Mary New Yorkból

Meglepő találkozásom az egyik példaképemmel.

Amikor New Yorkba költöztem, egyik első dolgom volt a Central Parkban futni. Az első versenyemre ma is emlékszem, 2009 január 10, volt talán mínusz öt fok, a 'NYRR Fred Lebow Classic 5 miler'.

New Yorkban az összes futóversenyt a New York Road Runners futóklub szervezi. Londonban nem így megy, minden versenynek más a rendezője és nehéz informálódni az eseményekről, de New Yorkban a NYRR oldalán megtalálsz mindent. Ők szervezik a New York City Marathont is.

A NYRR elnöke volt az a Fred Lebow, akiről az első versenyemet elnevezték. Fred is megérdemel egy külön cikket, ugyanis Aradon született, Romániában, egy ortodox-zsidó-magyar családba. Még szobra is van a Central Parkban... de ne kalandozzunk el. 

Photo: Fred C Conrad / New York Times

Maryt ezen a versenyen láttam először, ő nyitotta meg a versenyt... Egy kis emelvényen beszélt egy mikrofonba kb. háromezer futó előtt, de nem télikabát volt rajta, hanem futócucc. Beszéde után lemászott a rajthoz és velünk együtt indult.

A verseny után rákerestem Mary Wittenbergre, fiatal korában futott egy 2:44 órás marathont, amivel majdnem bekerült az 1988-as amerikai olimpiai csapatba, de egy térdsérülés véget vetett az elit futó karrierjének. Jogász pálya után lett végül a NYRR elnöke és a New York City Marathon versenyigazgatója, az egyetlen nő a világon ekkora pozícióban.

Az 1987-es Marine Corps Marathon győztese
Photo: New York Times

Itt kezdődött köztünk egy versengés, amiről ő persze semmit sem tudott. Havi egy-két NYRR versenyen indultam és mindig néztem, hogy Mary futócuccban van-e a mikrofon mögött és ha igen, akkor megpróbáltam utolérni a nálam 14 évvel idősebb nőt. Párszor majdnem sikerült, félmarathonokon általában 1-2 perc volt csak közöttünk, egyszer megláttam és rásprinteltem a célegyenesben, de se akkor se máskor nem értem utol.

Egyszer önkénteskedtünk Julival egy NYRR futóversenyen Harlemben és nem vízosztásra vagy korlátépítésre osztottak be, hanem közvetlenül a célvonal mögött állva kellett tereljük a befutókat. A lelkünkre kötötte a NYRR embere, hogy nem hagyhatunk senkit sem megállni, határozottan kell a futókat továbbterelni a vizespoharak felé akkor is, ha össze akarnak esni. Ha megállnak, akkor dugó lesz és mögöttük a többiek nem tudnak teljes sebességgel befutni. Visszafordulni végképp nem hagyhatunk senkit sem.

Olyan húsz méterre vagyunk egymástól Julival, végezzük a dolgunkat, amikor látom, hogy elkezd egy nővel hevesen vitatkozni, még a két karját is megfogja. Közelebb megyek és latom, hogy Maryvel van konfliktusban, aki most futott be, de végül Juli hagyja őt elmenni. Kérdőre vonom:

- Mit veszekedtél Maryvel, nem ismerted meg?

- Csak azt láttam, hogy befutás után vissza akart fordulni én pedig nem engedtem, mire mondta, hogy de ő csak tapsolni akar a futóknak és nagyon jól csinálom amit kell, de őt mégis engedjem vissza, mert neki ez a dolga. És akkor megismertem és elengedtem. Oops...

Saját képem Maryről a Central Parkban, éppen egy félmarathont fejez be 1:39h alatt,
majd fordul vissza rögtön, tapsolni a többi futónak

Azért lett Mary az egyik példaképem, mert egy New York méretű városban, ahol minden hétvegen van egy futóverseny, amin alsó hangon is háromezren indulnak, tudott egy olyan családias hangulatot teremteni, ahol mindenki bevonva érezte magát. Az ő buzdítása után kezdtem el önkénteskedni és rájonni arra, hogy a futóközösség lesz az én második csáladom ideát, távol otthontól. A hangulat, az emberközpontú New York-i versenyek és az itt megismert barátok által lett számomra a futás sokkal több, mint sport, és ez azóta is tart.

Nyolc évvel később itt vagyunk Londonban, megint jánuár van, nulla fok, lábamon futócipő, kezemben kamera, megyek a Midnight Runners kedd esti futására a St Paul katedrálishoz. Itt vannak a cimborák, George, Oana, Máté és Csilla, indul a zene, elindul a ~150 emberből álló csapat a London Eye felé. Valaki kopog a vállamon, hátranézek: Mary Wittenberg áll ott futócuccban és azt mondja:

- Hello Daniel, végre találkozunk! Nagy rajongója vagyok a fotóidnak instagramon!

- (a szám tátva marad)

Most is szuper fitt, csinálta velünk a tabata-gyakorlatokat becsülettel, kicsit beszélgettünk, elmondtam neki, hogy milyen sokat jelentett nekem a NYRR futóklub, amíg kint éltem. Arról hallgattam, hogy évekig kergettem különféle versenyeken... sikertelenül.

2017 a közös szelfi Londonban