2010. október 16.

Pay it forward

Pentek este allok a Grand Central aulajaban, ahol van az arany ora, varok valakire, koran erkeztem, fulemben zene, bamulom az embereket. Rohannak munka utan metrohoz, vonatra fel, le, talalkoznak, megolelik egymast, masok unottan ulnek a foldon, meg soka jon a csatlakozasuk.

Az egyik lepcson ul egy hajlektalan, kis kocsiban mellette a motyoja, latom, hogy nincs rajta cipo, csak valami sizokni-felesegben ucsorog es par foga is hianyzik, hogy no vagy ferfi meg sem tudtam allapitani. De annyira elvoltam a gondolataimban, hogy nem tudott ez a kep kizokkenteni es bameszkodtam tovabb. Kicsivel odebb all egy nagyon csinos fiatal japan lany farmerszoknyaban, kis koffer, latszik hogy raer, meg odebb lehet a vonatindulasa.

A tavolbol csak annyit latok, hogy a japan lany odamegy a hajlektalanhoz, valamit beszelnek, majd a csaj leveszi a sportcipojet, kifuzi es rasegiti az idos ember labara, aki szabadkozik, de elfogadja. Majd visszamegy a csomagjahoz, kivesz belole egy flip-flop papucsot, felveszi es eltunik a vaganyok fele.

True story

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése