Occupy Wall Street

Fiatalok sátraztak hónapokig a New York-i tőzsde előtt - a sátrak mára eltűntek, de vajon tud-e Amerika még ugyanúgy tekinteni a felső tízezerre? 

Sokat olvashattunk mostanában az Occupy Wall Street mozgalomról. Röviden: tavaly szeptemberben pár fiatal kiment tüntetni a New York-i tőzsde elé, majd ebből tízezrek lettek több amerikai nagyvárosban és hónapokig maradtak, amikor végül elkergette őket a polgármester. A zavaros plakátok alapján annyi jött le, hogy szerintük Le a politikusokkal, le a bankárokkal. Európai szemmel nincs ebben igazából semmi különös. Amitől mégis érdekes, az a vita, amit az egész elindított USA-ban, a felső-tízezer vagy más néven " 1 vs. 99% " téma. Amerikának ez egy nagyon komoly identitás-krízis és mivel elnökválasztási évben vagyunk, idén novemberig választ kapunk arra, milyen mottóval fognak megpróbálni kimászni belőle.

Amit mi Európából nem értünk, az az amerikaiak szilárd hite a szabad kapitalizmusban. Pont az ellentéte a mi magyar utáljuk-a-gazdag-embert mentalitásunknak. Amerikában a szegény ember is meg van róla győződve, hogy a gazdag egy rendes iparos, aki nagyon tehetséges és sokat dolgozik és ha én is sokat dolgozom, én is gazdag lehetek. Az American Exceptionalism felfogás, hogy Amerika alapvetően más nemzet egyik fő pillére, hogy e nemzetet nem a közös vér, nem a közös vallás vagy történelem tartja össze, hanem a közös eszmébe vetett hit. A vallás- és szólásszabadság mellett a piacok szabadságát is jelenti az American Dream.

Az egyik legpozitívabb jelző e kontinensen a "vállalkozó" - ennél jobban nem is jellemezhetném a felfogáskülönbséget. Entrepreneurship - nagyon büszkék rá, hogy az ő rendszerük nem unalmas alkalmazottakat nevel, hanem a rizikóvállalásra serkent. Találj ki egy terméket, keríts befektetőket, tedd fel a házad, vagyonod, dolgozz éjjel-nappal és ott lesz a képed a Time Magazine címlapján. A mai napig imádják az ilyen történeteket, amikor pl. az újságok a "Linsanity" jelenségről írnak. Tajvani bevándorlók itt született fia, a semmiből jőve kapott egy lehetőséget a szebb napokat látott New York Knicks kosárlabdacsapatban, majd Michael Jordan rekordjait döntögető nyerés-sorozatot produkált - akkor minden amerikai könnybe lábadt szemmel örül a bevándorló sikerének. Mert ez csak Amerikában történhet meg és jó egy országban élni, ahol ilyen lehetőségek vannak, az American Dream él!

Egyetért a szegény, a módos és a gazdag ember egyaránt, hogy a piacokat és a nagyvállalatokat nem szabad szabályozni. Egy ideális világban a munkaadónak érdeke jól bánni a munkásaival, különben az elmegy másik gyárba dolgozni. Nem kell az államnak ebbe nagyon beleszólnia az amerikaiak szerint. Az USA az egyetlen fejlett ország, ahol semmilyen törvényben foglalt fizetett szabadság nem létezik. Az munkáltató adhat ilyet, de nem köteles. E laza felfogás eredményeképpen a cégek általában évi 12 nap szabit adnak, de a legtöbb amerikai nem él vele, a dolgozók fele nem veszi ki az összes napot. Európát egyetlen jelzővel le tudják írni, a szocialista országok, utalva ezzel a nálunk terjedelmesebb juttatásokra, pl. a 25+ nap szabi számukra puszta henyélés. Ebben nincs igazuk, a műveltebb amerikai sajtó is leírja időnként, hogy a fejlett európai országok kevesebb munkaórában több GDP-t termelnek mint az USA, de az átlag amerikai választó nem olvassa ezeket. Ellenben boldog, hogy a létező világok legjobbikában élhet.

