A legnagyobb félmarathon a világon

Néhány futóversenyre akkora a túljelentkezés, hogy csak sorsolással lehet bejutni. Idén háromból egy a mérlegem: nem sorsoltak ki a New York és a London Marathonra, de kisorsoltak a Great North Run-ra, Newcastle-ban. Két éve már voltam itt, akkor nem írtam róla, de most már muszáj elmeséljem. Ez a világ legnagyobb félmarathonja. 57.000 futó!

Nem mondom el újra, hogy versenyre járni miért jó. Ez a jutalom a sok edzésért. De amikor az év elején összerakom a versenynaptáram, akkor ezen szempontok alapján választok: melyik verseny NAGY, melyiken különleges a látvány, a táj, esetleg hova mennek a haverok.

Newcastle a hidak városa, sétáltam egyet a verseny előestéjén

De mi van Newcastle-ban, ami ennyire jó? 35 éve rendezik és a város életében az év egyik meghatározó eseménye. Már az első évben éreztem, hogy itt az egész város kint szurkol, imádják a versenyt, jönnek ki családok nagy tálakkal, rajta narancs, gumicukor, banán, csoki, papír törlőkendő, gyerekek pacsiznak, zenekarok a pálya mellett, valahol egy kocsma kis műanyag poharakban sört is rakott ki és sokan vettek belőle.

A "Red Arrows" pedig a Royal Airforce légibemutató-csapata (mint Amerikában a "Blue Angels"). Nos amikor a rajtnál állsz 57.000-edmagaddal és elsorolják a volt nyerteseket, akik kozott ott van mindenki, Paula Radcliffe (marathon világrekorder), Haile Gebrselassie (marathon és 26 másik világrekord), bemutatják az idei elit mezőnyt, hadd említsem csak Mo Farah-t, a Szomáliából bevándorolt de ma már brit olimpiai- és világbajnok... szóval vágod, hogy a világbajnokkal állok itt egy mezőnyben? Jó, van közöttünk pártízezer ember, de akkor is. Na ekkor elhúz a fejünk felett a "Red Arrows" csapat 9 vadászrepülőgépe gyémant alakzatban, piros-fehér-kék csíkot húzva, és Mo Farah ugyanúgy felkiált az adrenalintól ott elöl, mint mi itt hátul, VAAAAAAAAAAAA!!! THUNDER!! Let's GO!!

A "Red Arrows" megdobja az adrenalin-szintünket!
(c) greatrun.org

Na ilyen indulásnál probáld NEM elfutni az elejét! Amikor a rajt egy autópályán van, amit mindkét irányban lezártak nekünk, a közel hatvanezer futó nyolc sávban zúdul le a dombról a Tyne folyóhoz, lábaink előtt hever a város és aki csak él és mozog, az utcán lengeti a karjait. 

Két éve ügyes voltam és időben regisztráltam szállásért a szervezőknél. Szeptember elején az egyetem még pont nem indult el, ezért a város közepén lévő campus összes kollégiumi szobáját kiadják a futóknak aprópénzért. De van még ennél is olcsóbb szállás mindössze tíz fontért: az egyetem tornatermében felállítanak a katasztrófavédelmisek többszáz priccset, egy összecsukható nyugágyat képzelj el, csak katonai fos-zöld színe van. A tornateremnek vannak lezárható fémszekrényei is, meg zuhanyzók, mi más kell? Ja, hálózsákot, párnát hoznod kell. Remek szállás, mert a vonatállomástól csak pár perc séta, a rajt is rögtön itt lesz mögötte, de abba nem gondoltam bele, hogy 500 emberrel egy légtérben aludni milyen, ha tegyük fel csak 10 %-a horkol. Nem sokat aludtam.  

Matratzenlager

Idén nem intéztem szállást, mert barom vagyok, a verseny elötti napon pedig egyértelművé vált, hogy nincs a városban egyetlen szabad szoba sem. Így a vonattal odajutás is kiesett. Jólvan, vezetek, 500 km csak oda, egymagam, a régi kórusom dalait éneklem, a Kodály misét csak egyedül merem (pedig szerintem gyönyörű hangom van). Cserébe kocsival annyi cuccot viszek, amennyit akarok... ez adott egy ötletet.

