2014. július 21.

Minden falon egy történet

Vasárnap betértem egy konditerembe West Londonban, nem a világ vége, de nem is belváros. Ne nagy helyet képzelj el, egy régi kis templomot alakítottak át, a két szint együtt talán száz négyzetméter, családias környezet.

A falon kirakva pár kép, de más helyekkel ellentétben nem testépítő bajnokságokról vannak a fotók, hanem tagoknak a vicces képei azok. Az első, amin megakad a szemem, egy ötvenes férfi teker valami szobabiciklit és tart egy lapot a kezében, hogy “Best wishes to West 4 Gym”, alatta a felirat: Edzőtársunk Piers teker 5 mérföld / másodperccel, STS-132.



Piers Sellers teker 28000 km/h-val
Gondolkoztam egy picit, hogy na megint hülyeséget írtak, 5 mérföld/sec, bringával nem tud annyival tekerni, ha mondjuk egy repülőn tekerne… de hát az is kb. 500 mérföld/órával megy, sehogysem stimmel, talán egy űrhajón, esetleg. Várjunk csak, ez az STS rövidítés ismerős, Floridában láttam, a NASA központban, ez nem a Space Shuttle missziók kódjele? A képrol nem nagyon derül ki, hogy súlytalanságban lenne vagy egy nappaliban, akkor irány a Wikipedia.

Kéremszépen az STS-132 valóban egy Space Shuttle küldetés, amin Piers Sellers edzőtársunk mint rangidős kutató vett részt. A világűrben teker, tényleg 5 mérföld/másodperccel, és ezen a fotón ezt a konditermet üdvözli, mert pár éve még ide járt edzeni. Oké, erre nem számítottam.

Miért gondoltam, hogy erről írni kellene? Olvasóimnak nagy része a “Papirok nelkul” cikket megtalálva téved ide, vagyis magyarok, akik szeretnének Amerikába menni szerencsét próbálni, papírral, papír nélkül és gőzük sincs, hogy merre induljanak el. Sokszor írnak nekem privát mailt, hogy adjak pár tippet vízummal és mással kapcsolatban, mert nincs nagyon hely, ahol erről lehetne olvasni magyarul. Erre én válaszolok is a legjobb tudásom szerint, sose lehet tudni, lehet ő lesz a következő Linus Torvalds

De lássuk be, a legtöbbjük számára álom marad, el se indulnak mert túl nagy a hegy. Vagy kijutnak és nem lesz American Dream, hanem szívas, sok éven át. Az élet kemény. Néhánynak sikerül, de nagyon kevésnek.

Kitartás, Sose add fel, Kövesd az álmaidat, ezek jó szlogenek, de valójában rohadt sok verejték van egy-egy siker mögött. Én csak maroknyi híres embert ismerek személyesen, közelről, el nem tudjátok képzelni mennyi kudarc van mögöttuk és mennyit dolgoznak. Nem csak a csúcshoz vezető úton, hanem a csúcsra érve is! Piers Sellers története, aki az ű
rbe jutott ebből a zsebkendőnyi konditeremből, erre emlékeztetett.


Csak címszavakban, amit Wikipedián lehet olvasni Piers Sellers életéről:
  • Angliában születik, ahol a biometeorológia doktora és pilóta lesz a légierőnél... itt álljunk meg egy pillanatra és olvassuk el mégegyszer: Air Force pilóta meg bio-izé PhD és kiemelkedő számítástechnikai programozó, 25 évesen!
  • Az USA-ba költözik, a NASA-nál kezd el dolgozni, 29 évesen jelentkezik először asztronautának, de az amerikai állampolgárság hiánya akkor még ezt erősen nehezíti
  • 36 évesen lesz amerikai állampolgár és 41 évesen választják ki űrhajósnak. Ettől még nem repül automatikusan, csak benne van a “repülhetnek” kategóriában egy kétéves kőkemény kiképzés után, aminek részeként Moszkvában is kell szolgálni és kell alap szinten oroszul tudni
  • 47 évesen repüli első földön kívüli misszióját az Atlantis űrsiklóval
  • Összesen háromszor lövik fel ezután, 35 napot tölt a világűrben és hat űrsétán vesz részt


Csak annyi jutott eszembe, hogy egy fantasztikus korban élünk, a lehetőségek korlátlanok. De rengeteget kell dolgozni érte.