E boldog gyanútlanság kezdett el repedezni tavaly és sodorja veszélybe az egész felfogást, a népformáló hitet, ha nem találnak gyorsan választ a kérdésekre. A "1 vs 99%" címkével láttak napvilágot olyan elemzések, miszerint USA-ban a leggazdagabb 1% birtokolja az összes javak egy harmadát, miközben 50 millió embernek nincs egészségbiztosítása. De nem ez mellbevágó, hanem a trend, az olló ugyanis nyílik, a felső 1% egyre jobban elhúz fölfelé. 1970-hez képest az amerikai nagyvállalati menedzserek átlagfizetése plusz 400%. Az átlag Corporate America munkásnak mínusz 10%! A hitelválság után napi szinten olvassuk, hogy a nagy cégek bizony kihasználták a szabad rendszert, a bankok átverték a hiteleseket, a gyárak külföldre viszik a gyártást, közben Amerikában rekord szintű a munkanélküliség. Most először kezd világossá válni az amerikai középosztály számára, hogy a felső tízezer nem járt pórul a hitelválságban. A gazdagok gyarapodnak de a szociális felemelkedés állítólag egyre nehezebb a lehetőségek országában?

Választási évben vagyunk és máris érdekes nézni, hogy a két párt miként dolgozta fel a közfelfogásban végbement változást és milyen üzenettel rukkolnak elő. A választók döntéséből hamarosan látni fogjuk, tényleg változott-e bármi vagy marad minden a régiben. Segítsük a gazdagokat és a szabad verseny majd garantálja, hogy ezzel a munkások is jól járnak, vagy kicsit korlátozzuk a tehetősebbeket, hogy nagyon ne szaladjon el velük a ló? Tradicionálisan mindkét párt sokkal üzletbarátibb, mint bárki Európában, de mégis a konzervatív republikánus párt az olaj- és fegyverlobbi meg a Wall St. kedvence. Az idei választási szlogenek alapján a konzervatív Mitt Romney azt mondja, csökkentsük az adóterheket a gazdagokon. Ez Európában eladhatatlan volna, de USA-ban az emberek jelentős része meg van győződve arról, hogy a gazdag ember a gazdaság motorja, akik vasutat építenek a vadnyugatra és munkahelyeket teremtenek. Ha könnyítjük a dolgukat, akkor sikeresebb vállalatokban több ember talál munkát, vagyis a jólét fentről lecsurog. Olyan szinten, hogy az összes republikánus elnökjelölt buszkén kampányol azzal, hogy elnöksége első napján bezáratná az EPA-t, a Környezetvédelmi Hivatalt, ami ellenőrzi a gyárak szennykibocsátását és megbüntetheti pl. az előírásokat megszegő vízszolgáltatókat, akik mérgező vizet adnak a népnek. Be kell zárni e hivatalt, mert az ilyen kontroll csak gátolja a cégek növekedését és a szabad piac ilyen intézmények nélkül is rendezi majd, ki a jó vízszolgáltató és ki nem…

A címvédő liberális Obama sem akar ujjat húzni támogatóival a Wall St-en, de maga mögé állított olyan embereket, mint az ultra-gazdag Warren Buffett, aki hangoztatja, hogy nevetségesen alacsonyak az adók a gazdagok számára, mert abszurd, hogy ő kisebb adókulcsot fizet, mint a saját titkárnője. Obama szerint mindenki vegye ki az igazságos részét a gazdasági válságból és ehhez adókat kell emelni.

Nos az adóik valóban rekord alacsonyak. A múltban egy adóemelés nem vetette vissza a gazdaságot és a két háborút is ki kell fizetni valamiből. Ellenben az amerikai munkáltatókat sújtó egészségügyi terhek messze más országok felett vannak. A hadügyre többet költenek, mint az őket követő 28 ország együttvéve, miközben egyre kevesebb egyetemet végzett fiatalt termelnek - világelsők voltak, de elhúztak az angolok és franciák. Van tehát miből vágni. Novemberben kiderül, mit ért el az Occupy Wall Street az amerikaiak fejében. Az American Dream él és élni fog, ünnepeljük Jeremy Lint és Mark Zuckerberget, a Facebook 28 éves milliárdosát. De a gazdagok iránti naiv csodálat picit elszállt.