2017. február 9.

Az Ellenállás

Nehéz előre látni, hogy mely esemény fogja utcára vinni az embereket. Pláne azt, hogy melyik vonulásból lesz tartós mozgalom. Szemeink most Amerika felé irányulnak, ahol még nem tudni, hogy mi ez a mostani őrület, de érezni, hogy több egy elvesztett választásnal. Messze van, de ránk is hatással van, ha tetszik ha nem.


Donald Trump amerikai elnökké választása egy jó show, vicces nézni, ahogyan egy kívülálló, akit a saját pártja is elutasít, mekkora balhét kavar a primitív Twitter üzeneteivel. Én egy pragmatikus geek vagyok és nincs se kedvem se időm tweetekkel foglalkozni. 

Politikusnál azt nézem, hogy mit csinált még akkor is, ha ez időigényesebb számomra, mint 140 karakterből ítélni. Vajon összhangban van-e amit mond azzal, hogy milyen törvényeket hozott. Kiáll-e tartósan valamiért (attól függetlenül, hogy az nekem tetszik-e), mert ebből sejtem, hogy merre fogja tolni a szekeret. Ha valakinek viszont nincs politikai múltja, akkor a tweetjei csak üres levegő, majd ha csinálsz is valamit. De ezen már túlléptünk, két hete elnök A Donald és fénysebességgel történnek az események. A gumicsont-cunami közepén a kisembert érintő dolgok is komolyan változnak, csak nehéz követni. 

Optimista vagyok, nem csak azért, mert emberek milliói vonultak utcára az USA-ban és szerte a világon. Ez gyönyörű, de van egy ennél nagyobb jelenség is: Az Ellenállás. Híres emberek, civilek, napi szinten hívnak fel akcióra. Konkrét lépésekre, amivel az elnök ismert tervei vagy már meghozott intézkedései ellen nem csak tiltakozni lehet, hanem akár meg is akádalyozni őket. Nem említettem a vesztes Demokrata pártot, mert ők nincsenek benne a buliban, mellékszereplők. Ez egy civil ellenállás és úgy néz ki, hogy csak most kezdenek bemelegedni.

Azért ne menjünk el a globális női felvonulás mellett szó nélkül. Trump beiktatása után két nappal 500.000 nő tuntetett Washington DC-ben, további 5 millió szerte a világon. Mi ellen pontosan? Trump a nőket megalázó megnyilvánulásai ellen ("Just grab them by the pussy"), és hogy az amerikai választók ezt nem utasították el (kellően látványosan). Az megvan, hogy az 1789-es francia forradalmat egy női felvonulás előzte meg? Hétezer nő elment XVI. Lajos palotájához Versailles-ba és megkérdezték vasvillákkal, hogy miért nincs kenyér a piacokon. Négy évvel később Lajos elvesztette a fejét... Van valami feltartóztathatatlan abban, amikor lányok és anyák mennek szembe katonákkal. 

De mi lesz, amikor hazamennek az emberek? Melóba kell menni, a gyereket el kell hozni az oviból, nem lehet vég nélkül tüntetni és ezt választott vezetőink is tudják. Dobjunk nekik egy jelképes engedményt? Csináljunk egy alternatív pánikot? (külso erők! a sajtó hazudik! a civil szervezetek! támadnak a vizigótok!) Várjuk ki és elmúlik? Ez a probléma olyan idős, mint az első király, aki a várából nézte a falon kívüli tömegeket.

Az USA-ban most alakuló mozgalmat élőben nézhetjük. Az Ellenállás él és vannak már kezdeti sikerei is. De még csak két hét telt el. Trump is épp' csak kezd bemelegedni.

Mi ellen tiltakoznak és hogyan? Trump személyisége, stílusa, tweetjei ellen tiltakozni egyszer jó volt, kellett a nők felvonulása, de most kezdődik a piszkos munka, a napi politika. Az Ellenállás talált három konkrét témát, ami ellen érdemes tiltakozni, mert van halvány esély arra, hogy megakadályozzák, módosítsák vagy visszavonják.

