The Naval And Military Club

Fél éve lépett velem kapcsolatba egy befektetési tanácsadó iroda, egy meglévő ügyfelük ajánlott engem, de sose tudtam meg, pontosan ki volt az. A cég egy Wealth Management ház, csak húsz éve léteznek, de Lord Rotschild alapította, ma már az FTSE 100 listán a 82. helyet birtokolják. Egy nagyon exkluzív élmény minden érintkezés velük.

Ma este meghívtak a tavaszi Investors Meeting-jükre, aminek a Naval and Military Club adott helyet. Itt minden lépcső roskadozik a történelemtől, de az angolok mégis lazán adják elő magukat. Laza voltam en is, öltöny, nyakkendő, ahogy a mondás tartja, minden helyzetben viselkedj úgy, mint ha oda tartoznál. Egy pezsgő után nem volt gond.

A Naval and Military Club belülről

A lobbiban tűz ropog, vastag bársony szőnyeg, jobboldalt szivarszoba, baloldalt könyvtárszoba, valaki zongorázik a hallban. Az egyórás pénzügyi évértékelő beszéd előtt Will, az én tanácsadóm még elmondja, miért vagyunk itt. Mármint ebben a házban.

Mielőtt pénzügyi tanácsadó lett volna, Will a hadseregben szolgált és tagja ennek a haditengerész-klubnak. Ezért kölcsönkérheti ilyen rendezvények céljából a klubtermet. Na így jutottam be egy "members only" military klubba Londonban. Az épület az 1600-as évek óta a Duke of Kent tulajdona volt, az egyik érdekes sztori, amikor 1725-ben tűz tört ki, az akkori Prince of Wales (a trónörökös) saját testőreivel és inasaival jött át a Leicester House-ból segíteni. De tűzoltás helyett előbb le kellett verni a csőcseleket, amely már megkezdte a ház kifosztását. Szétvertek mindenkit majd eloltották a tüzet, angolosan.

Kétszáz évvel később az Astor család tulajdonába került a ház, Nancy Astor pedig az angol parlament első női képviselője lett. Ez a Nancy mondta egy ebben az épületben tartott partin a még katonatiszt Churchillnek, hogy "Uram, azt hiszem Ön részeg". Mire a fiatal Winston így válaszolt: "Hölgyem, az meglehet, de Ön pedig ronda és én holnap józan leszek". Egy másik alkalommal Lady Astor azt mondta Churchillnek "Ha Ön lenne a férjem, mérget tennék a teájába" mire Churchill: "Ha Ön lenne a feleségem, meg is innám!"

Az előadás profi és tanulságos volt, utána a 30 vendég és a néhány bankár még beszélgettek egy kis állófogadás keretén belül, hoztak kaja falatokat meg pezsgőt. Én azt kérdeztem a vezető bankártól, hogy szerinte az EU mit fog tudni tenni a renitens déli és balkan országokkal. Azt mondta semmit. Az UK kilépése az EU-ból viszont nem történik meg egyhamar. Ha népszavazásra kerül a sor, az leghamarabb 2017-ben lesz, legkorábbi kilépés 2019. Ezt is jó tudni.

Más néven: "In & Out Club"

Kedves volt mindenki, senki sem volt sznob vagy játszotta az agyát. Ezt nem mondhatom el, ha magyarokkal találkozom mondjuk a Morgannél. Azért mindig jól jön egy jó sztori, szóba került, hogy Stellenbosch milyen szép hely. Én meg bólogattam, hogy már húsz éve is az volt, amikor arra bringáztunk. Oh, kitekertetek Fokvárosból, száz km-t? Nem, mi Port Elizabeth felől tekertünk, onnan kicsit több.

Kiderül Will imád lovagolni és a katonai karrierje végén a Royal Household Cavalry-ben szolgált. Meglepte, hogy külföldiként nem csak tudom mi az, de nagy rajongójuk is vagyok. Meséltem, hogy apám nemrég vett egy lovat és azóta sokkal fittebb és jobb a kedve is. Néha együtt lovaglunk és az a legjobb dolog a világon. Willnek van két tinédzser lánya, kérdem megtanította őket lovagolni? Persze, már négyéves korukban. Mondtam akkor vegyen egy lovat végre és vigye ki a lányokat néha.

Azt mondta, ha ennyire tetszett nekem a királynő születésnapi Trooping the Colour ünnepsége, idén ha van kedvem, eljöhetnék én is. Mármint a tribünre, ahova nem lehet jegyet kapni, de ő mint volt Cavalry tag azért szokott tudni szerezni. Mondtam ennek örülnék. Elbúcsúztunk és a csípős szélben hazasétáltam a St. James Parkon keresztül, a sötétben alvó ludak között.

