Valami tényleg furcsa lehet a fejemben, mert amikor tavaly ősszel egy új barátom, akit egy napja ismertem, mondta, hogy ő jövő nyáron marathont fog futni Norvégiában, 800 km-rel a sarkkör felett, én tíz perccel később már regisztráltam is.
A Tromso Midnight Sun Marathon különlegessége, hogy június 21-én, a leghosszabb napon az évben, éjfélkor futják és közben végig süt az arcodba a nap. Mert a nap ott fent északon május és augusztus között nem megy le. Én felszálltam rövidujjúban a napsütéses Londonban és három órával később Tromsoben meglepetten baktattam a géptol a terminálig, szakadó esőben, 3 fokban. Már fentről látszott, hogy Oslo felett egész Norvégia be van takarva hóval. Június utolsó hetéről beszélünk, ez itt még éppen tél. Az éjféli nappal csak próbálják szépíteni a zord valóságot.
Képeim Észak-Norvégiáról: https://picasaweb.google.com/daniel.varga12/Nordkapp
A Tromso Midnight Sun Marathon különlegessége, hogy június 21-én, a leghosszabb napon az évben, éjfélkor futják és közben végig süt az arcodba a nap. Mert a nap ott fent északon május és augusztus között nem megy le. Én felszálltam rövidujjúban a napsütéses Londonban és három órával később Tromsoben meglepetten baktattam a géptol a terminálig, szakadó esőben, 3 fokban. Már fentről látszott, hogy Oslo felett egész Norvégia be van takarva hóval. Június utolsó hetéről beszélünk, ez itt még éppen tél. Az éjféli nappal csak próbálják szépíteni a zord valóságot.
Képeim Észak-Norvégiáról: https://picasaweb.google.com/daniel.varga12/Nordkapp
 |
| A prospektusbol - a ho vegulis stimmelt... |
Itt a világ végén minden kicsi és családias. A hotelünk száz méterre van a rajt/finishtől, ez még jó lesz, ha tényleg esni fog az eső végig. A mezény mindössze 550 fős. Ebből négyen vagyunk magyarok, Kriszta, aki beszervezett engem, Attila, Andrea és én. Andival a hotel lobbiban már előző nap összefutottunk, Attilával csak a rajtnál spontán, hallottuk ahogy elbúcsúzik magyarul a kísérőjétől. Nem egy 20.000-es mezőny, de van ennek is varázsa. A rajt előtt fél órával eláll az eső, kellemes 5 fok lehet, szélcsend, hosszúnadrág, kesztyű, pulcsi, este 9 óra, RAJT!
Felkészültem minden szinten, az eddigi 8 marathonomból egyetlen alkalom volt, amikor testileg és lelkileg teljesen rendben voltam, 2011 New Jersey 3:53h, nem meglepő módon akkor futottam a legjobb időmet. Most éreztem megint, hogy minden stimmel, rég nem volt ilyen. Érdekes módon ilyenkor is izgulsz, sőt, kifejezetten félsz. Ugyanis ha jó formaban vagyok, az csak egyet jelenthet. Ma nekimegyek, ma nem futni jöttünk, hanem a csúcsért, megjavítani a saját rekordomat, semmi más nem érdekel. Ehhez oda kell mennem, ahol még nem voltam, be a vörös zónába és tartani, tartani, nem megtörni.
Felkészültem minden szinten, az eddigi 8 marathonomból egyetlen alkalom volt, amikor testileg és lelkileg teljesen rendben voltam, 2011 New Jersey 3:53h, nem meglepő módon akkor futottam a legjobb időmet. Most éreztem megint, hogy minden stimmel, rég nem volt ilyen. Érdekes módon ilyenkor is izgulsz, sőt, kifejezetten félsz. Ugyanis ha jó formaban vagyok, az csak egyet jelenthet. Ma nekimegyek, ma nem futni jöttünk, hanem a csúcsért, megjavítani a saját rekordomat, semmi más nem érdekel. Ehhez oda kell mennem, ahol még nem voltam, be a vörös zónába és tartani, tartani, nem megtörni.
