Downtown

2015. április 9.

A kiralyi hot-dog

Mindig felkapom a fejem, ha olyan hirt hallok, ami osszekoti a ket kedvenc lakhelyemet, USA-t es UK-t, ime egy remek gyongyszem a hot-dogrol.

Egy honap mulva valasztasok lesznek Nagy Britanniaban es az aktualis miniszterelnok David Cameron probalja meggyozni a valasztokat, hogy nem is olyan posh o, mint aminek kinez. Persze nem segit, hogy IV. Vilmos kiraly is elofordul a csaladfajaban es ugyanabba az Eton College-ba jart, mint Harry es William hercegek, vagy Ian Flemming, sot a regeny szerint meg James Bond is itt tanult, amig ki nem csaptak. A legnagyobb problema Cameronnal megis a kisugrazasa.

David Cameron es a hot-dog
(c) nbcnews.com

A minap hetkoznapi emberekkel vegyult kockas ingben es egy barbeque partin hot-dogot evett - kessel es villaval. Felrobbant az Internet es mindenki rajta rohogott. A vicces az, hogy ezzel egy olyan tradiciot folytatott, amit VI. Gyorgy angol kiraly kezdett el, igen, a mai II. Erzsebet kiralyno apja.

Tortent 1939-ben, hogy VI. Gyorgy es Erzsebet meglatogattak az Amerikai Egyesult Allamok elnoket, Franklin D. Rooseveltet, hogy a perceken belul kirobbano vilaghaborurol beszeljenek, hogy az akkor meg semleges USA milyen modon tudna segiteni az angolokat.

A laza amerikai elnok a kerti fogadason ajanlotta fel a kiralyi parnak a helyi specialitast egy ezust talcan: a hot-dog. Az angol briodalom kiralya nem tudta pontosan hogyan kellene ehhez hozzafogni, bar Roosevelt elnok eroskodott, hogy Nezze, igy kezzel kell ezt a szadba tolni... A kiraly es neje a kes-villa mellett dontottek.

Ezutan hetekig foglalkozott mindket kontinens sajtoja azzal, hogy vajon a Windsoreknak hogyan izlett az amerikai specialitas es ujjongtak, amikor azt mondtak, hogy jo volt.

Ah, regi szep idok, gondolhatja David Cameron, o nem jott ki ilyen jol a virsli-evesbol.

Forras: http://www.nytimes.com

2015. március 27.

The Naval And Military Club

Fél éve lépett velem kapcsolatba egy befektetési tanácsadó iroda, egy meglévő ügyfelük ajánlott engem, de sose tudtam meg, pontosan ki volt az. A cég egy Wealth Management ház, csak húsz éve léteznek, de Lord Rotschild alapította, ma már az FTSE 100 listán a 82. helyet birtokolják. Egy nagyon exkluzív élmény minden érintkezés velük.

Ma este meghívtak a tavaszi Investors Meeting-jükre, aminek a Naval and Military Club adott helyet. Itt minden lépcső roskadozik a történelemtől, de az angolok mégis lazán adják elő magukat. Laza voltam en is, öltöny, nyakkendő, ahogy a mondás tartja, minden helyzetben viselkedj úgy, mint ha oda tartoznál. Egy pezsgő után nem volt gond.

A Naval and Military Club belülről

A lobbiban tűz ropog, vastag bársony szőnyeg, jobboldalt szivarszoba, baloldalt könyvtárszoba, valaki zongorázik a hallban. Az egyórás pénzügyi évértékelő beszéd előtt Will, az én tanácsadóm még elmondja, miért vagyunk itt. Mármint ebben a házban.

Mielőtt pénzügyi tanácsadó lett volna, Will a hadseregben szolgált és tagja ennek a haditengerész-klubnak. Ezért kölcsönkérheti ilyen rendezvények céljából a klubtermet. Na így jutottam be egy "members only" military klubba Londonban. Az épület az 1600-as évek óta a Duke of Kent tulajdona volt, az egyik érdekes sztori, amikor 1725-ben tűz tört ki, az akkori Prince of Wales (a trónörökös) saját testőreivel és inasaival jött át a Leicester House-ból segíteni. De tűzoltás helyett előbb le kellett verni a csőcseleket, amely már megkezdte a ház kifosztását. Szétvertek mindenkit majd eloltották a tüzet, angolosan.

Kétszáz évvel később az Astor család tulajdonába került a ház, Nancy Astor pedig az angol parlament első női képviselője lett. Ez a Nancy mondta egy ebben az épületben tartott partin a még katonatiszt Churchillnek, hogy "Uram, azt hiszem Ön részeg". Mire a fiatal Winston így válaszolt: "Hölgyem, az meglehet, de Ön pedig ronda és én holnap józan leszek". Egy másik alkalommal Lady Astor azt mondta Churchillnek "Ha Ön lenne a férjem, mérget tennék a teájába" mire Churchill: "Ha Ön lenne a feleségem, meg is innám!"