1. Cabinet picks, kik lesznek a miniszterek és egyéb fontos pozíciók birtokosai. Az USA-ban minden minisztert jóvá kell hagynia a felsőháznak és itt csak vékony többsége van Trump pártjának (52:48). Vagyis elég ha három republikánus szenátornak vannak fenntartásai egy jelölttel szemben, akkor az nem lesz jóváhagyva. Most lehet megakadályozni egy őrültet, később már nehezebb. 

   a. Oktatás (elbukott ellenállás, de hajszálon múlt): Betsy DeVos lett az oktatási miniszter, aki életében nem járt állami iskolába, a gyerekei sem, mivel egy milliárdos lánya és egy másik milliárdos felesége. Oktatással sosem foglalkozott, ellenben többszáz millió dollárt adott a Trump-kampánynak. Nagy port kavart fel, amikor a 'Congressional Hearing' alatt azt bírta mondani, hogy nem ellenzi az iskolák felfegyverzését, mert veszélyesek a grizzly medvék. Két republikánus szenátor jelezte fenntartásait és így 50-50 volt a voksok száma tegnapelőtt este. Ilyenkor a jog szerint a Vice President döntheti el és Trump alelnöke, Pence, mosolyogva aláírta. Az USA 227 éves történetében először volt szükség erre. Gratulálunk Betsy, mehetnek a puskák az iskolákba.

   b. Külügy (elbukott ellenállás): Rex Tillersont már múlt héten megszavazta a Szenátus (56:43). Rex is egy milliárdos, az Exxon Mobil olajvállalat volt CEO-ja, vannak olajcégei Oroszországban, ezért nem meglepő, hogy vissza akarja csinálni a ruszkikat sújtó szankciókat. Tudod, amiket azért kaptak az egész nyugati világtól, mert katonákkal elfoglalták a Krim félszigetet, amiert katonákkal vannak jelen Ukrajnában, akik többek közt lelőttek egy utasszállító repülőgépet. Rex elődei (Kerry, Clinton, Rice, Powell, Albright, Christopher) lehet hogy kaptak olajcégektől egy ingyen repülőutat, egy vacsorát, esetleg kampánytámogatást, de hogy egy amerikai elnöknek és a külügyminiszternek aktív üzletei legyenek Oroszországban és ezért közvetlen érdekük, hogy Putin jól érezze magát, az baj az egész világnak. De legalábbis Oroszország közvetlen szomszédainak... A lengyelek új tankokat vesznek éppen és nem hiszem, hogy a németektől félnek. És a magyarok...? No de gratulálunk Rex, mehetnek az orosz szankciók a kukába. 

   c. Attorney General (elbukott ellenállás, de valamit nyertek), Jeff Sessions lett A Donald új főügyésze, tegnap este szavazták meg (52:47). Nem milliárdos és nem is dilettáns, ismerjük el, legalább egy jogászt jelöltek. A baj az, hogy 30 évvel ezelőtt Alabama főügyészeként az állam nevében perelt olyan feketéket, akik más idős feketéknek segítettek szavazni. Alabama állam nevében Jeff barátunk beperelte őket és nyert (Alabama egy finom hely). Harminc éve jelölték Jeffet szövetségi bírónak és a Szenátus akkor elutasította rasszista ügyei miatt! Tekerjünk 2017-be, tegnapelőtt Elizabeth Warren fel akarta olvasni Martin Luther King Jr. özvegyének az 1986-os levélet, amit az akkori Szenátusnak írt, egy fél oldalban összefoglalva Jeff komoly karakterhiányosságait. Nem hagyták felszólalni Lizt, aki nem egy aktivista, hanem egy szenátor Massachusettsből! A házelnök az USA 227 éves történelmében először kussoltatta el a Szenátus egyik tagját íly módón. Ha a mai nap legnépszerűbb hashtagje a #ShePersisted, most már tudod miért. Gratulálunk Jeff, mehetnek a feketék a levesbe. De míg megpbálták elvenni Liztől a mikrofont... valójában adtak neki egy megafont. Ma mindenki róla és MLK özvegyéről beszél.

   c. Environmental Protection Agency (ellenállás folyamatban), az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal vezetői korábban kutatók, tudósok voltak vagy hosszú környezetvédelmi múlttal rendelkező emberek. Elvégre ez a hivatal hozza azon előírásokat (és szab ki büntetéseket!), amik megakadályozzák a gyárakat abban, hogy mérget öntsenek a folyókba és telefüstöljék a levegőt. Nos A Donald jelöltje Scott Pruitt tagadja a klímaváltozást és már tucatszor beperelte az Környezetvédelmi Hivatalt. Szerinte a gyártulajdonosok jobban tudják, hogy mennyi füst való a levegőbe. Még kérdéses, hogy megszavazzák-e.

   d. Ki felel mostantól az atombombákért? Secretary of Energy? Rick Perry... nyilatkozatai alapján leginkább Forrest Gump szellemi színvonalához hasonlítanám, csak Rick nem olyan aranyos, pl. azért, mert Texas kormányzójaként 383 ember kivégzését írta alá. Elődje mint energiaügyi miniszter egy atomfizikus professzor volt. 

2. Supreme Court nominee, Trump jelölhet egy bírót a Legfelsőbb Bíróságba, ugyanis a 9-tagú testületben tavaly meghalt Scalia bíró. Óriási hatalmuk van és jelenleg 4 liberális és 4 konzervatív tagja van, így Trump jelöltje lesz a következő években a mérleg nyelve. A neve: Neil Gorsuch. Miért fontos ez Amerikának? Míg pl. Angliában a parlament szavazta meg az azonosneműek házasodási jogát, addig az USA-ban ezt a Legfelsőbb Bíróság döntötte el (mert a konzervatív parlament nem volt hajlandó tárgyalni róla). Vagy amikor megvédték 20 millió amerikai betegbiztositását a parlamenttel szemben. Három pilléren áll az amerikai demokrácia és a Legfelsőbb Bíróság az egyik legerősebb és legfüggetlenebb közülük. Neil barátunkról keveset tudunk, az évek fogják megmondani, jól jártunk-e vele (feltételezem, hogy beiktatják).

Trump beutazási tilalma hét muszlim ország állampolgáraira vonatkozik január 27.-e óta. (Ennek köszönhetően a Budapesti Fesztiválzenekar egyik tagjának a turnézása is átmenetileg kérdésessé vált, mivel magyar-iraki állampolgár a csellós) Az ellenállás nem a parlamentből jött, hanem napokon belül több mint 50 pert indítottak Trump ellen és február 4.-én egy szövetségi bíró felfüggesztette Trump rendeletét. Négy napja alkotmányos krízis van az USA-ban és az ügyet valószínűleg felviszik a Legfelsőbb Bírósághoz. Azért az tudatosuljon bennünk, hogy ilyenkor kell valaki, aki beperli az USA kormányát, nem megy csak úgy magától fel valami a Supreme Court-hoz. Időközben a Facebook, Apple, Google és más nagy IT cégek vezetői levélben tiltakoztak az őket is érzékenyen érintő kitiltásra, több kollegájuk is országon kívül ragadt. Ők is civil ellenállás részei.

sousamachadoarts.com
A bíróságok még sok borsot fognak A Donald orra alá törni, de ehhez kell valaki, aki beperli őt. Jelenleg ez többek közt az ACLU, egy ügyvédeket tömörítő százéves civil-szervezet. Ügyvédek? Civil-szervezet? Ez nem a Soros-féle háttérhatalom? Felőlem nevezheted így is, de bizony pont ez egy nonprofit civil szervezet dolga: jogilag fellépni, amikor a kisembernek nincs erre eszköze. Ki képes beperelni az Amerikai Elnökot? Én nem. Nem véletlen, hogy a diktátorok mindig a civil-szervezetek kiírtásán dolgoznak. Meg a Legfelsőbb Bíróság jogainak megnyirbálásán. Meg a sajtó ellenségként való beállításán. Trump két hét alatt már mindhárom tárgyból tehetségesre vizsgázott és még csak most bontogatja szárnyait. Valahonnan nagyon ismerős ez...

Ha most ilyen nagynak tűnik a tiltakozás, akkor hogyan nyerhetett egyáltalán? Az emberek lusták. A választók 55%-a ment el szavazni és ebből 45%-ot kapott Trump, vagyis a jogosultak 25%-a szavazott rá. A többiek ellene vagy senkire. A mozgalom tagjai tehát ebből a 75%-ből jönnek, meg pár ember, aki időközben meggondolta magát. A 2016-os év szava a 'post-truth': A Brexit-szavazás másnapjan a Google legnépszerűbb kereső-kifejezése Angliában a "Mi az az EU?" volt. Másnap. Barmok.
A post-truth definíciója
A Wikipedia szerint nemszavazók száma 106 millió valójában
Az amerikai ellenállás vezetői nem pártkatonák. A vesztes Demokraták sorsa egyelőre kérdéses. Én ezeket a progresszív vezetőket látom kiemelkedni a sajtóban, akik eddig is híresek voltak, de többnyire elemző cikkeket írtak. Most viszont átlendültek a kritizálásból oda, hogy "Resist! Ez már túl sok ahhoz, hogy csak kritizáljuk". Napi szinten konkrét lépésekre buzdítják az elégedetleneket. Olyan alkalmakra koncentrálnak, ahol van is esély valamit elérni/megakádalyozni, nem pazarolják híveik idejét a helyből vesztett csatákra.

