Napfelkelte Zamardinal

Évek óta nyúznak otthoni barátaim, hogy buta vagyok, amiért nem jövök el az Ultrabalaton nevű futóversenyre egyszer, mert az nem verseny, hanem az egyik legnagyobb élmény, amit egy futó kaphat az életében. Jópár egyéni marathon után sokáig gondolkoztam, kikkel mernék nekivágni a 24 órás kihívásnak, ahol non-stop kerüljük meg a Balatont, hogy aztán 212 km után beérjünk oda, ahonnan rajtoltunk. Nekem ráadásul ez lenne életem első versenye Magyarországon. Jöjjön pár érdekesség, majd a végén leírom, nekem mit jelentett az egész.

Már 18 éve létezik a korábban Balaton-kör, ma Ultrabalaton néven ismert futás, de igazán csak az elmúlt pár évben lett népszerű. Ez egyrészt egy nemzetközileg is komoly rangú ultra-futás, vagyis a marathonnál (42.2 km) hosszabb táv. Ugyanis vannak, akik egyéniben tolják... 212 km, non-stop. Hetven férfi és hét nő fejezte be idén egyéniben. Meg egy kerekesszékes. Láttam is elmenni, hardcore volt a faszi!

Az Ultrabalaton másrészt a csapatok miatt óriási, ettől elérhető az amatőröknek is. Mert öt- vagy tízfős csapatban már nem olyan vészes az a 212 km, pláne hogy tíz km-enként vannak váltópontok. Innentől el tudod képzelni: végy egy mikrobuszt, benne egy sofőr, öt futó. Ebből egy mindig kint fut, egy másik pedig általában bringával kíséri. Mert miért ne, nem fárasztó egy futó tempójában gurulni és segíthetsz neki, elvenni a ruhát, adni vizet, tájékozódni, mert a földre festett nyilakat nem olyan könnyű követni, ha max pulzussal tolod ki a beled. A busz előremegy és tíz kili után váltunk, két ember be, kettő ki.

A "Pannon Pumák" rajt előtt

Egyszerűen hangzik, de ez logisztikailag nagyon komoly kihívás. Tíz kili mondjuk 60 perc, de az éppen befutott embernek le kell nyújtania, megtörölközni, átöltözni száraz ruhába, busszal kikiveredni a váltópont körüli dugóból, átérni és megtalálni a következőt... Gyakorlatilag nem nagyon pihennek a buszban lévők. Lehet egy busz helyett több autóval menni és egy futónak 20-30 kilit tolni egyben, így ritkábban kell cserélni. Rengeteg változóval lehet itt sakkozni, egy marathon pofonegyszeru ehhez képest!

A balatonvilágosi rajtnál óriási a hangulat szombat reggel, dübörög a Rock'n'Roll a hangfalakból, MCM Sanyosz futólegenda tolja a mikrofonban a vakert, többezer amatőr futó készül a rajtra, izgatottan vigyorog mindenki. Az első szakaszt csak egy ember futja, de a rajtvonalon együtt halad át az egész csapat.

Van itt rengeteg megható történet. A Suhanj Alapítvány fogyatékos embereknek teszi lehetővé, hogy sportoljanak. Tolószékeseknek szereznek futót, aki tolja oket, vakoknak kísérőt, akik fogják a kezüket. Akár 212 km-en át!

Hallottál-e már a DK-Team-rol? Két éve Gergő, egy túlsúlyos informatikus elkezdett 130 kilóval sportolni és ír róla blogot, neve: Dagadt Köcsög. Jó stílusban ír, de fogalma sem volt, hogy sikerül-e egyáltalán a mázsa alá jutnia vagy hogy bárki olvassa-e szenvedéseit, mert kit érdekelne már. Egy évvel később ötven ember járt le vele a Margit-szigetre futni, DK feliratú neonsárga pólóban. Lefogyott, a futóklubban megismerte barátnojét, aki elkísérte első marathonjára Berlinbe, aminek 38. km-énél Gergő megállt fél percre és megkérte Enci kezét.

Idén több mint száz futó vágott neki a Balatonnak Dagadt Köcsög feliratú pólóban. Ötletes csapatneveiket trikóikon láttam, káDKerülok, HasaDK, VaDKörték, HullaDK, mindig tapsoltam nekik, ha láttam őket a pályán. Az ő elit-frakciójuk a Nehézbombázók nevű csapat, akik simán száz kg felett vannak, keveset és lassan tudnak csak futni egyszerre. De eljöttek és futnak. Lelkesedésük annyira magával ragadó, hogy egy sztárfutó is melléjuk állt. Lubics Szilvi többszörös magyar ultrafutó-bajnok. Megnyerte a 246 km-es Athen-Sparta futás női számát és tavaly első lett a 212 km-es Ultrabalatonon is, nem a nők között, hanem az egész mezőnyben! Idén a Nehézbombázókkal futott.