 |
| Rajt elott elall az eso |
Az útvonalat is bemagoltam, kifutunk a reptérhez, 10 kilinél fordulunk, 20-nál lesz az a marha nagy híd, kimegyünk a városból keletre, 32-nél fordulunk, 40-nél ugyanaz a híd mégegyszer majd a Finish a hotel előtt. Ezeket a fordulópontokat precízen fejben tartani sokat segít, nehéz egy hosszú egyenesen végigfutni úgy, ha nem tudod pontosan hol a vége ennek a szakasznak. És tartalékolni kell lelki energiát egy ekkora hídra, hogy amikor jön, rá tudj kacsintani: “Már vártalak, te kis mocsok…”
Annál meglepőbb volt, amikor elindult a mezőny, de visszafelé a pályán. Két km-nél jött a híd, nem húsznál. A fejemben az összes fordulópont felborult és percekig gondolkoztam, hogy talán elrontotta az eleje az első kanyart? Vagy én olvastam rosszul a térképet? Na mindegy, a vége így is 42 km, a GPS óra meg segít. De még a kirakott km táblák is fordítva voltak, először láttuk, hogy 40, utána 37, majd jött a 35-ös tábla. Ugy tíz perc utan esett csak le, hogy ezt direkt csinálták. A norvégok azt írjak ki, hogy mennyi van még hátra, a térképre is, a pályán is. Sehol a világon nem láttam még ilyet.
 |
| A nagy hid 2 km-nel |
A rajt/cél zonát elhagyva, így este tíz után nem vártam sok szurkolót, de mégis voltak. Nem sokan, minden km-nél volt egy család, aki kijött a háza elé integetni. De rendes szurkolás volt, HEJA HEJA HEJA kiáltásokkal buzdítottak minket és a gyerekek adtak pacsit mindenkinek. Mondjuk az 500-as mezőny elég hamar elvonul, az 5 fok az nekik nem hideg és 63 ország futóit látni idefent északon csak számít egy kis kuriózumnak. Fekete futót nem láttam. Volt egy brazil csapat, akik a pálya menti panzió emeletéről kiabáltak, sörrel a kezükben, a lányok a trikójukat emelgetve rázva a ráznivalót. Valahogy így kell, gyerekek, Go Brasil! :)
 |
| Brazil szurkolok Tromsoben |
A tengerparti pálya szép, de nagyon be volt borulva, teljesen szürke minden, ezért 5 km után elég monotonná vált. Ekkor találkoztam a nyulammal, ami ismét végzetes lett számomra. Az ideális nyúl az én tempómban fut, letisztult profi a mozgása, tehát nem lassul, nem gyorsul, tudja mit csinál. Ha ezen felül még nőnemű és jó lábai vannak, az nem kötelező, de sosem hátrány. Pont egy ilyen előzött meg 8 km körül, lehetett talán 25 éves. Akkor követjük egy kicsit. Sok előnye van ennek, nem kell figyelnem a tempót, nem kell figyeljek semmit, a fejem teljesen pihen, nem kell erőlködjek csak pörögnek a lábaim és ha az ő mozgása laza, az megnyugtat engem is, az én mozgásom is laza lesz. Suhantunk el a mezőny mellett, egy örömutazás volt, de ő a 3:30-as marathon tempójat futotta, az én célom pedig 3:50 volt… Ki fog nyírni a csaj, Dani, hagyd elmenni. Jó, mindjárt, még a hídon felhúzatom magam vele aztán felőlem mehet.
 |
| Husz km, ugyanaz a hid visszafele |
Pontosan 1:54 órát kellett volna fussak félmarathonra, ehelyett 1:45-tel blokkoltam és persze tudtam, hogy ez nagy felelőtlenség volt. Mégis kirobbanó formában éreztem magam 21 km-nél, semmi bajom nem volt, nyúl elment, toljuk a saját tempónkat innen, minden oké. A marathon a fegyelmezett emberek sportja és a túlbuzgó kezdők megfizetik a tanulópénzt. Dánielnek ma este 25 km-nél hozták a számlát, savasodtam, éheztem, kisebb görcsök itt ott, megkezdődött a szenvedés, amit csak 35 körülre terveztem. Fejben legálabb erős maradtam végig, préseltem a szuszt, bár volt hogy megálltam, de nem pihenés volt, hanem sportos gyaloglás. A végén egy 60 éves magas szikár német nő kínlódott mellettem, néha megállt, majd futva visszaelőzött. Amikor harmadjára állt meg és előredőlt a térdére támaszkodva, megfogtam a vállát és halkan rászoltam: Start walking! You have to walk, Nora! WALK! Felocsúdott és elindultunk együtt az “1 km” tábla felé.