Az előadás profi és tanulságos volt, utána a 30 vendég és a néhány bankár még beszélgettek egy kis állófogadás keretén belül, hoztak kaja falatokat meg pezsgőt. Én azt kérdeztem a vezető bankártól, hogy szerinte az EU mit fog tudni tenni a renitens déli és balkan országokkal. Azt mondta semmit. Az UK kilépése az EU-ból viszont nem történik meg egyhamar. Ha népszavazásra kerül a sor, az leghamarabb 2017-ben lesz, legkorábbi kilépés 2019. Ezt is jó tudni.

Más néven: "In & Out Club"

Kedves volt mindenki, senki sem volt sznob vagy játszotta az agyát. Ezt nem mondhatom el, ha magyarokkal találkozom mondjuk a Morgannél. Azért mindig jól jön egy jó sztori, szóba került, hogy Stellenbosch milyen szép hely. Én meg bólogattam, hogy már húsz éve is az volt, amikor arra bringáztunk. Oh, kitekertetek Fokvárosból, száz km-t? Nem, mi Port Elizabeth felől tekertünk, onnan kicsit több.

Kiderül Will imád lovagolni és a katonai karrierje végén a Royal Household Cavalry-ben szolgált. Meglepte, hogy külföldiként nem csak tudom mi az, de nagy rajongójuk is vagyok. Meséltem, hogy apám nemrég vett egy lovat és azóta sokkal fittebb és jobb a kedve is. Néha együtt lovaglunk és az a legjobb dolog a világon. Willnek van két tinédzser lánya, kérdem megtanította őket lovagolni? Persze, már négyéves korukban. Mondtam akkor vegyen egy lovat végre és vigye ki a lányokat néha.

Azt mondta, ha ennyire tetszett nekem a királynő születésnapi Trooping the Colour ünnepsége, idén ha van kedvem, eljöhetnék én is. Mármint a tribünre, ahova nem lehet jegyet kapni, de ő mint volt Cavalry tag azért szokott tudni szerezni. Mondtam ennek örülnék. Elbúcsúztunk és a csípős szélben hazasétáltam a St. James Parkon keresztül, a sötétben alvó ludak között.

2015. február 18.

A futás elitje

Nem sajátossága a futásnak, hogy vannak kezdők, lelkes amatőrök és higgadt profik. Mindig fogsz találkozni nálad jobbakkal. Teljesen véletlenül, extrém őrültekkel vagy félistenekkel, ahogy tetszik.

Ugye mindenkinek vannak ilyen haverjai? Akik nem csak vég nélkül vitatkoznak, hogy Canon vagy Nikon, Windows vagy Mac, iPhone vagy Android, Nike vagy Adidas… de még meg is mondják neked a frankót, hogy miért kellene a másikat használni. Miért muszáj azonnal kipróbálnod ezt a diétát és azt az új cipőt.

Legtöbbször a lelkes amatőrök teljesen gyanútlanok azzal kapcsolatban, hogy pl. úgy oktat Bécs tömegközlekedéséről a Vienna Marathon előtt, hogy én ide jártam általános iskolába (meg egyetemre is). Vagy újságolja a résztávos edzésmódszereket úgy, hogy nem csak tizedik marathonomon vagyok túl, de serdülőként tíz évig versenyszerűen futkorásztam.

Néha engem is elkap a lelkesedés, legyünk őszinték. Múltkor nagy dolog történt, lementem egy konditerembe. Azon kaptam magam, hogy evezek azon a zajos gépen és élvezem. Még aznap este megnéztem egy, azaz egyetlen Youtube videót és máris örömmel újságoltam Ildinek a tökéletes technikámat. Ildi 6+ éve edző, ebből él, polca roskadozik a vizsgáktól, mindenféle mozgással és edzéssel kapcsolatos könyvektől. Elnézően mosolygott és nem szólt semmit, majd másnap én kértem elnézést és pár tippet tőle.

A rutinosabb rókák sem tudnak mindent, ők is folyamatosan csiszolják az edzésüket, de az újoncokhoz képest hosszabb távra és kisebb lépésekben gondolkoznak. Nekik a sport nem egy hobbi, hanem az életük része. Az első marathonod évében nem olyan nehéz lemondani a cukorrol és minden buliról, de akik régebb óta csinálják, azoknak már kialakult egy jól működő egyensúly a sport és az élet között. Már nem sérülnek le és sokkal jobban élvezik.

