2014. december 13.

Marathon a sivatagban

A tizedik maratonomra valami különlegeset terveztem. Philadelphia, New Jersey, Dubai, Tromsø, Bécs és négy New York után egy régi álmom váltottam valóra: a Las Vegas Rock ’n’ Roll Marathon. Sivatagban, télen. Spontán esküvővel (nem az enyém) :)


A Las Vegas Marathonra nem kell sorsolással bajlódni, pár hónappal előtte online jelentkezel, hitelkártya, ennyi. Ildivel hozzácsaptunk egy kéthetes roadtripet Californiában: Yosemite, Kings Canyon, Sequoia, Joshua Tree és a Mojave sivatag útbaejtésével - és ezek csak a nemzeti parkok voltak.

Két hét az úton, forró sivatagokban és havas hegycsúcsokon, mire Vegasba értünk már csak két tiszta trikóm maradt. Már négy éves a “Tűnj ki a tömegből, csak fuss” futo.blog.hu-s trikó és még bírja. Minden maratonon ez van rajtam, az ünneplőruhám. Valakinek kabalazoknija van, nekem ez (van kabalazoknim is).


Hatodszorra érkeztem Las Vegasba, de még most is ugyanaz a mondat hagyta el a számat, mint első alkalommal: Appám, ezek nem normálisak! Itt semmi sem az. De legalább jól néz ki. És olcsó. A Vegas Hilton fele annyiba kerül, mint egy panzió San Franciscoban, de azért van mindig pár egydolláros a zsebemben, a taxisnak, a bell boynak, de még a szobalánynak is illik a párnán hagyni 3 dollárt minden nap.

Tegnap még Palm Springsben voltunk, megmásztunk egy 3300m-es hegyet, ez az a magasság, ahol már masszívan légszomjad van és ólomnehéz minden lépés. Hatórás gyalogtúra volt hátizsákkal és beleszaladtunk egy negyvenfős US Marines csapatba is. Katonai hátizsakok, kigyúrt pasik, rövid haj, harcedzett arcvonások és obszcén poénok. Civil ruhájuk ellenére elég hamar lejött a foglalkozásuk. Szabadnapjukra ők is a San Jacinto hegyet nézték ki maguknak, hagytuk elmenni őket. Megnyutatott, hogy nem egyedül vagyunk a hegyen, lesz ki visszahozzon a nyakában, ha nem bírjuk tovább. Megbírtuk, visszaértünk naplemente előtt, de hogy jó ötlet volt-e két nappal a maraton előtt egy ekkora túra, az más kérdés. Majd bevisz a rutin… meg a rock’n’roll.

Vasárnap délután három óra és megyünk a Macklemore élő koncertre, rögtön a rajt mellett. Valahol lesz még Snoop Dogg is a pályá szélén meg egy csomó másik zenekar. (Azt hiszem Snoop Lion most már a neve a gangsta rappernek, én kérek elnézést) Az a Meb Keflezighi lesz az iramfutónk, aki megnyerte Bostont, New Yorkot és a legsikeresebb aktív amerikai maratonfutó, pedig már 39 éves. Az 1:45-ös félmaratont futja, direkt a normális emberekkel, jó arc. Ez pont az én tempóm lenne, de én most “fullba nyomom a kretént”.

A mezőny nagyobb része a félmaratont futja, Ildinek is élete első 21 km-e, szuper fitt, csak az a kérdés, hogy jó ideje lesz vagy nagyon jó. Velünk van Zsola is, a rákkenroll hős, a Vad Orchideák énekese és életművész. Volt már gazdag 170 kilósan és csóró 78 kilósan, most valahol a kettő között van. Vele futottam az első maratonomat sok éve Phillyben és egy napon születtunk. Meglepődhetnék, hogy pont akkor költözott Vegasba, amikor én jövök ide futni, de nem teszem. Meghívom egy Red Bullra a benzinkútnál és megyünk a rajtrácsokhoz.

Naplementekor van a rajt, 29.000 ember kiabál, felcsendül az amerikai himnusz élőben énekelve, ahogy az elhangzik a Superbowlon vagy bármilyen tízfős sporteseményen egyaránt. Öt fok van és fúj a szél, nincs melegem két trikóban, kesztyűben. Vár ránk fél óra szürkület, ahogy a narancs fények átváltanak sötétkéken át feketébe, majd négy óra éjszakai futás. Na de Las Vegas a fény városa. Lángnyelvek és ágyúdörgés a rajtnál és dübörög a hangszórókból Bruce Springsteen. Óriási hangulat van!


Az első tíz kilométeren party a világ. Lezárták a “Strip”-et mindkét irányba, a fényekkel teli megahotelek sora csak a miénk ma éjjel, a rácsok mögött őrjöngő tömeg tapsol nekünk. Mindenhonnan zene szól, a Luxor Hotel piramisa előtt egy zenekar élőben tolja a rockot. Ennél látványosabb utcát nem lehet elképzelni, mint ha a New York Times Square jönne veled kilométereken át az összes fényével.

Nyolc km-nél egy fiú és egy lány félreállnak a járdára, ahol már várja őket egy fekete ruhás fehér galléros fickó egy vastag könyvvel a kezében. Ezek házasodnak maraton közben! Ahogy a tömeg elfut mellettük, spontán tapsban tör ki többszáz ember, ők meg nevetve mondják a mondanivalójukat egymásnak, izzadtan lihegve, rajtszámmal, kezük a Biblián. Mellettem egy srác futás közben odakiált nekik: Don’t do it, bro! DON’T DO IT, NOOOO!!! A tömeg röhög ezerrel.
 