Zsuzsi főleg esős szakaszokat kapott, de itt épp sütött

Személyes vizekre evezve.... A csapatom tagjai csak rajtam keresztül ismerik egymást. Van, akit regóta ismerek de gyengébb futó és van erős futó, akivel három hete találkoztam először - rizikó mindkettő. Más országokban élünk, ezért a rajt előtt egy nappal találkoztunk először, addig csak email. De jó érzésem volt, szuper arcok, magam miatt aggódtam talán. A rajt után több óra is eltelt, mire kezdtem megszokni, hogy most csapat vagyunk. Régen sok túrát vezettem, cserkészeket, többhetes bringatúrák távoli országokban, hegymászások, napközben is csopvez vagyok, de a futás nekem mindig az egyéni maxról szólt, az én belem és addíg tolom, amíg jólesik - vagy azon túl. Most az egóm toltam vissza és arra figyeltem inkább, hogy mindenki jól legyen, bátorítottam, vittem pokrócot a váltópontra befutónak, esernyőt, kaját, és hangsúlyoztam, hogy nem kell sietni, csak az élményért jöttünk.

A Balatont nem lehet eleget dícsérni, egyben látni pedig különösen gyönyörű. A magas partokat Almádinal, a Tihany előtti emelkedő (szakadó esőben az igazi!), Badacsony vulkánjai és borvidékei majd a naplemente Keszthelyre befutva. Én úgy emlékeztem, hogy sosem voltam egy nagy Balaton rajongó, alíg voltam ott párszor. Tévedtem. Valójában minden faluban elöntöttek az emlékek, hányszor tekertünk le bringával Pestről Siófokra, Szántódon csókoltam meg első barátnőmet, Csopakon kikaptam egy tenisztornán, Füreden céges tréningen csúnyán berúgtunk, Szárszón ellopták a bringám és Zamárdiban összevarrták a szemöldököm. Minden sarkon volt egy emlék.

Dia arca csal, ömlik az eső.
Marci őszintébb.

Már a rajtnál és aztán a váltópontokon is összefutottam ezer éve nem látott barátokkal. Várom Marcit Dörgicsénél, felnézek és: Helló Tünde, hátte, hova lettél a kórus után, ahol Carmina Buranát énekeltünk tíz éve? Család, gyerek, most meg itt futok - wow, jó volt látni, hajrá. A kedvenc szakaszom Keszthelyre befutni volt: naplemente, már 8 órája futunk, csodálatos fasorok a bringásút mentén, jobbra a Badacsony utolsó dombjai, balra a kék Balaton, nádasok. Hideg van, a pulcsimat odaadom Diának, aki bringán kísér, hogy ne fázzon én pedig tolok a tempón, hogy én se. Nem sokat beszélünk, de nagyon jó nem egyedül futni.

Érdekes módon nem a több órás eső volt nehéz az első felében, hanem a száraz, de sötét éjszaka a déli parton. Nagyon nehéz éjjel futni. Az egész tested lekapcsol, enni/inni sincs kedved, akkor meg nincs kraft. Van benne szépség is, Balatonszárszó teljesen kihalt utcáin cuppog a vizes cipőd, fejlámpával nézed a lila nyilakat az aszfalton, valahol a távolban van előtted egy másik futó, szép lassan behozom, amikor átszalad előttem a sötétben egy süni. Majd még egy :)

Az utolsó néhany szakaszon már eléggé le van robbanva mindenki, én 45 km-nél tartok, a többiek kicsit kevesebbnél, még vár rájuk egy tízes fejenkent, de nagyon késő van, cudar álmosak vagyunk, én is. Izgat nagyon, hogy legyen egy ötven km-es napom. Aztán látom, hogy ha most belehúzna mindenki, befuthatnánk húsz órán belül, meglepően jól haladtunk - eddig. De nagyot nyelek és elvetem mindkettőt, csak a csapat számít, hogy ők jól érezzék magukat és hogy mindenkiből kihozzunk a legjobbját.

Keszthely fele lepem at a 120 km-t

Napfelkelte Zamardinal

Elcserélek pár szakaszt, nem is értem miért raktunk Diára 15 km-t reggel négy órás kezdéssel, átvállalok pár kilit mindenkitől. Senkinek nincs már száraz ruhája, hideg van de futunk be Zamárdira és lassan pirkad. Megtolja Pavli is meg én is, álmosak vagyunk de már nincs sok hátra. Zsuzsi egy hős, hajnal ötkor övé az utolsó emelkedő Balatonvilágosra, mi a befutó előtt várjuk és már hallom Sanyosz mester vidám hangját a hangszórókból. Dia, Dani, Marci, Pavli & Zsuzsi kézenfogva futnak be a 212 km tábla alatt... megvan! Örülünk, de nagyon álmosak vagyunk.

Lobogtatva hozza Dia a nyomtatott eredményt és a faradtságtól kimerülten, de mosolyogva kiabál! 19:59:46 - tizenegy másodperccel vagyunk húsz órán belül. Nekem pedig meglett az 53 km, holott nem volt cél. Na most már nagyon örülünk :) Köszönöm a Pannon Pumák csapatnak, hogy veletek futhattam. Megtiszteltetés volt.

E ket cipo bizony korbement