2014. július 10.

Team USA Braziliaban

Negy eve meg New Yorkban eltem es a helyszinrol tudositottam, hogyan elik meg a jenkik a Del-afrikai foci vebet. Azota a nemet Jurgen Klinsmann lett az amerikai focicsapat edzoje, aki az utolso nemet vilagbajnoki csapatban volt csatar 1990-ben. Sok valtozott negy ev alatt.

Nem mondom, hogy Amerika foci lazban egne, ne tulozzunk, de mindenki beszel rola. Vegkepp mindenki. Az osszes napi es heti talk show, late night show, Jimmy Fallontol, Jon Stewarton at Steven Colbertig, napi szinten izgulnak a teman. A legjobb megis John Oliver, egy brit humorista de regota USA-ban el es most mar sajat musora van az HBO-n, o foglalta ossze a legjobban, hogy mi is a FIFA, ezt nem lehet uberelni:



Lassan kezdem erteni, mert ok is bevalljak, hogy nem arrol van szo, hogy Amerikaban nem eleg nepszeru a foci, mert szineszkednek a jatekosok es a kemeny sportokhoz szokott amcsik ezt nagyon nem komaljak. Vagy hogy minden feher amerikai diaklany focizik gimiben es ezert naluk inkabb lanyok hobbijakent ismert a soccer. Reszben igaz, de…

Sokkal inkabb arrol van szo, hogy jobban szeretik azokat a sportokat, amik _csak_ az ovek. American Football, Baseball, Basketball, amit nem kell megosztani a vilaggal. Vegulis az angolok is ragaszkodnak a Crickethez, pedig a vilagon par Commonwealth nemzetet leszamitva a kutyat nem tud lazba hozni. De az ovek. Plane utolsonak erkezni egy partyba, ahol mar vannak elit csapatok, ahol megverhet minket akar Horvatorszag is? A nagy USA-nak ez sehogy sem izgato.


Amerikai foci szurkolok

Kozben egy ekkora bulibol kimaradni, ami *A* legnepszerubb sport a bolygon, aminek csak negyevente van vilagbajnoksaga, abbol nem kene teljesen kimaradni, es ha indulunk, jo lenne nem kiesni az elso korben, megiscsak Amerika vagyunk, legutobb ki vert ki minket, Ghana? Na neee. Es akkor leszerzodtettek Klinsmannt meg Jack Bauert.

Azt mindenki tudja, hogy Jurgen Klinsmann foci VB-t nyert a nemetekkel huszonvalahany eve es 2006-ban edzokent az elodontoig vitte oket. A mostani VB elott jelent meg egy tobboldalas TIME cikk rola. En is csak innen tudom, hogy Klinsi kozel husz eve Kaliforniaban el es imadja Amerikat. A 2006-os nemet csapatot is reszben tavolrol, Skype-on keresztul edzette es szandekosan beepitett a nemetek konzervativ jatekaba amerikai elemeket. Spontan, agressziv, rizikos, eloremozdulo, tamado jatekra nevelte a nemet csapatot es majdnem dontobe jutottak vele.

Iden ugyanezt csinalja Klinsi forditva, az amerikai csapatnak tanitja a nemet vedekezest, a pontos passzokat, a csapatkent elindulunk elore jatekot. Es kikkel vannak egy csoportban az amcsik? A nemetekkel, akik ma is a Klinsmann altal lefektetett alapokon edzenek, hiszen Klinsi akkori szarnysegedje Joachim Low a mostani nemet edzo. Ennel bizarrabb nem is lehetne az USA-GER talalkozo. It’s personal.

Klinsmann mint uj U.S. Coach es utodja Low
En az USA-Portugalia meccset Tromsoben neztem, a marathonrol befutottam hajnalban, nappal aludtunk es ejfelkor volt a meccs. Odakint sutott a nap az ejjel kozepen es a hotel lobbiban amerikai marathonfutokkal szurkoltam egy nagy TV elott. Latvanyosan jol toltak az amcsik, szuper jatekkal tartottak sakkban Ronaldo csapatat es csak az utolso percben lett egyenlites a portugalok reszerol. Ez a jatek felpezsditette az amerikai mediat, karnyujtaskozelbe kerult a tovabbjutas.