A futás elitje

Nem sajátossága a futásnak, hogy vannak kezdők, lelkes amatőrök és higgadt profik. Mindig fogsz találkozni nálad jobbakkal. Teljesen véletlenül, extrém őrültekkel vagy félistenekkel, ahogy tetszik.

Ugye mindenkinek vannak ilyen haverjai? Akik nem csak vég nélkül vitatkoznak, hogy Canon vagy Nikon, Windows vagy Mac, iPhone vagy Android, Nike vagy Adidas… de még meg is mondják neked a frankót, hogy miért kellene a másikat használni. Miért muszáj azonnal kipróbálnod ezt a diétát és azt az új cipőt.

Legtöbbször a lelkes amatőrök teljesen gyanútlanok azzal kapcsolatban, hogy pl. úgy oktat Bécs tömegközlekedéséről a Vienna Marathon előtt, hogy én ide jártam általános iskolába (meg egyetemre is). Vagy újságolja a résztávos edzésmódszereket úgy, hogy nem csak tizedik marathonomon vagyok túl, de serdülőként tíz évig versenyszerűen futkorásztam.
 

Néha engem is elkap a lelkesedés, legyünk őszinték. Múltkor nagy dolog történt, lementem egy konditerembe. Azon kaptam magam, hogy evezek azon a zajos gépen és élvezem. Még aznap este megnéztem egy, azaz egyetlen Youtube videót és máris örömmel újságoltam Ildinek a tökéletes technikámat. Ildi 6+ éve edző, ebből él, polca roskadozik a vizsgáktól, mindenféle mozgással és edzéssel kapcsolatos könyvektől. Elnézően mosolygott és nem szólt semmit, majd másnap én kértem elnézést és pár tippet tőle.

A rutinosabb rókák sem tudnak mindent, ők is folyamatosan csiszolják az edzésüket, de az újoncokhoz képest hosszabb távra és kisebb lépésekben gondolkoznak. Nekik a sport nem egy hobbi, hanem az életük része. Az első marathonod évében nem olyan nehéz lemondani a cukorrol és minden buliról, de akik régebb óta csinálják, azoknak már kialakult egy jól működő egyensúly a sport és az élet között. Már nem sérülnek le és sokkal jobban élvezik.

Jómagam az utolsó New York Marathonon éreztem e különbséget, amikor a Staten Island Ferryről leszállva búcsút mondtam a magyar csapatnak, akiket egész hétvégén kísértem, segítettem, nagyon jó fejek voltak, de legtöbbjük még a start előtt egy orával is lázasan vitatkozott, hogy mennyi izoitalt érdemes inni. A rajtnál találkoztam Julival és Daviddel, akikkel évek óta együtt futunk. Olajozott mozdulatok, csendben teszi mindenki a dolgát az utolsó percekben, amikor a 46 éves és többszörös Ironman így szól:

- Jól vagy Dani, minden oké?
- Fáj a vádlim cudarul, jegelem pár napja
- De amúgy fitt vagy?
- Aha, jól ment a felkészülés ezt leszámítva
- Jólvan, ne hagyd, hogy a fejedbe menjen. Rendben leszel. Barna maci volt?
- Hogy mi…?
- Szartál-e, aranyom??
- Megvolt!
- Az a lényeg!

Így beszélnek az Ironmanek. Mellesleg ez volt életem legprofibb versenye, 4 órás tervre futottam 3:59:14-et.

Az évek során volt szerencsém nagyon különleges sportolókkal találkozni, Ironmanek, olimpiai bajnokok, olimpiai edzők, a Balatont egyedül körbefutók, vagy a Mont Blanc körül tájfutók (UTMB), vagy éppen Athénből Spártába vállalkozószelleműek. Semmilyen sportolói múltam nem tesz méltóva velük egy levegőt szívni, de mint kiderült, az elit sportolók a legközvetlenebb és legszerényebb emberek a világon. Nem okoskodnak. Gratulálnak a sikereidhez. Elhívod őket palacsintázni és jönnek, sőt, hoznak lekvárt.

Így kerültem egy tájfutó versenyre - mert a marathonnál hosszabb távokat általában terepen futják. Teljesen más világ ez. A városi futóversenyeknek is jó hangulata van, minél nagyobb, annál jobb, 60.000 emberrel futottam New Yorkban többször és imádtam. De képzelj el egy amúgy ismert és elismert tájfutó versenyt, ahol szombat reggel hét órakor összesen párszáz induló várja a rajtot Londontól 350 km-re a világ végén. A leírásban adtak egy koordinátát, nem volt túlmagyarázva az idejutás, oldd meg.