Az utolsó km már a belvárosban volt, éjjel 1 óra, ugyanolyan világos van, mint amikor elindultunk, viszont azok a bulizó fiatalok, akik a rajtkor indultak a kocsmákba, most szembe jöttek, ittasan, miniszoknya-magassarkúban bicegve, kiabálva, kitörő jókedvvel. Én meg ott mászok majdnem négykézláb túlélő módban. Három sarokkal a cél előtt két tagbaszakadt birkozó norvég részeg mellém szegődik, elkezdenek velem futni és tíz centiről üvöltik a fülembe, hogy UUUUUAAAAAAHHHH, perceken át. Mondtam, hogy Koszonom, de most hagyjatok, meghalok. KONYORGOM HAGYJATOK! És elgondoltam, hogy két lépés múlva megállok és teljes erőből tökön rúgom mindkettőt a sétálóutca közepén, teljesen komolyan gondoltam. Ahhoz képest, hogy az előbb még a sétálás is nehezemre esett, érdekes gondolatok voltak ezek így éjfél után.
Ekkor meglátott hármunkat egy neon ruhás szervező, nyújtotta a nyakát hogy kell-e segítség, én futás közben kinyújtott karral rámutattam és kiáltottam: HELP ME! HELP ME! Vette a lapot, odafutott mellém és leszedte a két srácot rólam, így megúsztam a Tromso-i címlapra kerülést két helyi lakos megrugdosásáért az utolsó száz méteren. Befutottam, elbőgtem magam szokás szerint és az alufólia takarómmal mászkáltam körbe negyed órát, amíg magamhoz nem tértem. Hiába küzdöttem a végén, képtelen voltam behozni négy órán belülre, 4:03h lett.
Az utolsó km már a belvárosban volt, éjjel 1 óra, ugyanolyan világos van, mint amikor elindultunk, viszont azok a bulizó fiatalok, akik a rajtkor indultak a kocsmákba, most szembe jöttek, ittasan, miniszoknya-magassarkúban bicegve, kiabálva, kitörő jókedvvel. Én meg ott mászok majdnem négykézláb túlélő módban. Három sarokkal a cél előtt két tagbaszakadt birkozó norvég részeg mellém szegődik, elkezdenek velem futni és tíz centiről üvöltik a fülembe, hogy UUUUUAAAAAAHHHH, perceken át. Mondtam, hogy Koszonom, de most hagyjatok, meghalok. KONYORGOM HAGYJATOK! És elgondoltam, hogy két lépés múlva megállok és teljes erőből tökön rúgom mindkettőt a sétálóutca közepén, teljesen komolyan gondoltam. Ahhoz képest, hogy az előbb még a sétálás is nehezemre esett, érdekes gondolatok voltak ezek így éjfél után.
Ekkor meglátott hármunkat egy neon ruhás szervező, nyújtotta a nyakát hogy kell-e segítség, én futás közben kinyújtott karral rámutattam és kiáltottam: HELP ME! HELP ME! Vette a lapot, odafutott mellém és leszedte a két srácot rólam, így megúsztam a Tromso-i címlapra kerülést két helyi lakos megrugdosásáért az utolsó száz méteren. Befutottam, elbőgtem magam szokás szerint és az alufólia takarómmal mászkáltam körbe negyed órát, amíg magamhoz nem tértem. Hiába küzdöttem a végén, képtelen voltam behozni négy órán belülre, 4:03h lett.
 |
| Ejfel utani finish |
Las Vegas Marathon, november 16, a csillogás városából ki a sivatagba és vissza. Naplemente után. Tucatnyi zenekarral a pálya mentén, revűtáncos lányokkal, fehér tigrisekkel, egy hatsávos kivilágított autópályán. Fejlámpával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése