HONY a Nobel-békedíjért

Két éve írtam Brandon Stantonről, a New York-i utcai fotósról, amikor megjelent az első könyve. Azóta sokan már Nobel-békedíjat követelnek neki. Mi ez a felhajtás?

Sajnos nem írtam le két éve, hogy akkor hány követője volt, de néhány százezerre becsülöm az alapján, hogy a nagyon népszerű képei akkor 30.000 lájkot kaptak. Kicsit fordult a világ, ma 16 millió követője van és egy jobb képe több mint másfél millió lájkot kap és kb. tízszer ennyi ember látja. Ez már hatalom - de erről később.

HONY Stories, a bal alsó sarokban az Vidal

Írtam, hogy Brandon onnantól vált a sikeres fotósból nagyon sikeressé, amikor rájött, hogy képaláírásnak egy egész bekezdést is lehet írni, nem csak egy sort. Elég pár személyes kérdést őszintén feltenni és az emberek mesélnek. Alig egy hónapja jelent meg a második könyve és ennek már a címe is ezt húzza alá: "Humans Of New York - Stories". Már visszatérő szereplői vannak, akik története változik az első és a későbbi portré között, akik csak több képben elmesélhető, hétköznapi de megérintő drámákat osztanak meg. Mindenki cipel valamilyen batyut.

Én HONY-t annak a tipikus amerikai srácnak tartom, aki az átlag európaihoz képest garantáltan kevesebb történelmi és politikai tudással bóklászik a világban derült arccal. Amióta követem, sosem vettem észre rajta semmilyen vallási vagy politikai beütést vagy érdeklődest, utcai embereket fényképez és ennyi. De teszi ezt egy lehengerlő empátiával. Nem lehet egyszerű egy nyurga, közel két méteres felépítéssel, elcsukló, kisfiúsan vékony hanggal leszólítani embereket, de neki sikerül.

Tavaly augusztusban az ENSZ felkérésére egy 50 napos útra indult 11 országba. Nem háborús övezetekbe mentek, hanem átlagos fejlődő országokba Afrikában, Ázsiában és a Közel-keleten. Az akció küldetése az ENSZ nyolc alap céljára felhívni a figyelmet, amiben mindenki egyetért: A szegénység kiirtása, az alapoktatás elérhetőve tétele mindenki számára, a nemek egyenlősége, stb. Brandonnek két kikötése volt: maga fizeti az útjának minden költségét, cserébe nincs megkötés, hogy mit fotózhat. 

Rizikós volt a felépített brand-jét így megcsavarni. A látványosan megnőtt, főleg amerikai de egyre inkább nemzetközi követőtábora New York-i utcaképeket várt a reggeli kávé mellé, mik ezek a félmeztelen gyerekek a szudáni sivatagban...? De Brandon képes volt olyan alanyokat találni, akik bátrak, reményteliek egy háború közepén, akik alkotnak valamit a sivatagban, egyszerű eszközökkel, de jobbá teszik a világot. Nem lehangoló, hanem inspiráló volt az ENSZ-es sorozata. Emberek százezrei kérdezték, hogyan tudnánk segíteni.

Ez a kérdés már a HONY projekt legelején felmerült a facebook kommentekben és előszor szerintem csak heccből rakott össze pár perc alatt egy crowdfunding oldalt, mondván "Ha ennyire erősködtök, hogy össze akarjátok dobni a nyári lovastáborát ennek a mozgássérült kislánynak, akkor ide toljatok 10 dollárt és meglátjuk mire jutunk". Amikor az első pár ilyen megmozdulás a tervezett ezer dollár helyett pár napon belül 20.000-et hozott, akkor kezdte érezni, hogy ez a szociális média hatalom és egyben felelősség is.

Pénzgyűjtő akciói ritkák és spontánok, egy konkrét célért, mint a lovastábor, majd amikor a kitűzött összeget elérte a gyűjtés, azonnal le is kapcsolta. Nem egy szervezetnek ment a pénz, hanem egy családnak közvetlenül. Ne kérdezd, hogy miért bízott meg benne többezer olvasó, de Brandon is látta, hogy az emberek vágynak a happy end-re. Nem lehet csak úgy felkavarni az emberek érzéseit egy szívbemarkoló képpel, ha utána nincs lehetőseg valamit tenni az ügyben.

Idén januárban találkozott az utcán Vidallal egy lepattant lakótelepen Brooklynban. Két kép készült a kapucnis fekete tinédzserről: az elsőn elmondja, hogy ez egy kemény környék, múltkor látott annak a háznak a tetejéről leugrani valakit. A második képen pedig azt meséli, hogy a legnagyobb befolyással Ms. Lopez volt rá. Az osztályfőnöke a suliban, aki mindig elmondja nekik, hogy "Fontosak vagytok". 

Ebből egy többrészes fotóriport lett, ahol HONY bemutatta a Mott Hall iskola tanári karát, élükön Ms. Lopez igazgatóval, akik egy veszélyes kerületben próbálnak a diákoknak egy védett zónát biztosítani, egy kiutat mindebből. Az amerikai iskolák is eszköz- és pénzhiánnyal küzdenek, főleg Brooklynban, Brandon pedig megkérdezte Ms. Lopezt az olvasói nevében, hogy mi kellene ahhoz, hogy valami érdemleges és talán tartós változást tudjunk elérni ebben a suliban.

Innentől felgyorsultak a dolgok:

• 45 perc alatt összegyűlt $100.000 a facebookos felhívása nyomán (28 millió forint)
• A Harvard egyetem egy többéves csereprogramot indított ezzel a brooklyni iskolával egy héten belül
• Barack Obama elnök a Fehér Házban fogadta Vidalt, Ms. Lopezt és adott egy fotós interjút is Brandonnek

"Who's influenced you the most in your life?" "My principal, Ms. Lopez." "How has she influenced you?" "When we get in...
Posted by Humans of New York on Monday, 19 January 2015

A Vidal poszt linkje: 
https://www.facebook.com/humansofnewyork/photos/a.102107073196735.4429.102099916530784/865948056812629/?type=3


Ezeket a dolgokat már Brandon is alig bírta felfogni, interjú az Oval Office-ban...? Vidalnak úgy kellett öltönyt kölcsönözni, kicsit nagy volt rá, de nem baj. Továbbra sincs külön HONY jótékony szervezet, minden ilyen nagy esemény után visszatér New York utcáira és keresi kedvenc történeteit. Amikor idén nyáron felpörgött az europai menekülthullám, már nem várt felkérésre, Brandon csomagolt.

Pár napot töltött csak a Balkánon, a török és a görög határokon, Koszovóban, Szerbiában, a horvátoknál és fotózott a magyar határon is. Újságtól és TV-csatornától független riporterként továbbra is a saját stílusát hozta. Nem a látványos akciókról, agressziókról tudósított, hanem az embert kereste minden történetben. A apát, aki menekíti a családját, a vizet osztó önkéntest, a parancsot teljesítő határőrt.

Az első külföldi riportja Iránról is millió amerikai otthonába juttatott el olyan képeket, hogy Iránban is pasik a pasik, csajok a csajok, probálnak túlélni egy szar rendszerben, néznek Youtube-ot, sokkal több bajuk van a saját kormányukkal, mint Amerikával és leszarják az atomot. Most a Balkánon ugyanúgy az embert mutatja be a menekültek között, válaszként az amerikai politikában is hangos vitákra. Ők sem mentesek a gyűlölködő, kirekesztő, fekete-fehér véleményektől, sőt.

Az éppen most folyamatban lévő riportja már olyan menekültekről szól, akik nem Európán vonulnak át, hanem Jordániában és Törökországban a hivatalos úton folyamodtak menekült státuszért az ottani Amerikai Nagykövetségen. Ez egy kétéves folyamat a legtöbb esetben és valakik megkapják, valakik nem. Ma már Fareed Zakaria műsorán ad interjút a CNN-en és a facebook oldalán Barack Obama elnök kommentel, de Brandont csak a téma érdekli, hogy Ayának miért nincs helye az USA-ban?

http://edition.cnn.com/videos/tv/2015/12/12/exp-gps-brandon-aya-full-interview.cnn

Brandon tudja, hogy ezt a problémát nem lehet egy $100.000-os gyűjtéssel megoldani, de bátor kiállása az emberség és az empátia mellett messze túlmutat a 16 millió facebook követőjén. Az online világunknak köszönhetően nagyobb befolyása van neki ma, mint a sokak által legbefolyásosabb fotósnak tartott Robert Capának valaha is volt (a normandiai partraszállás fotósa). A történetnek közel sincs vége és remélem egyelőre nem is rondítanak bele a norvégok egy Nobel-békedíjjal. De már most megérdemelné, az biztos.

Az Aya poszt linkje:
https://www.facebook.com/humansofnewyork/photos/a.102107073196735.4429.102099916530784/1147538081986957/?type=3