Nem mindenki Ultra itt, én pl. tíz km-en indulok, haverjaim fél- vagy teljes marathonon és persze vannak az Ultrak, akik 72 km-en. Azon kívül, hogy nagyon családias a hangulat az tűnik még fel, hogy itt a kis távon indulók sem kezdők. Mindenkinek profi cucca van, rutinos mozdulatokkal készül a rajtra, kedvenc csoki, kabalafejpánt, mehetünk.

A konditeremben edzők nehezen értik, hogy akik a parkban futnak, miért nem akarnak futópadra állni. A szabadban suhanni egészen más, anélkül semmi értelme. Na a terepfutás még szabadabb! Egy tengerparton vagy a sűrű erdőben tolni a mérföldeket teljesen felszabadító élmény, nehéz ezután visszamenni a Hyde Parkba vagy a Margitszigetre, új távlatokat fedezel fel terepen. Persze összehasonlíthatatlanul megterhelőbb is. Az első tíz km-es terepversenyem után fáradtabb voltam, mint egy aszfalt 21 km után.

Aszfalton az időt kergetem, terepen csak az érzést. Erdőben hegyre fel-le futni elképesztő magabiztosságot ad, egy tudatot, hogy ha lezuhan a repülő az Andokban és el kell futni 100 km-t a következő faluig, akkor ÉN túl fogom élni. Tudok olyan finoman bánni a testemmel, hogy kibírja és olyan kemény lenni a fejemmel, hogy ne adjam fel.

A legnagyobb különbség aszfalt és terep között talán az, hogy a terepversenyek nem összehasonlíthatóak. Csak az tudhatja, hogy milyen volt, aki aznap ott volt. Az időjárás és a terepviszonyok mindent átírnak. Innentől viszont nincs rajtad nyomás, hogy milyen időt tervezel. Csak te tudod a végén, hogy ezzel az idővel most elégedett vagy-e.

Múlt hétvégén már nem először láttam befutni Kulcsár Andrást egy 9 órás ultra verseny után és megint letört volt. Kérdeztem, hogy van-e olyan, hogy elegédett, vagy a versenyszelleme ezt nem engedi? Andris kicsit gondolkozott, majd így valaszolt: “Talán a Spartathlon befutónal… (ahol 246 km-t 34 óran belül futott, a szerk.) de ott is csalódott voltam, mert jó napom volt, lehettem volna gyorsabb is… de Spártában azért örültem.”

Kulcsár András (c) Hegedűs Katalin

Spartathlon 2014 (c) Hegedűs Katalin

.

Az angol és magyar mentőszolgálat

Micsoda nemzetközi összefogás! A Magyar Mentőszolgálat együttműködésének eredménye a British Heart Foundation-nel. Szerintem zseniális mindkettő.

A magyar verzió:

És az eredeti:

A "Page 3 girl" [NSFW]

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

Három év “Reverse-Couchsurfing”

Ma van harmadik evforduloja, hogy New Yorkbol Londonba koltoztem. Korabban is adtam szallast baratoknak, de Londonban ez teljesen uj mereteket vett fel. Rita baratomhoz kepest, a couchsurfing.blog.hu szerkesztoje, aki kulfoldieket lat vendegul budapesti lakasaban, en ezt pont forditva csinalom: magyar barataim vendegeskednek nalam Londonban.

En a couchsurfing mozgalomrol nemreg hallottam csak es sosem kivantam csatlakozni, sem vendegkent, sem hostkent. Viszont megfogott a szellem, amit New Yorkban lattam. A barataim tobbsege lakotarsakkal lakik egyutt, ket-harom fiu-lany egy lakasban, mindenkinek sajat szoba, plusz egy konyha es egy nappali. Itt van egy lepukkant kanape, sokszor az utcarol felhozva, amit kitett valaki. Ezen a kanapen allandoan vendegek csoveznek par napig.

Ez hozza tartozik a New York-i eleterzeshez, hogy befogadod nem csak barataid, de barataid baratait is. En lakotarsak nelkul laktam a New York-i eveim alatt, de nem mondhatom, hogy tomegesen bombaztak volna ismerosok szallas miatt. Mindenki csak mondja, hogy Oh majd jovok meglatogatni! De aztan New York megis tul messze van es tul draga. 

London Olimpia 2012 - fellendult a kanape-forgalom

Londonban ez erosen valtozott. Kozel van, olcso es minden magyar ismerosomnek van egy rakas haverja mar itt, vagyis nagy a vonzas csak kiugrani egy hetvegere, bulizni. En nem irok blogot a vendegeimrol, de azert egy listam van nekem is. Ime egy rovid osszefoglalo.