Jómagam az utolsó New York Marathonon éreztem e különbséget, amikor a Staten Island Ferryről leszállva búcsút mondtam a magyar csapatnak, akiket egész hétvégén kísértem, segítettem, nagyon jó fejek voltak, de legtöbbjük még a start előtt egy orával is lázasan vitatkozott, hogy mennyi izoitalt érdemes inni. A rajtnál találkoztam Julival és Daviddel, akikkel évek óta együtt futunk. Olajozott mozdulatok, csendben teszi mindenki a dolgát az utolsó percekben, amikor a 46 éves és többszörös Ironman így szól:

- Jól vagy Dani, minden oké?
- Fáj a vádlim cudarul, jegelem pár napja
- De amúgy fitt vagy?
- Aha, jól ment a felkészülés ezt leszámítva
- Jólvan, ne hagyd, hogy a fejedbe menjen. Rendben leszel. Barna maci volt?
- Hogy mi…?
- Szartál-e, aranyom??
- Megvolt!
- Az a lényeg!

Így beszélnek az Ironmanek. Mellesleg ez volt életem legprofibb versenye, 4 órás tervre futottam 3:59:14-et.

Az évek során volt szerencsém nagyon különleges sportolókkal találkozni, Ironmanek, olimpiai bajnokok, olimpiai edzők, a Balatont egyedül körbefutók, vagy a Mont Blanc körül tájfutók (UTMB), vagy éppen Athénből Spártába vállalkozószelleműek. Semmilyen sportolói múltam nem tesz méltóva velük egy levegőt szívni, de mint kiderült, az elit sportolók a legközvetlenebb és legszerényebb emberek a világon. Nem okoskodnak. Gratulálnak a sikereidhez. Elhívod őket palacsintázni és jönnek, sőt, hoznak lekvárt.

Így kerültem egy tájfutó versenyre - mert a marathonnál hosszabb távokat általában terepen futják. Teljesen más világ ez. A városi futóversenyeknek is jó hangulata van, minél nagyobb, annál jobb, 60.000 emberrel futottam New Yorkban többször és imádtam. De képzelj el egy amúgy ismert és elismert tájfutó versenyt, ahol szombat reggel hét órakor összesen párszáz induló várja a rajtot Londontól 350 km-re a világ végén. A leírásban adtak egy koordinátát, nem volt túlmagyarázva az idejutás, oldd meg.

Nem mindenki Ultra itt, én pl. tíz km-en indulok, haverjaim fél- vagy teljes marathonon és persze vannak az Ultrak, akik 72 km-en. Azon kívül, hogy nagyon családias a hangulat az tűnik még fel, hogy itt a kis távon indulók sem kezdők. Mindenkinek profi cucca van, rutinos mozdulatokkal készül a rajtra, kedvenc csoki, kabalafejpánt, mehetünk.

A konditeremben edzők nehezen értik, hogy akik a parkban futnak, miért nem akarnak futópadra állni. A szabadban suhanni egészen más, anélkül semmi értelme. Na a terepfutás még szabadabb! Egy tengerparton vagy a sűrű erdőben tolni a mérföldeket teljesen felszabadító élmény, nehéz ezután visszamenni a Hyde Parkba vagy a Margitszigetre, új távlatokat fedezel fel terepen. Persze összehasonlíthatatlanul megterhelőbb is. Az első tíz km-es terepversenyem után fáradtabb voltam, mint egy aszfalt 21 km után.

Aszfalton az időt kergetem, terepen csak az érzést. Erdőben hegyre fel-le futni elképesztő magabiztosságot ad, egy tudatot, hogy ha lezuhan a repülő az Andokban és el kell futni 100 km-t a következő faluig, akkor ÉN túl fogom élni. Tudok olyan finoman bánni a testemmel, hogy kibírja és olyan kemény lenni a fejemmel, hogy ne adjam fel.

A legnagyobb különbség aszfalt és terep között talán az, hogy a terepversenyek nem összehasonlíthatóak. Csak az tudhatja, hogy milyen volt, aki aznap ott volt. Az időjárás és a terepviszonyok mindent átírnak. Innentől viszont nincs rajtad nyomás, hogy milyen időt tervezel. Csak te tudod a végén, hogy ezzel az idővel most elégedett vagy-e.

Múlt hétvégén már nem először láttam befutni Kulcsár Andrást egy 9 órás ultra verseny után és megint letört volt. Kérdeztem, hogy van-e olyan, hogy elegédett, vagy a versenyszelleme ezt nem engedi? Andris kicsit gondolkozott, majd így valaszolt: “Talán a Spartathlon befutónal… (ahol 246 km-t 34 óran belül futott, a szerk.) de ott is csalódott voltam, mert jó napom volt, lehettem volna gyorsabb is… de Spártában azért örültem.”