A hatalmas Amerikanak ugyanis egyetlen elvarasa volt, nem is elvaras, kis remeny, hogy tovabbjussanak az elso fordulon. Ketszer verte mar ki oket VB-n Ghana, Portugaliat es Nemetorszagot pedig nem kell bemutatni. Nehezsulyu ellenfeleket kaptak a csoportjukba, szinte kilatastalan feladat a top 2-be kerulni itt. De nem csak megteltek a kocsmak New Yorkban es LA-ben is, minden korabbinal nagyobb szurkolas volt odahaza. Elfogadtak volna, ha ilyen csoportban megsem jutnak tovabb, de remenykedtek.

Ha feltunt, hogy ujabban kiirjak a VB meccseknel, hogy melyik jatekos hany km-t futott, ezt is az amerikaiak kedveert vezettek be. Ugyanis imadjak a statisztikakat. El nem tudjatok kepzelni, hany jatekos statisztikat kell egy atlagos felnott amerikai ferfinak tudnia, ha hozza akar szolni a kaversarokban zajlo beszelgetesekhez. Hany lepattanot szerez jatekonkent atlagosan, hany yardot dob meg mittudomen. Mindezt abban az orszagban, ahol ugy vesznek kocsit, hogy "A V6-osat kernem, pirosban, koszi". Fene se erti ezt.

A kedvencem az ESPN ket reklamfilmje volt, amiben Kiefer ‘Jack Bauer’ Sutherland konferalta fel az USA-POR es az USA-GER meccseket. Magasztalva az ellenfeleket de kozben buszken vallalva, hogy mi viszont szivvel jatszunk amig meg nem halunk. Nem baratsagos meccsre jottunk, ez haboru. Mindezt Southern American zenere es Jack Bauer hangjan, ez kell az amcsiknak, drama, ver, agresszio! Hogy ilyet szol: “Biztos lattatok az ujsagcimeket. Mi nem olvastuk. Eppen a vert toroltuk le arcunkrol, a sebeinket kotogettuk. Egyesek szerint a nemetek gepek. Szerintunk emberek, akik ugyanugy vereznek. It’s time to move on.” Kis szovicc, ideje tovabblepni ill. tovabbjutni…

1. Jack Bauer konferalja fel az USA-POR meccset az ESPN csatornan


2. Ugyanaz az USA-GER meccs elott - EPIC



Az amerikai focicsapat Braziliaban tovabbjutott a masodik forduloba, eletukben eloszor, es Portugalia mehetett haza Ronaldostul, kevesen hittek volna ezt. Odahaza pedig buszken fogadtak a fiukat es tudjak, hogy remek uton jarnak. Riszpekt!



2014. július 4.

Marathon a sarkkor felett

Valami tényleg furcsa lehet a fejemben, mert amikor tavaly ősszel egy új barátom, akit egy napja ismertem, mondta, hogy ő jövő nyáron marathont fog futni Norvégiában, 800 km-rel a sarkkör felett, én tíz perccel később már regisztráltam is.

A Tromso Midnight Sun Marathon különlegessége, hogy június 21-én, a leghosszabb napon az évben, éjfélkor futják és közben végig süt az arcodba a nap. Mert a nap ott fent északon május és augusztus között nem megy le. Én felszálltam rövidujjúban a napsütéses Londonban és három órával később Tromsoben meglepetten baktattam a géptol a terminálig, szakadó esőben, 3 fokban. Már fentről látszott, hogy Oslo felett egész Norvégia be van takarva hóval. Június utolsó hetéről beszélünk, ez itt még éppen tél. Az éjféli nappal csak próbálják szépíteni a zord valóságot.


Képeim Észak-Norvégiáról: https://picasaweb.google.com/daniel.varga12/Nordkapp  

A prospektusbol - a ho vegulis stimmelt...
Itt a világ végén minden kicsi és családias. A hotelünk száz méterre van a rajt/finishtől, ez még jó lesz, ha tényleg esni fog az eső végig. A mezény mindössze 550 fős. Ebből négyen vagyunk magyarok, Kriszta, aki beszervezett engem, Attila, Andrea és én. Andival a hotel lobbiban már előző nap összefutottunk, Attilával csak a rajtnál spontán, hallottuk ahogy elbúcsúzik magyarul a kísérőjétől. Nem egy 20.000-es mezőny, de van ennek is varázsa. A rajt előtt fél órával eláll az eső, kellemes 5 fok lehet, szélcsend, hosszúnadrág, kesztyű, pulcsi, este 9 óra, RAJT!

Felkészültem minden szinten, az eddigi 8 marathonomból egyetlen alkalom volt, amikor testileg és lelkileg teljesen rendben voltam, 2011 New Jersey 3:53h, nem meglepő módon akkor futottam a legjobb időmet. Most éreztem megint, hogy minden stimmel, rég nem volt ilyen. Érdekes módon ilyenkor is izgulsz, sőt, kifejezetten félsz. Ugyanis ha jó formaban vagyok, az csak egyet jelenthet. Ma nekimegyek, ma nem futni jöttünk, hanem a csúcsért, megjavítani a saját rekordomat, semmi más nem érdekel. Ehhez oda kell mennem, ahol még nem voltam, be a vörös zónába és tartani, tartani, nem megtörni.
Rajt elott elall az eso

Az útvonalat is bemagoltam, kifutunk a reptérhez, 10 kilinél fordulunk, 20-nál lesz az a marha nagy híd, kimegyünk a városból keletre, 32-nél fordulunk, 40-nél ugyanaz a híd mégegyszer majd a Finish a hotel előtt. Ezeket a fordulópontokat precízen fejben tartani sokat segít, nehéz egy hosszú egyenesen végigfutni úgy, ha nem tudod pontosan hol a vége ennek a szakasznak. És tartalékolni kell lelki energiát egy ekkora hídra, hogy amikor jön, rá tudj kacsintani: “Már vártalak, te kis mocsok…”

Annál meglepőbb volt, amikor elindult a mezőny, de visszafelé a pályán. Két km-nél jött a híd, nem húsznál. A fejemben az összes fordulópont felborult és percekig gondolkoztam, hogy talán elrontotta az eleje az első kanyart? Vagy én olvastam rosszul a térképet? Na mindegy, a vége így is 42 km, a GPS óra meg segít. De még a kirakott km táblák is fordítva voltak, először láttuk, hogy 40, utána 37, majd jött a 35-ös tábla. Ugy tíz perc utan esett csak le, hogy ezt direkt csinálták. A norvégok azt írjak ki, hogy mennyi van még hátra, a térképre is, a pályán is. Sehol a világon nem láttam még ilyet.

A nagy hid 2 km-nel

A rajt/cél zonát elhagyva, így este tíz után nem vártam sok szurkolót, de mégis voltak. Nem sokan, minden km-nél volt egy család, aki kijött a háza elé integetni. De rendes szurkolás volt, HEJA HEJA HEJA kiáltásokkal buzdítottak minket és a gyerekek adtak pacsit mindenkinek. Mondjuk az 500-as mezőny elég hamar elvonul, az 5 fok az nekik nem hideg és 63 ország futóit látni idefent északon csak számít egy kis kuriózumnak. Fekete futót nem láttam. Volt egy brazil csapat, akik a pálya menti panzió emeletéről kiabáltak, sörrel a kezükben, a lányok a trikójukat emelgetve rázva a ráznivalót. Valahogy így kell, gyerekek, Go Brasil! :)

Brazil szurkolok Tromsoben
A tengerparti pálya szép, de nagyon be volt borulva, teljesen szürke minden, ezért 5 km után elég monotonná vált. Ekkor találkoztam a nyulammal, ami ismét végzetes lett számomra. Az ideális nyúl az én tempómban fut, letisztult profi a mozgása, tehát  nem lassul, nem gyorsul, tudja mit csinál. Ha ezen felül még nőnemű és jó lábai vannak, az nem kötelező, de sosem hátrány. Pont egy ilyen előzött meg 8 km körül, lehetett talán 25 éves. Akkor követjük egy kicsit. Sok előnye van ennek, nem kell figyelnem a tempót, nem kell figyeljek semmit, a fejem teljesen pihen, nem kell erőlködjek csak pörögnek a lábaim és ha az ő mozgása laza, az megnyugtat engem is, az én mozgásom is laza lesz. Suhantunk el a mezőny mellett, egy örömutazás volt, de ő a 3:30-as marathon tempójat futotta, az én célom pedig 3:50 volt… Ki fog nyírni a csaj, Dani, hagyd elmenni. Jó, mindjárt, még a hídon felhúzatom magam vele aztán felőlem mehet. 

