. Florida mellett döntöttünk, Daytona Beach, ahol szállodatakarítást kaptunk mind a ketten. Rá kellett jönnöm, hogy az angol nyelvtudásom köszönőviszonyban sincs az itteni angollal. Két hónapig semmit nem értettem abból amit mondtak nekem, folyamatosan vissza kellett kérdeznem, hogy "Excuse me?"

A legelső benyomásom Floridáról az volt, hogy "Úr Isten! Itt mekkora hatalmas autók vannak!!" A másik meglepő dolog, hogy minden második, túlzás nélkül MÁSODIK autó vagy Mustang vagy Camaro. Viszont minden nap munka után irány a beach! Kb. 200 méterre volt az lakásunk a parttól, így egy kicsit minden nap olyan volt, mintha nyaraltam volna.

Floridában mindenki lassú. Az autók, buszok lassan közlekednek, mindenki ráér, senki sem siet sehová. Ha valaki szalad a busz után, a sofőr készségesen megvárja, senki nem háborodik fel, hogy "Haladjunk már, mert elkések". A buszok is bevárják egymást. Meglepő dolog volt számomra a fűszerek és a sós íz hiánya. Minden szó szerint édes. A sonka, a sajt, a hús, egyszóval minden.  Itt mindenki colat iszik, chipset eszik, folyamatosan a snack megy. Étterembe járnak naponta, ez nem luxus, hanem annyira olcsók a menük, hogy egyszerűen anyagilag nem éri meg főzni otthon.

Nem sokkal később a barátnőm szerelmes lett és elköltözött, a hotelben elvesztettem a munkámat, mert vége lett a szezonnak, így elég kilátástalanul néztem ki a fejemből. Pár nappal később felhívott a munkaközvetítőm, hogy szerzett nekem laundry munkát az egyik hotelben. Másnap kezdtem is. Volt a hotelben még egy magyar lány, ő segített nekem egy krémgyárba bekerülni az éjszakás műszakba. Az egész decembert úgy csináltam végig, hogy este 8-tól reggel 8-ig a gyárban a szalag mellett voltam, majd onnan 9-re mentem a szállodába a laundryba 3-ig, majd vissza 8-ra a gyárba. Egy hónapot bírtam így végigcsinálni heti  hat napban, majd felmondtam a hotelben. Azért a hotelben, mert a gyárban lényegesen többet kerestem. A hotel manager nagyon megszeretett és mondta, hogy ha bármikor vissza szeretnék jönni csak szóljak, nekem mindig lesz munkám nála.

Az éjszakás műszakban összesen ketten voltunk magyarok, mindenki más spanyol, akik persze alig beszéltek angolul. Az egyetlen másik europai lánnyal nagyon jó barátok lettünk, ő már hat éve él idekint, férjhez ment, van két szép kislánya. Lényegében tőle tanultam meg normálisan angolul, mivel másképpen nem tudtunk kommunikálni. A spanyol ragad rád, ha heti 6 napban napi 12 órát olyan helyen dolgozol, ahol veled szemben egy hondurasi nő áll és megállás nélkül csak mondja, mondja, mondja és nem érdekli, hogy te nem érted, akkor is mondja, bizony egy idő után elkezded érteni és a végén meg is szólalsz spanyolul.

Fél évig bírtam a floridai gyárban az éjszakai 12 órás műszakot. Felmondtam, megismertem egy magyar srácot és eldöntöttük, átmegyünk Texasba. San Antonio mellett voltak ismerősei, ahol jóval magasabb órabérért lehetett szállodát takarítani. 18 órát vezettünk három államon át és másnap reggel már munkába is álltunk. Keményebb meló volt a floridai szállodáknál, de jobb volt a fizetés is.

Texas teljesen más, mint Florida. Itt nincs tömegközlekedés, nincs járda, nem lehet kerékpárral közlekedni. Kocsi nélkül sehová sem jutsz el. Mindenhol csak a highway felől tudod az adott Walmartot, McDonalds-ot megközeliteni. Texasban szintén meleg van, de másfajta meleg. Ez már gyilkos, száraz, égető meleg. A hotelben volt szerencsém óriás tarantulával találkozni a laundryban, mérgeskígyókkal a házak előtt, fekete özveggyel, de az ágyak alatt a skorpió sem ritka. Egy texasi erre csak legyint, hogy "óóó ez csak egy skorpió", mint nálunk a szöcske.

A texasi angol teljesen más, mint a floridai. Sokkal gyorsabban beszélnek, és ha megkéred őket, hogy "Please slow down" akkor értetlenül néznek rád. De bárhova bemész, először spanyolul szólnak hozzád. A texasiak igazi "parasztok" és ők bizony büszkék erre. Büszkén viselik veszkó csizmát és a cowboy kalapot a nap minden szakában és mindenhol. Ugyanilyen büszkén köpnek az út kellős közepére és ezen senki nem rökönyödik meg.

Fél év után ennek a szezonnak is vége lett, megszűnt a munkám és miután feléltem a vésztartalékaimat, tovább álltam és New Yorkba vettem az utamat. A Greyhound busszal bő két napot utaztam de hiba volt, repülővel gyorsabb és olcsóbb is lett volna. A két táskán kívül mindenem Texasban maradt, megérkeztem a híres Penn Stationre a 42nd Street-en és mentem a szállásomra. Heti kilencven dollárért csak egy pincében kaptam ágyat, de két év után végre ÁGYON alszom újra!"

A folytatásból kiderül, hogyan fedezte fel a történet hőse élete küldetését egy autista kisfiú mellett New Yorkban, hogy a sok viszontagság mellett mik a nagyon jó dolgok Amerikában és összegezve megérte-e neki az út.