Kempingeket kezdtem keresni a város közelében. Google, Newcastle, Camping... hopp itt van egy, írok nekik, a gyors mailváltás így zajlott:

• Hello Newcastle Caravan Park, egy sátorhelyet keresek holnapra, köszi
• Hello Newcastle Caravan Park, megint én vagyok, közben rájottem, hogy ti Newcastle-ban vagytok de Ausztráliában, nekem meg az angliai kellene, bocsi hogy zavartam...
• Hello Daniel, a legjobbakkal is előfordul, és a jegyzőkönyv kedvéért, van szabad sátorhelyünk, szeretettel várunk, ha esetleg meggondolod magad
• Köszi, jó arcok vagytok!

Este tízre értem a kempinghez, a világ végén két kis falu között egy erdőben, a bejárata annyira sötét, hogy kétszer elmentem mellette, majd harmadszor a megadott koordinátákhoz érve lehúzott ablaknál a fejlámpámmal világítottam ki a lassan guruló kocsiból és csak így láttam meg. Nem szúrtok ki velem, spóroltok itt a villannyal kis köcsögök, remélem melegvíz azért lesz... Kicsöngettem a háziurat a pizsamájából, letejeltem a tíz fontot és a régi jó sátramat kettő perc alatt vertem fel, tán ki se nyitottam a szemem közben. Volt ő már Afrikában és Arizonában is, nos az angol fű sokkal puhább és zöldebb, cserébe nagyon vizes. Itt nincsenek száraz nyári éjszakák, itt a fű mindíg vizes, ez van. De volt melegvíz. 

Döner egy késdobálóban

A kemping háziura elmondta, hogy ilyen későn már csak két pub van nyitva a szomszédos két faluban és már mindkettőben bezárt a konyha este kilenckor. Innentől csak isznak. De az egyikben van egy pizzéria, ami éjfélig nyitva tart és meg dönert is árul. Hú appám, nem számítottam mislencsillagos helyre, de ez gyakorlatilag egy pult volt egy ház oldalában és tényleg csináltak pizzát és döner kebabot is, az egyik rosszabbul nézett ki, mint a másik. Cserébe minden tinédzser a két faluból itt ült és vihogtak, gondolom nem engedik be őket a pubba, diszkó nincs, itt meg van free wifi, Fanta, haverok. Kiderült az utolsó buszra vártak, amikor megjött el is tűntek mind és ketten maradtunk a pizzériaban Scottal, meg a kiló bárányhús, amit levágott nekem a rúdról.

Jóreggelt! Félmarathon éhgyomorra...? Jöhet!

Ja, a verseny...? Derekas szívás volt. Az adrenalin-dús rajt után türelmesen vártam, hogy elmúljon a fejfájásom, de féltávra nem hogy elmúlt volna, hanem csatlakozott hozzá szívszúrás, oldalszúrás meg egy cuki kis hányiger. Hát igen, az 500 km vezetés, majd egy kiló báránydöner éjfélkor, aztán kemény földön nem-alvás, reggelire egy tegnapi száraz zsömle egy autopályapihenőből... minden csak nem ideális. 

Ennek ellénere beküzdöttem 1:55-re és közben vigyorogtam a világra 21.1 km-en keresztül, óriási szurkolás és hangulat volt, Finish a tengerparton, a befutó után mégegyszer elhúztak felettünk a "Red Arrows" sugárhajtóművei, nyert Mo Farah és burkoltam egy hotdogot rengeteg hagymával. Visszamentem a kempingbe, bezuhantam a sátorba arccal előre és horpasztottam egy nagyot délután. Este indultam csak vissza Londonba, Carmina Buranát énekeltem az autópályán egy éremmel a nyakamban és fagyival a kezemben.

2015-ös befutókép, 1:55:51