Az amerikaiak showműsorán keresztül könnyebben észrevehetjük, hogy nálunk itthon milyen fékek és ellensúlyok voltak (amíg meg nem szűntették őket) és melyek vannak meg most is, amik megnehezíthetik egy őrült király dolgát. Vajon mire képes a civil ellenállás az óceán ezen oldalán? Én a Brexit ellen fogok tiltakozni, mert nekem ez fáj. Neked mi lesz a harcod?






Az amerikai civil-ellenállás nem-hivatalos vezetői számomra ők:

+ Michael Moore (fb) Oscar-díjas filmrendező, megjósolta Trump győzelmét és azóta minden műsorba elhívjak megmagyarázni a dolgokat. De a magyarázásnál sokkal tovább megy: napi szinten posztolja, hogy ma hogyan és mi ellen lehet úgy tiltakozni, hogy hatása is legyen. Facebook oldala a legjobb forrás egy aktív ellenálló számára. Elsősorban telefonálni kell, a parlamentbe, bizonyos szavazások előtt, olyan államokból, akinek a szenátora esetleg megnyerhető. Okos.

+ Keith Olbermann (fb) a 'The Resistance' címu műsorában foglalja össze a napi őrületet három perces monológjában és érvel annyira kimérten és meggyőzően az ellenállas mellett, hogy másnap minden újsag őt idézi.

+ Joe Scarborough (fb) az NBC műsorvezetője, egy volt republikánus parlamenti-képviselő, tehát Trump pártjának tagja és nem csak bírálja az elnököt, de konzervatívként is ellenállásra szólít fel.

+ Chris Matthews (fb) az MSNBC műsorvezetője, mindig is egy zseni volt, csak a nagyon naprakész embereknek ajánlom

+ Ian Bremmer (fb) A Time gazdasági és külpolitikai újságírója, Stanford PhD, gazdasági kutató és jó a humora is.

+ Dan Rather (fb) a CBS Evening News műsort vezette 24 évig, egyedülállóan tudja kontextusba helyezni egy ötvenéves idősíkon a most történteket. Már John F. Kennedy meggyilkolásánál is híradós volt Dallasban és Nixon elnök megbuktatását is a frontvonalról közvetítette.

+ Fareed Zakaria (fb) a CNN híres indiai-muszlim külpolitikai műsorvezetője mindig nyugodt és kiegyensúlyozott perspektívát ad

+ Bill Maher (fb) az eredetileg standup-humorista az HBO pénteki politikai műsorában elemez vendégeivel, de január óta sokkal határozottabban foglal állást, mint korábban valaha, és nem fél feszegetni vallási kérdéseket sem, én szóltam...

+ John Oliver (fb) három hónapja téli szüneten van a vasárnapi műsora az HBO-n, de jövő héten visszatér és biztos nem lesz kíméletes

+ Trevor Noah és a Daily Show (fb) napi szinten informál a hatalom abszurditásairól a Comedy Centralon, viccesen de komolyan, kap tőle mindenki hideget-meleget.




És a három progresszív szenátor, akiknek minden szava arany:

+ Elizabeth Warren (fb) nagyon remélem, hogy Massachusetts szenátora lesz négy év múlva Trump kihívója és ezzel egy sokkal méltóbb első női elnök, mint Hillary

+ Al Franken (fb) humoristából lett szenátor és mégis a legintelligensebb módon tudja kollegái fejére olvasni kretén dolgaikat

+ Bernie Sanders (fb) Simply The Best, ötven éve a tudomány és a kisemberek mellett áll, az Ellenállás vitatlan eszmei törzsfőnöke.


2 megjegyzés:

  1. Egy hiba: Betsy DeVos nem általában a medvék miatt vinne puskát az iskolákba, hanem a "kellenek e fegyverek az iskolákba" kérdésre válaszolta azt, hogy nem tudja, helyben kell eldönteni, és felhozott példának egy wyomingi iskolát Wapitiben.
    Ami persze butaság, az iskolát megkeresték és nincs puskájuk, kerítésük van, de akkor sem azt mondta.

    VálaszTörlés
  2. http://geri-in-ny.blogspot.com/2017/03/valasztasok-politika.html

    VálaszTörlés