Pontosan 40 vendegem volt a londoni kanapemon harom ev alatt. Juli, talan nem banod ha elarulom, te voltal az elso :) A 2012-es londoni olimpia volt az elso nyaram itt, ez kapasbol igen nepszeruve tette a kanapemat barataim koreben. Meg ezen a nyaron jart nalam egy bankar-teniszezo-zongorista baratom New Yorkbol es egy nagyon ismert magyar vallalat CEO-ja is.

Egyik legkedvesebb tortenetem a fiatal lany, aki felmondasa napjan irt egy mailt a Morgan Stanley london_huns listara, hogy “Hello mindenki, felmondtam, kimegyek Londonba szerencset probalni, aki tud olcso szallast, irjon privat”. Sosem talalkoztam vele korabban, de nalam lakott vegul ket hetet. A volegenye kozben Pesten azon faradozott, hogy cege athelyezze Londonba. Segitettem nekik CV-t irni, az en cimem hasznaltak egy ideig, a lany persze kavezoban dolgozott kezdetben es semmi sem mutatott arra, hogy a letminimumrol egyhamar el tudnak mozdulni. Egy evvel kesobb mindketten Londonban, szakmajukba vago jolfizeto allassal, mar ferj es feleseg, es lassan egy eves lesz a gyerek.

A kanapemnak kulon sztorija van, egy barna borkanape, kinyithato agynak, az elso New York-i tavaszomon vettem. Hurcolom magammal most mar ket NY-i es ket londoni lakasomba is. Van olyan ismerosom, aki mind a negy lakasban aludt nalam ugyanezen a kanapen. Szerintem o mar varja, mikor koltozom Californiaba es johet latogatni. Egyelore nincs tervben, de neked fogok eloszor szolni, igerem.

A vandorlo kanape, masodik New York-i lakasomban

Voltak nalam csajok is, fiatalok, csinosak, egyszer harman is egyszerre, egy japan, orosz es koreai szepseg. A bokkeno csak az volt, hogy pont ezen a hetvegen en nem voltam otthon. A szomszednal adtam le a kulcsot nekik. Maskor ugy jott harom lany egyszerre, hogy otthon voltam, a bokkeno itt az volt, hogy hazasok, ket gyerekkel otthon. Az egyik raadasul a legjobb baratom felesege, kijott ket baratnojevel bulizni hetvegere. Meg kell mondjam, hogy 35 feletti hazas nokkel elmenni partyzni Londonban hatalmas elmeny. Ok nem izgulnak, leszarjak hogy tetszenek-e valakinek, kicsit flortolnek, de maguknak sminkelnek es tancolnak, felszabadultan, oszinten. 

Minden vendegemtol tanulok valamit a sajat varosomrol. Drezdabol jott vedegemnek koszonhetek egy csomo londoni ismerost, bemutatott itteni baratainak, akikkel azota is joban vagyok. Munchenbol jott vendegem mutatta meg, hogy Londonban van a vilag legnagyobb hindu temploma Indian kivul, mert o ilyen yoga-rajongo chi-vadasz, de kozben felmarathonokat fut. Svedorszagbol jott magyar baratom -egy roppant tehetseges jazz enekes- mutatta nekem a szerintem legjobb Live Jazz klubot a varosban. Mindenki valami mas miatt jon Londonba, nelkuluk sosem talaltam volna ra e rejtett helyekre.

A tavalyi London Marathon idejen volt nalam egy magyar hazaspar, talan 15 eve nem talalkoztunk. Ferihegyen futottunk ossze kulcsatadasra, ugyanis en pont landoltam amikor ok indultak ki. En is futni mentem, a Vienna Marathon ugyanazon a napon van, mint London. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy en is kaptam szallast egy korabbi vendegemtol. Huba jol ismeri a barna kanapemat New Yorkbol es Londonbol is es szerencsemre most Ausztriaban dolgozik. Amikor megerkeztem Becsbe, igy fogadott: “Itt a kulcs, sor es virsli a hutoben, wifi jelszo az asztalon, most rohanok a baratnomhoz, talalkozunk a befutonal!”. Vilagutazok nem pazarolnak idot.

Ez volt a kivetel, ettol eltekintve csak olyanoknak adtam szallast, akitol nem kaptam semmit cserebe. En is azoktol kapok szallast New York-i latogatasaimkor, akiknek en nem adtam semmit a tarsasagomon kivul. Ez igy van jol. Pay it forward.