Husz km, ugyanaz a hid visszafele
Pontosan 1:54 órát kellett volna fussak félmarathonra, ehelyett 1:45-tel blokkoltam és persze tudtam, hogy ez nagy felelőtlenség volt. Mégis kirobbanó formában éreztem magam 21 km-nél, semmi bajom nem volt, nyúl elment, toljuk a saját tempónkat innen, minden oké. A marathon a fegyelmezett emberek sportja és a túlbuzgó kezdők megfizetik a tanulópénzt. Dánielnek ma este 25 km-nél hozták a számlát, savasodtam, éheztem, kisebb görcsök itt ott, megkezdődött a szenvedés, amit csak 35 körülre terveztem. Fejben legálabb erős maradtam végig, préseltem a szuszt, bár volt hogy megálltam, de nem pihenés volt, hanem sportos gyaloglás. A végén egy 60 éves magas szikár német nő kínlódott mellettem, néha megállt, majd futva visszaelőzött. Amikor harmadjára állt meg és előredőlt a térdére támaszkodva, megfogtam a vállát és halkan rászoltam: Start walking! You have to walk, Nora! WALK! Felocsúdott és elindultunk együtt az “1 km” tábla felé.

Az utolsó km már a belvárosban volt, éjjel 1 óra, ugyanolyan világos van, mint amikor elindultunk, viszont azok a bulizó fiatalok, akik a rajtkor indultak a kocsmákba, most szembe jöttek, ittasan, miniszoknya-magassarkúban bicegve, kiabálva, kitörő jókedvvel. Én meg ott mászok majdnem négykézláb túlélő módban. Három sarokkal a cél előtt két tagbaszakadt birkozó norvég részeg  mellém szegődik, elkezdenek velem futni és tíz centiről üvöltik a fülembe, hogy UUUUUAAAAAAHHHH, perceken át. Mondtam, hogy Koszonom, de most hagyjatok, meghalok. KONYORGOM HAGYJATOK! És elgondoltam, hogy két lépés múlva megállok és teljes erőből tökön rúgom mindkettőt a sétálóutca közepén, teljesen komolyan gondoltam. Ahhoz képest, hogy az előbb még a sétálás is nehezemre esett, érdekes gondolatok voltak ezek így éjfél után.

Ekkor meglátott hármunkat egy neon ruhás szervező, nyújtotta a nyakát hogy kell-e segítség, én futás közben kinyújtott karral rámutattam és kiáltottam: HELP ME! HELP ME! Vette a lapot, odafutott mellém és leszedte a két srácot rólam, így megúsztam a Tromso-i címlapra kerülést két helyi lakos megrugdosásáért az utolsó száz méteren. Befutottam, elbőgtem magam szokás szerint és az alufólia takarómmal mászkáltam körbe negyed órát, amíg magamhoz nem tértem. Hiába küzdöttem a végén, képtelen voltam behozni négy órán belülre, 4:03h lett.

Ejfel utani finish
Másnap beszéltem a másik három magyarral is, Attila 3:29, Andi 4:28 mindketten hozták precízen a tervüket, Kriszta 4:46 pedíg rossz gyomorral a túlélésért jött és derekasan túlélte. Dani nyilván elfutotta az elejét, erre nem büszke, de mégsem szomorú. Különleges és izgalmas marathon volt a kilencedik, gyönyörű tájon és ezzel a fittséggel akarok menni a tizedikre.

Las Vegas Marathon, november 16, a csillogás városából ki a sivatagba és vissza. Naplemente után. Tucatnyi zenekarral a pálya mentén, revűtáncos lányokkal, fehér tigrisekkel, egy hatsávos kivilágított autópályán. Fejlámpával.