A terepet tanulmányozni a legfontosabb. Egy dolog tud megtörni egy maratonon, a monotónia és még Vegasban sem tart a party örökké. Tíz km-nel a félmarcsisok visszafordulnak a Strip csillogó fényei felé, mi akik fullba nyomjuk pedig futunk 25 km-t a pusztában. Tudtam, hogy hosszú lesz, ezért bemagoltam a fordulópontokat. Három hosszú egyenes, egy hosszú emelkedő és 40-nél érünk vissza a fénybe. Las Vegas külvárosa unalmas, kopar sivatag, sötét és hideg. Itt kell fejben egyben maradni és nem leszakadni, a vége már könnyű lesz.

Csatlakozom a 3:55 órás iramfutóhoz már a rajt után közvetlenül. Az első felén annyira jól esik a tempó, hogy többször megállok fotózni, még egy bokrot is megöntözök féltávnál, emberünk messziről látható tábláját könnyedén utolérem. Nagyon profi a srác, minden mérföldnél hangosan mondja a tempónkat és az előnyünk vagy lemaradásunk a céltempóhoz képest. Az elején több mint harmincan vagyunk, szorosan egymás mellett az iramfutó köré csoportosulva, mint a bocsok az anyamaci körül. Van hely bőven, de közel futni egymáshoz pszihésen segít, képtelenség így leszakadni, egy organizmusként mozgunk és nem is kell erőlködni, jön a tempó magától.

35 km-re már csak hatan maradtunk… és előzzük vissza a mezőnyt. Sok futó, aki a 3:30-as sávban indult és most lehagyja őket a 3:55-ös csoport. Szar érzés, voltam a helyetekben, de hányszor! Megpróbáltok ráugrani a vonatunkra, de mi csak mosolygunk. Ez a hatfős szerelvény mint kés a vajon hasít át a mezőnyön, a lassabb futók egy percig sem tudnak ránk akaszkodni, leszakadnak hamar. Az ilyen, tudom jól, ti már csak szenvedtek, mi még toljuk és baromi jó érzés. Fáj már nekem is a tempó, nem is kicsit, de a csapattal futni, tolni le a mezőnyt, hatalmas önbizalmat ad. Kőkemények vagyunk!


39 km-ig tart a lendületem, hagyom elmenni a csapatomat, már csak hárman maradtak. Nincs komoly bajom, nem akar kiszakadni a lábam tövestül, csupán szép egyenletesen fáj mindenem a kisujjamtól a fejem búbjáig. Nyugodt vagyok és fókuszált, gyere Dani, szedd össze magad, kis gyaloglás, még egy kili és vége a pusztának, újra zene, csillogás és rákkenroll. Mellettem hány egy csaj, megállok és átkarolom: “Minden oké, csak víz, JÓL vagy! Come on now, let’s go!” és elindul lassan kocogva, én még sétálok kicsit. Beérek egy nálam is lassabb srácot, megszólítom.

- Hogy hívnak?
- Greg
- Honnan?
- Waterloo, Iowa
- Én meg Dan vagyok Budapestről. Látod az a csávót ott elöl az út közepén a földön ülve?
  (mereszti a szemét)
- Aha, látom
- Az egy fotós… NEM láthat minket gyalogolni. Vágod? Ilyen fotó nem készülhet.
  (nagyot sóhajt)
- Ok… Let’s do this shit!
- See you at the Finish, dude!

Otthagyom Greget, várnak a fények, már hallom a She’s Country rock himnuszt, ne kérdezd honnan, de kívülről tudom és teli tüdőből üvöltöm. A Louis Vuitton es Prada áruházak előtt elfutva tapsolnak a nézők én pedig integetek, kiabálok nekik és verem a mellem 41 km-nél. “COME ON! I’ve just ran a marathon!!!” A tömeg őrjöngve ünnepel, csak engem, nincs itt senki, szanaszét szakadt a mezőny már rég. Így minden futónak személyes taps jár, pláne ha elvetemült fejjel lengeti karjait a feje fölött, mint egy betépett rocksztár. Ez voltam én :)

4:08 órával futok be és meg tudnám ölelni az egész világot. Meglátom az iramfutómat, ott issza a Gatorade-et egy éremmel a nyakában, megölelem őt, megköszönöm, hogy végigvitt minket a sötét sivatagon, nélküle már sokkal korábban szétestem volna. Ahogy mondani szoktam, nem adták ingyen, küzdeni kellett, de csupa öröm volt a tizedik maratonom, hatalmas party, rock fesztivál, fények és lángok. Valahol még egy bárpultot is kitoltak az utcára két rúddal és a pulton táncolt két csaj nagyon kevés ruhában. “Na azert!” gondoltam, már aggódtam, hogy elmúlik a Las Vegas Marathon táncoslányok nélkül, de no para, minden rendben.



2 megjegyzés:

  1. Ildinek mennyi lett az ideje? És jobbat futottál volna a kirándulás nélkül?

    VálaszTörlés
  2. Ildi szuperul futott, 1:50-et kereken, elso felmarcsira, ezzel pont tiz percet vert az en elsomre, ami utan en allni sem tudtam, o meg mosolygott. Fitt es jol fut, ez van :)

    Jo kerdes, szerintem nem volt baj a tura elotte, en nem ereztem semmi negativ hatasat, sot, meg voltam lepodve, hogy ilyen keves trening utan ilyen jol birtam 39 km-ig. A magaslati levegon lenni par orat lehet, hogy meg segitett is.

    VálaszTörlés